Araucanía és Patagónia királyságát amit egy ábrándokat kergető francia ember 19. századi ostobaságának tekintettek eltörölték, azonban az őslakos szuverenitás tekintélyes öröksége fennmaradt.

A dél-franciaországi tourtoirac-i apátság falain kifüggesztett térkép Latin-Amerika hagyományos történelmétől nagyon is eltérő képet mutat. Az eredeti 19. századi térkép másolata Dél-Chile és -Argentína hatalmas területét Araucanía és Patagónia királyságaként mutatja be.

Orélie de Tounens öröksége a mapucsék szuverenitásért folytatott küzdelmének fontos eredője - Fotó: Alamy Stock Photo

Az 1860-as évek elején egy rövid ideig tartó időszak alatt a dél-chilei mapucse törzseket egy francia király alatt egyesítették, amely – legalábbis az ő emlékezetük szerint – független és szuverén államként működött.

Csütörtökön az Araucanía Királyság és Patagónia állhatatos, száműzött kormánya új királyt fog választani azzal a megbízással, hogy felhívja a világ figyelmét a mapucse nép a chilei állammal folytatott állandó konfliktusára.

A választásra éppen akkor kerül sor, amikor a mapucse történészek felelevenítik a királyság első uralkodójának örökségét.

1860-ban ábrándokat kergető tourtoirac-i ügyvéd, Orélie de Tounens átkelt a dél-chilei Biobío folyón olyan területekre, amelyeket a spanyol birodalom nem gyarmatosított. Poncsót öltött, megtanulta a helyiek nyelvét, akik befogadták maguk közé, majd a mapucse törzsi vezetők beleegyezésével megalapította Antoine királyságát, amely a kontinens déli csúcsánál fekvő területeket foglalta magában.

Chile nem örült ennek, és de Tounens-t 1862-ben elfogták és lázadás gyanújával elítélték. Csak azért nem kapott halálbüntetést, mert őrültnek nyilvánították. Azóta de Tounens-t egy bizarr lábjegyzetként tartják számon a chilei történelemkönyvekben. Az események ezen változatát azonban a mapucse szerzők most vitatják.

„Chilei hivatalos történelme de Tounens személyét őrültnek mutatja be, de ő minden volt, csak őrült nem” – mondja Pedro Cayuqueo, „A titkos mapucse történelem” című 2017-es bestseller szerzője. „Példája a mapucse szuverenitással kapcsolatos jelenleg is folyó vitához új és erőteljes érveket szolgáltat.”

Mivel 1641-ben az őslakos törzsek aláírtak egy szerződést a spanyolokkal, amely szerint területük határa a Biobíó folyó, de Tounens stratégiája az volt, hogy megmutassa a mapucse nép Dél-Chile feletti területek uralmát, és azt, hogy bekebelezni egy európai keresztény uralkodó által kormányzott népet, egyenlő lenne a korban érvényes nemzetközi jog megsértésével.

A vélhetően az egykori királyságot ábrázoló térkép - Fotó: Philip Boiry

„Egy látnok volt” ­– mondja Reynaldo Mariqueo, a királyság aktuális Bristolban élő ügyvivője. „Egy akkoriban haladónak számító alkotmányt írt: a hagyományos mapucse gyűlésen (coyag) alapuló parlamentáris monarchiát."

Mariqueo szocialista mapucse, aki a mapucse jogok védelmezőjeként dolgozott mielőtt eltávolították pozíciójából a száműzött (Allende) kormányzattal együtt. 1973-ban hagyta el Chilét az Augusto Pinochet-féle puccs után.

De Tounensnek kevés szerencséje volt Európában. Miután Chiléből kiutasították, visszatért Párizsba, de a kigúnyolták amiatt, hogy érmék kibocsátásával igyekezett telepeseket toborozni, pénzt veretni, és himnuszt bevezetni „Nouvelle France” (Új-Franciaország) számára. Számtalanszor próbált sikertelenül visszatérni Patagóniába, végül 1878-ban szegényen halt meg.

Ekkorra már nagy argentin és chilei katonai hadjáratok indultak meg, hogy „rendet teremtsenek” a déli területeken. A történészek becslése szerint ezek következtében kilencven százalékkal csökkent a dél-chilei mapucse populáció.

A királyságot ugyan Chile bekebelezte, és de Tounens gyermektelenül halt meg, azonban utódjának választotta egy barátját, amivel megteremtette a precedenst, amelynek révén máig öröklődik a korona. A nyolcadik király, IV. Antoine – egy francia szociális munkás – tavaly decemberben halt meg Európában.

De Tounens utódai osztoztak annak a pompa és a lovagiasság iránti szenvedélyében, és a királyság hihetetlenül jelentéktelennek érezte magát. Bruce Chatwin 1977-es klasszikus „Patagóniában” című útikönyvében annyival intézte el, hogy az „sokkal inkább sorolható a burzsoá Franciaország rögeszméihez, mintsem a dél-amerikai politikához”.

Ez a felfogás azonban megváltozott az utóbbi időben.

„A királyság óriási szimbolikus jelentőséggel bír” – mondja Cayuqueo. „A mapucsék nemzetközi diplomáciájának hatékony eszközévé vált, és az évtizedek során egyfajta emigráns mapucse nagykövetséggé nőtte ki magát.”

1883-ra a chilei haderők elfoglalták a mapucsék összes földjét, és a becslések szerint Chilében már csak másfél millió, Argentínában pedig csupán kétszázezer őslakos él.

A mapucsék mindkét országban máig harcolnak az ősi földjeik visszaszerzéséért, és gyakran gyújtanak fel farmokat és erdőgazdálkodáshoz használt gépeket. Az Amnesty International 2017-2018-as jelentése azzal vádolja a chilei kormányt, hogy visszaél a terrorizmus elleni törvényekkel és keményen lép fel a mapucsék elégedetlenségével szemben.

Antoine király mai támogatói azonban azt mondják, hogy Araucanía és Patagónia királysága aláássa Chile hivatalos történelemértelmezését.

„Chile és Argentína alkotmányában az áll, hogy ők a spanyol területeket örökölték, ez azonban nem tartalmazza Araucaníát és Patagóniát” – mondja Mariqueo. „A nagyszüleim emlékeztettek azokra a százharminc évvel ezelőtti időkre, amikor a földjüket mészárlásokkal és gyarmatosítással törvénytelenül elrabolták.”

Fordította: Tézer Zita

Forrás: The Guardian, 2018.03.21.