Természetvédelmi per az Amazonas-régióban
Első fokon 8,7 milliárd dolláros kártérítésre kötelezték egykori ecuadori szennyezése miatt az amerikai Chevront. Részsiker az őslakosok harcában, amit létfeltételeikért, a természet megőrzéséért folytatnak – írja a Védegylet helyszínen járt munkatársa.
Lago Agrio tartomány Amazónia Csernobilja. Kilométertáblák helyett olajvezetékek az útjelzők. Az amerikai Texaco 1992-ig tartó húszéves olajkitermelési tevékenységének máig ható következménye az is, hogy egykori koncessziós területein, az úgynevezett olajkitermelési blokkok közelében többméteres mélységből is olajszagú földet hoz fel a fúró. Az ivóvízkezelés során még hét szűrés sem elég, annyi olajat tartalmaz a víz. Mindez körülbelül harmincezer embert érintett. Az egymillió hektáron a Texaco a több mint 2 milliárd hordó kőolaj kitermelése közben több ezer köbméternyi olajat és a kitermeléshez használt veszélyes anyagot engedett a szabadba. A fejlettebb technológiát megspórolva becslések szerint 3 dollár többletnyereséghez jutott hordónként. A szennyezés a heves esőzésekkel a folyókba is belejutott, amelyekben a helyiek fürdenek, vizét főzésre, sőt ivóvízként is használják. A cég a környezeti károkat hátrahagyva 1992-ben kivonult Ecuadorból, területeit eladta az állami Petroecuadornak.
1993-ban az őslakosok összefogtak az olajvállalat ellen, és New Yorkban pert indítottak, amely kilencéves huzavona után Ecuadorban folytatódott. A Lago Agrio megyei bíróság által kirendelt szakértői bizottság 2008-as tanulmánya 27 milliárd dollárra becsülte a közben a Chevronnal egyesült cég által okozott kárt. Megállapította, hogy az olajmezőkhöz közel nagyobb lett a rák aránya, gyakori a korai vetélés, a csecsemőhalálozás. Idén február közepén a bíróság 8,65 milliárd dollár kártérítésre kötelezte a Texacót, illetve jogutódját. 5,4 milliárd dollár a talaj, 0,6 milliárd a talajvíz megtisztítására – az eredetihez közeli állapotba hozására – szolgál, 2,2 milliárd az egészségkárosodás kompenzálására, a lakosság egészségi helyzetének javítására fordítandó, 150 millióba kerül az ivóvízpótlás, 200 millióba a természetes élőhelyek rehabilitációja, 100 milliót a helyi közösségek életfeltételeinek javítására kell költeni az ítélet szerint, amely ellen a Chevron fellebbezni akar. Többek között arra hivatkozik, hogy 1995-ben a Texaco már elvégzett egy tisztogatást. Ez azonban a Koalíció az Amazonas védelméért civil szervezet szerint csak az érintett helyszín 1 százalékán történt: földet hánytak az olajfoltokra, illetve a terepen, nyílt színen elégették a melléktermékeket.
Nem a Texaco az egyedüli olajcég, amely ellen őslakosok szervezetei harcolnak. Az egyik legsikeresebb az argentin CGC olajkonszern koncessziós területén élő kecsua közösség. A Bobonaza folyó melletti Sarayaku (ez kecsuául kukoricafolyót jelent) öt, egymástól néhány órás távolságban levő településrészén élő kétezer indián őslakos halászatból, vadászatból, földművelésből él, főleg hallal, banánnal táplálkoznak. A rizsen kívül szinte minden élelmet maguk termelnek, ezért alig használnak pénzt. Építkezéskor vagy nagyobb munkák esetén kalákában, közösen dolgoznak. A legegyszerűbben a hasonló környezetből kinőtt olajközpont, Shell városa mellől repülve, mezőn landolás után, kétórás kenuzással lehet Sarayakuba jutni. Egy karitatív szervezetnek köszönhetően van internet, sokan egyetemet végeztek, de visszatértek falujukba. Más őslakos csoportok tapasztalatából tanulva sosem engedték be a földjeikre az olajcégeket, noha a kormány már katonaságot is küldött a területre. Sikerük egyik oka az internetes mozgósítás, de a látványos akcióktól sem idegenkednek, más törzsekkel közösen például egyszer olyan alakzatot vettek föl, amely a levegőből fotózva SOS jelnek látszott.
A hatóságok fenyegetéssel, házkutatásokkal próbálták földjeik eladására kényszeríteni a sarayakuiakat, de ők ellenálltak. Okultak egy másik közösség sorsából, Imbabura környékén. Az ottaniak azzal adták el a földjeiket, hogy az olajcég a kitermelés kárait újrafásítással pótolja. Csakhogy a fák elpusztultak – az indiánok pedig nem figyeltek föl arra, hogy a szerződés szerint a fák gondozása a helyi lakosok felelőssége.
A sarayakui kecsuák kezdeményezésére az alkotmánybíróság 1998-ban kinyilvánította, hogy az őslakosok jogait sérti az olajkitermelés, de azt a kormány a CGC nyomására mégis engedélyezte. Attól tartott, hogy különben az olajcég kártérítést kért volna az általa már – az őslakosok tiltakozása ellenére – elvégzett kutatások költségeire hivatkozva. A helyiek eltorlaszolták a bejáratot, tüntetéseket szerveztek nemzetközi szervezetek támogatásával, beadványokkal ostromolták az igazságügyi minisztériumot és a Costa Rica-i Amerika-közi emberjogi bíróságot. Ez utóbbi álláspontja szerint a cég nem folytathat kitermelést Sarayaku környékén, de mindez nem kötelezi az ecuadori kormányt konkrét intézkedésre.
Az olajkitermeléssel megjelenő pénz átalakította a tradicionális közösségeket. A korábban a természetből élő lakosság egy része városokba kényszerült, ahol csak koldulni tud, mások helyben, idényjelleggel dolgozhatnak. Az egykori természeti területeken városok, „indusztriális szavannák” létesültek, amelyekben a messziről, gyakran Kolumbiából betelepült munkások és az őslakosok között gyakoriak a korábban errefelé ismeretlen konfliktusok az eltérő kulturális szokások miatt. Az Amazonas-vidék lakosságának már csak egyharmada őslakos. A természeti erőforrásokban leggazdagabb Oriente-Amazonas régió, ahol az olajkitermelés legnagyobb része folyik, az ország legszegényebb részévé vált.
Az őslakosok egyik legfontosabb követelése a korábban senki által nem vitatott joguk elismertetése a földtulajdonra. Jelenleg saját költségükön kell felmérniük és bejegyeztetniük a területüket. Erre sokáig nem volt pénzük, de 2001–2005 között nemzetközi szervezetek, például a Klímaszövetség, vagy egyes országok, mint Luxemburg, segítették őket. Nem kis tételekről van szó, korábban „papíron” nem határozták meg, kinek a tulajdonában vannak a hatalmas esőerdők.
A 2007-ben hatalomra került államfő, Rafael Correa maga is őslakos. 2008-ban új alkotmányt fogadtatott el, amely a természetnek, a kecsuául Pachamama néven illetett természetanyának önálló jogképességet ad. Ám egy másik cikkely szerint kivételes esetekben, amikor a nemzeti érdek megköveteli, és azt az elnök indokoltnak tartja, védett területeken is engedélyezhető nem megújuló erőforrások kitermelése.
Ma még az olajból származik az ecuadori állami bevételek egyre nagyobb hányada, 2000-ben az ötöde, 2008-ban a 44 százaléka. A magas olajárak nem ösztönzik a gazdaság diverzifikálását, a biológiai sokféleségben rejlő lehetőségek nagyobb mértékű kiaknázását. Sőt az évi közel 200 ezer hektáros erdőirtás, vagyis az erdők 1,4 százalékának eltűnése az egyik legmagasabb arányú Latin-Amerikában. Jellemző a dilemmára, hogy egyfelől a kormány azt javasolja, maradjon a földben az olaj a Yasuni Nemzeti Parkban (lásd Pénzt vagy olajat című írásunkat), de készít „B tervet” is a kitermelésre, ha a természet megóvására szánt alapban nem gyűlne össze elegendő pénz. Bár az olaj jól jövedelmez, a lakosság életszínvonala nem sokat javul, az öt év alatti gyermekek közül minden negyedik alultáplált. A szegénységi küszöb alatt élők száma hosszú idők óta magas, jelenleg is megközelíti a 40 százalékot. Az új alkotmány ellenére kérdéses, sikerül-e a gazdaságot természetkímélő pályára állítani.
Kovách Eszter
Forrás: hvg.hu