A múlt héten olyan információ szivárgott ki Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatalától (ICE), hogy az Egyesült Államokban méheltávolítást hajthattak végre bevándorlókon azok megfelelő beleegyezése nélkül. Amerikai bevándorlásügyi tisztviselők kijelentették, hogy komolyan veszik ezeket az állításokat. Mexikó „elfogadhatatlannak” nevezte az ilyesfajta beavatkozásokat.

„Már felvettük a kapcsolatot hat olyan mexikói nővel, akiken végrehajthatták ezt a beavatkozást” – nyilatkozta kedden Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter. „Ha ez bebizonyosodik, akkor ez egy súlyos ügy, amiben lépéseket kell tennünk” – tette hozzá.

Mexikó vizsgálja az állítások valóságtartalmát - Fotó: Karen Ducey

Hétfőn Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök hétfőn azt mondta, hogy kormánya jogi lépéseket fog tenni az Egyesült Államok ellen, ha az állítások igaznak bizonyulnak.

Az amerikai kongresszus több mint százötven tagja, köztük a demokraták vezetője, Nancy Pelosi vizsgálatot szorgalmaz a fogva tartó központ ellen.

Az intézmény és az ICE azonban vitatja az állításokat. A múlt héten az ICE a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy ezeket „a névtelenül tett, nem bizonyított állításokat, amelyekben semmilyen ellenőrizhető részlet nem volt, olyan kellő kétkedéssel kell kezelni, mint amilyet érdemelnek”.

Mi történhetett az amerikai fogva tartó központban?

A Vám- és Határvédelmi Hivatal által őrizetbe vett nőket állítólag arra kényszerítették, hogy vessék alá magukat ennek a beavatkozásnak a magán fenntartású georgiai Irwin Megyei Fogva Tartó Központban.

Az információ egy korábban ott dolgozó nővértől, Dawn Wootentől származhat, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az intézményben sok hysterectomiát (részleges vagy teljes méheltávolítást) hajtottak végre spanyolajkú nőkön.

Amerikai emberi jogi szervezetek Wooten állításaira alapozva keresetet nyújtottak be az Irwin Megyei Fogva Tartó Központ ellen.

A hírek szerint Wooten és más ápolók megütköztek „a hysterectomiák magas számán”. Wooten azt állította, hogy egy orvos eltávolította egy fiatal fogva tartott rossz petefészkét, és „mindenki, akit kezelt, hysterectomián esett át”.

„Magunk között ezt mondogattuk, úristen, mindenkinek kiveszi a dolgait… Ez az ő specialitása, ő a méhgyűjtő” – fogalmazott az ápolónő a keresetben. Az egyik fogva tartott az intézményt „egy kísérleti koncentrációs táborhoz” hasonlította. „Olyan volt, mintha kísérleteztek volna a testünkkel” – tette hozzá.

Az Associated Press szerint a központot működtető LaSalle Corrections vállalat visszautasította a vádakat. Egy a New York Timesben megjelent közleményben az ICE egészségügyi szolgálatának igazgatója, Dr. Ada Rivera azt írta, hogy az ICE „erőteljesen vitatja azokat a vádakat, melyek szerint a fogva tartottakon orvosi kísérleteket hajtottak volna végre”. Az ő nyilvántartásuk szerint 2018 óta mindössze két nőt utaltak be onnan méheltávolításra.

A Channel Four tényellenőrző műsorának Dr. Rivera hozzátette, hogy „egészségügyi szakemberek, és nem a rendfenntartó erők” hozzák meg az orvosi döntéseket, és hogy egy hysterectomiát „soha nem végeznek el a fogva tartott akarata ellenére”.

A Project South, a Georgia Detention Watch, a Georgia Latino Alliance for Human Rights és a South Georgia Immigrant Support Network azzal az ellenőrző szervezettel együtt nyújtotta be a keresetet, amely az ICE felettes szervét, a Belbiztonsági Minisztériumot (DHS) figyeli. A jogvédők szerint az ezerkétszáz ágyas központban jelenleg 5-800 főt tartanak fogva.

A keresetben azt is írták, hogy a koronavírus járvány során „súlyos orvosi gondatlanság” is történt, például a tüneteket mutató fogva tartottakat nem tesztelték, és orvosi adatokat hamisítottak meg.

A múlt héten Mexikó bejelentette, hogy tájékoztatást kért az Egyesült Államoktól az állításokkal kapcsolatban, és georgiai és texasi konzulátusai vizsgálják a feltételezett hysterectomiás eseteket.

Minden évben több ezer próbál átjutni az Egyesült Államok déli határán. Sokan közülük a szegénység vagy fegyveres konfliktusok miatt menekülnek el Közép-Amerikából.

Azokat a bevándorlókat, akik megfelelő papírok nélkül kelnek át a határon vagy élnek az Egyesült Államokban, az amerikai bevándorlási hatóságok őrizetbe vehetik és fogva tartó központokban helyezhetik el.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság