Mintegy 19 millió venezuelai járul az urnákhoz az október 7-i elnökválasztásokon. Az a jelölt, aki aznap elnyeri az alkotmány 228. cikkelyében előírt általános, közvetlen és titkos szavazási rendszerben leadott érvényes szavazatok többségét lesz a felelős az ország vezetéséért az elkövetkezendő hat évben.

 Az ország jövője a venezuelaiak kezében van: folytatni a forradalmi folyamatot vagy oligarchák és a transznacionális vállalatok kezére adni az országot. A hatalomkiegyenlítődés elve szerint egy jobboldali győzelem nemcsak mindazon dolgok visszafejlődését jelentené, amelyeket a bolivári forradalom 14 éve alatt elértek, de esetleg egy ellenforradalmi hullámot indíthat el a térségben.

Külföldi szinten, a venezuelai választások egy másik kulcskérdésben döntőek lehetnek, abban, hogy vajon folytatódik-e a népek együttműködésén alapuló integrációs politika, amiben a bolivári kormány vezető szerepet játszott, vagy megtörik ez a vonal a kontinensünkön.

Az október 7-i választásokon jelentősebb politikai erőként a Gran Polo Patriótico (GPP), a jelenlegi elnök, Hugo Chávez Fríast jelöltségét támogató pártok és szervezetek koalíciója, és a jobboldali ellenzéki Mesa de la Unidad Democrática (MUD) indul, amelynek jelöltje Henrique Capriles Radonski, aki az Egyesült Államokhoz szorosan kötődő burzsoázia nagy hatalommal rendelkező gazdasági csoportjainak támogatását élvezi. Rajtuk kívül még indul María Bolívar, a Partido Democrático Unido por la Paz y la Libertad jelöltje; Orlando Chirino, a Partido Socialismo y Libertad (PSL) képviseletében; Rafael Uzcátegui, a Patria Para Todos (PPT) képviselője; Yoel Acosta Chirinos, a Movimiento Vanguardia Bicentenaria Republicana (VBR) jelöltje; Luis Reyes, az Organización Renovadora Auténtica (ORA) képviselője; és Reina Sequera, a Poder Laboral (PL) képviseletében.

Haza Program vagy neoliberális csomag

A GPP jelöltjének, Hugo Chávez parancsnoknak a 2013-2019 időszakra vonatkozó bolivári szocializmust meghirdető programját akkor mutatta be az elnök, amikor júniusban regisztráltatta magát az újraválasztásához. Ez öt fő stratégiai célt tartalmaz, amelyekből összeáll majd a Simón Bolívar 2. Szocialista Országos Terv. A – lakosság elé terjesztett – javaslatok magukban foglalják a nemzeti függetlenség konszolidációját, a bolivári szocializmus építésének folytatását, Venezuela átalakítását gazdasági és politikai hatalommá, egy új, egy sokpólusú világot védő nemzetközi geopolitika kifejlődéséhez való hozzájárulást, valamint az élet megőrzését a bolygón és az emberiség túlélését.

Ez átfogó vázlata a kormány a következő hat évre vonatkozó javaslatának, amely azért született meg, hogy folytassa a forradalmi folyamatot, ami olyan nagy szociális projekteket mozdított elő, amelyek nagyobb befektetéseket hajtottak végre az egészségügy, az oktatás, a lakáskörülmények, a közszolgáltatások, a megnövelt nyugdíjak és a missziók fejlesztése terén.

Az ellenzéki „kolléga” egy neoliberális csomagot próbál megvalósítani, ami megsemmisítené azokat az erőfeszítéseket, amelyek a venezuelai társadalom igazságos fejlődésére irányulnak. A Capriles által bemutatott az Egységes Nemzeti Kormányprogram Irányelvei elnevezésű gazdasági program, a 21. Századi Társadalmi Kutatócsoport (GIS XXI) igazgatója, Jesse Chacón szerint „a lakosság jólétének ellenében megkísérli újraszerkeszteni a neoliberális formulákat”.

A jobboldali képlet ugyanaz, mint amit évekkel ezelőtt bevezettek Venezuelában. A „haladó” jelszó alatt olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek a közvagyon privatizálására irányulnak, hogy ezzel kedvezzenek a magántőkének, és, eme kísérlet részeként, újrafogalmazzák az állami prioritásokat.

Ez egy olyan projekt, amely egyértelműen arra tesz javaslatot, hogy felszámolja az állam gazdasági hatalmát, és, ha ez még nem lenne elég, a fokozatosan megszüntesse a szociális programokat, mondván, hogy túl nagy kiadást jelentenek az államnak.

Ebben a helyzetben Chacón arra figyelmeztet, hogy „mint klasszikus neoliberális gazdasági recept, a program meg akarja teremteni a szociális jogok fokozatos megszüntetésének körülményeit, a pénzügyi megszorítások kiadáscsökkentő útjára lépve.” Emiatt hívja számos elemző Caprilest a karibi Rajoynak.

Az egyenlet adott napjaink Venezuelájának politikai színpadán: két fejlődési modell, az egyik a népi részvételen alapul, a másik pedig a burzsoá hatalom régi gyakorlatához kötődő politikán. A venezuelaiak választani fognak közülük.