Egy bíró szerint nem volt bizonyíték arra, hogy Evelyn Hernández megölte a gyermekét, akit egy vécé ülepítőjében találtak holtan, ahol a nő megszülte. A mostani döntés megváltoztatta azt a 2017-es ítéletet, amely Hernándezt bűnösnek mondta ki, és harmincéves börtönbüntetést szabott ki rá. Nőszervezetek azt remélik, hogy az ítélet precedenst teremt más bebörtönzött nők számára is.

„Kérem, hogy szolgáltassanak igazságot a többi nőnek is” – mondta Hernández, arra a legkevesebb tizenhét nőre utalva, akik jelenleg hasonló ügyek miatt ülnek börtönben a közép-amerikai országban.

Evelyn Hernández (baloldalt) nagyon megkönnyebbült az ítélet hallatán - Fotó: Reuters

El Salvadorban van a világ egyik legszigorúbb abortuszellenes törvénye. Minden körülmények között tilos a művi terhességmegszakítás, és akiket bűnösnek találnak ebben, kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók. Sokszor azonban, ahogyan ez Hernández esetében is történt, a vád minősített emberölésre változik, amelynek büntetési tétele minimum harminc év.

Mi volt a Hernández elleni vád?

Evelyn Hernándezt minősített emberöléssel vádolták, mivel az ügyészek szerint 2016-ban megölte a gyermekét. Ő végig az ártatlanságát hangoztatta, és elmondta, hogy egy bandatag megerőszakolta, és fogalma sem volt róla, hogy terhes. 2016. április 6-án, tizennyolc éves volt akkor, vidéki otthonában súlyos hasi fájdalmak jelentkeztek nála, és vérzett.

Amikor kiment a ház mellett lévő vécébe, elájult. Az anyja kórházba vitte, ahol az orvosok megállapították, hogy gyereket szült. Miután a gyermeket megtalálták a vécé ülepítőjében, letartóztatták.

Eredetileg terhességmegszakítással vádolták, ami El Salvadorban törvénybe ütköző. Ez a vád később minősített emberölésre változott, és 2017 júliusában harmincéves börtönbüntetésre ítélték.

Ügyvédei fellebbeztek az ítélet ellen, arra hivatkozva, hogy az igazságügyi orvosszakértői bizonyítékok szerint gyermeke halálát a magzatszurok, vagyis az első székletének belélegzése okozta. Ez megtörténhet a méhben, szülés közben vagy közvetlenül a születés után is. Ezért aztán kétségek merültek fel az ügyészség azon érvelésével szemben, miszerint a gyermek azért halt meg, mert az ülepítőben ürüléket lélegzett be.

Hernández már harminchárom hónapja börtönben volt, amikorra fellebbezését elfogadták és új tárgyalást írtak ki. Februárban az új tárgyalás idejére szabadlábra helyezték.

Mi történt az új tárgyaláson?

Az ügyészek azzal érveltek, hogy bűnös gyermeke „gondatlan” meggyilkolásában, és az első tárgyaláson kiszabottnál még súlyosabb ítéletet – negyven év börtönt – kértek rá. Evelyn Hernández továbbra is kitartott amellett, hogy nem hajtott végre abortuszt, mivel azt sem tudta, hogy terhes.

Azt mondta, hogy összekeverte a terhesség tüneteit a hasi bántalmakkal, mert az időszakosan jelentkező vérzést a menstruációjának hitte. „Ha tudtam volna, hogy terhes vagyok, akkor büszkeséggel és örömmel vártam volna a gyermek születését” – mondta korábban. Ügyvédei a felmentését indítványozták.

Hétfőn José Virgilio Jurado Martínez bíró úgy látta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy bűncselekmény történt volna, és felmentette Hernándezt. A vádnak tíz napja van, hogy fellebbezzen az ítélet ellen.

Milyenek voltak a reakciók?

Hernández láthatóan megkönnyebbült és elérzékenyült az ítélet kihirdetése után, és megölelte az ügyvédjét, Bertha María Deleónt és más aktivistákat. „Istennek hála, igazságot szolgáltattak” – fogalmazott, mielőtt köszönetet mondott volna mindenkinek, aki támogatta őt.

„Meg szeretném köszönni az édesanyámnak is, hogy mindig mindenben mellettem állt. Tudom, hogy ez nem volt könnyű, ott lenni [a tárgyalóteremben], és azt látni, hogy olyasmivel vádolnak, amiben ártatlan vagyok” – mondta a nő a bíróság épületénél. „Az én jövőm az, hogy folytatom a tanulást és megvalósítom a céljaimat” – mondta az éljenző jelenlévőknek. „Sok nő van még börtönben, értük szólok, engedjék őket is szabadon” – tette hozzá.

Deleón szintén felhívást intézett a bíróság épületénél összegyűlt emberekhez, hogy folytassák a harcot a hasonló körülmények között elítélt nők szabadon bocsátásáért. „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy vannak még nők, akiket igazságtalanul tartanak fogva, megyünk tovább, és tovább küzdünk – ahogyan Evelyn esetében sikerült is – a többiek szabadon bocsátásáért” – jelentette ki.

Paula Avila-Guillén emberi jogi ügyvéd, aki Hernández védőinek tanácsadója volt, arról beszélt, hogy az ítélet nemcsak jogi precedenst teremthet, de „hozzájárulhat egy sokkal kedvezőbb közvélemény kialakításhoz, egy olyan közvélekedéséhez, amely megérti, hogy a teljes abortusztilalom és annak alkalmazása nem helyes”.

Az Amnesty International „az El Salvador-i nők jogainak látványos győzelmének” nevezte az ítéletet, és felszólította El Salvador kormányát, hogy „vessen véget a nőket kriminalizáló szégyenletes és diszkriminatív gyakorlatnak”.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság