2011-ben bejárta a világsajtót, hogy Haiti tegnap meghalt egykori diktátora január közepén váratlanul visszatért a karibi országba. Duvalier-t két nappal Haitira való visszatérése után rövid időre őrizetbe vették, és korrupcióval és hűtlen kezeléssel vádolták meg.

Az 1954-es guatemalai puccs apropóján közöljük ezt a hosszú cikket, ami ugyan a ’90-es évek közepén íródott, de jó összefoglalója az Egyesült Államok Guatemala-politikájának, és ez talán értetőbbé teszi azokat az állapotokat, amik jelenleg Közép-Amerika egyes országaiban uralkodnak, és olyan súlyos problémák okozói, mint a gyerekbevándorlási-válság.

Ezen a napon, 1954. június 18-án vette kezdetét Guatemalában Castillo Armas vezetésével az a katonai felkelés, melynek célja a Jacobo Arbenz elnök által vezetett haladó kormány megdöntése volt.

Ezekben a pillanatokban, amikor II. János Pál pápát szentté avatták, nem árt felidézni mindent eszközt bevető kampányát a felszabadítás teológiája ellen Latin-Amerikában. Azt a kampányt, amelynek keretében az 1983-as managuai misén azt követelte, hogy a nicaraguai forradalmárok hagyjanak fel „elfogadhatatlan ideológiai elköteleződésükkel”. II. János Pál pápa második, 1996-os nicaraguai látogatásakor a Nicaragua Network társkoordinátora, Katherine Hoyt kirakott egy levelet, amit ő írt 13 évvel korábban az 1983-as látogatásról.

Gabriel García Márquez, a 2014. április 17-én elhunyt híres kolumbiai író lenyűgöző cameo szerepet játszott a Kubai Ötök történetében. 1998 tavaszán egy készülő Kuba elleni terrorista akcióról szóló titkos üzenetet vitt Fidel Castrótól Bill Clintonnak. Ez a küldetés eredményezte azt, hogy az FBI és a kubai állambiztonság 1998 júniusában Havannában példátlan módon egy asztalhoz ült tárgyalni. És ezek a tárgyalások indították el azokat az eseményeket, amelyek végül a Kubai Ötök 1998. szeptember 12-i letartóztatásához vezettek.