A mexikói drogháború véres szalagcímei, a lopakodó militarizmus, és a korrupció nyilvános elégedetlenséget hallgattatnak el. A kormánypolitika kudarcai szociális összeomláshoz vezetnek, írja Siobhan McGuirk és Maria Felix.

Péntek délután négy órakor, Xoxocotla, egy kis őslakos város Cuernavacától fél órára délre, szokásos zsúfolt utcáinak nem kellene mély csöndbe burkolóznia. A taco standok lehúzott ponyvákkal állnak; a reggel betegekkel teli orvosi rendelő üresen kong. Az iskolás gyerekek fél tanítási nap után mennek haza.

„A vásárlóim azt mondták nekem, hogy legyek összecsomagolva öt órára” magyarázza Dona Juarez a tortillás standja mellett. „Általában hétig dolgozom, de a kijárási tilalom miatt egy csomó ember nem hagyja el az otthonát ma hat óra után.” A köténye zsebéből előhúzza a kopott, egyenetlenül gépelt papírt, amit a lánya kapott az iskolában egy héttel korábban. A Xoxocotla lakosainak szóló nyílt levélben a következő áll: „Bárki, aki a bárokban és az utcán az ellenségeinkkel mutatkozik veszélyben lesz. Mi nem szeretnénk, hogy gyönyörű városunk szenvedjen, de meg kell védenünk az üzletünket, ahogyan egy piaci kofa is tenné, a városon kívüli konkurenciától.”

A levelet a kétségbeesett emberek kézről kézre adták, és elterjedt az egész városban. A szöveget egy „CPS” feliratú pecséttel írták alá, ami a Cartel del Pacífico Sur név mozaikszó változata. A Cartel del Pacífico Sur egy új banda, ami a Morelos állam feletti ellenőrzésért harcol a korábbi bandavezér, Arturo Beltran-Leyva 2009 decemberi halála óta, és hírhedt véres módszerei és a fiatal tagjai miatt. Házak felgyújtása mellett, a CPS vállalta a felelősséget egy sor nagy horderejű gyilkosságért is, amiket El Ponchis, a tizenkét éves bérgyilkosuk követett el, akit végül 2010 végén fogtak el Cuernavacában. Gyilkosságok sokaságát vallotta be.

Guillermo Martinez nincs meggyőződve arról, hogy a levelet a CPS írta. Egész héten jöttek az emberek a fénymásoló-üzletébe vele, mondja, és noha engedelmeskedni fognak neki, sokakban kétség merül fel a hitelességével kapcsolatban. „Az áll rajta, hogy CPS, de én nem hiszem, hogy ők állnak mögötte. Talán ez a politikusok egy újabb játéka.”

A következő nap, 2010. november 20-a, fontos dátum a kormánynak. A mexikói forradalom 100. évfordulója lesz a betetőzése annak az egész évben tartó, állami szervezésű ünnepségsorozatnak, amit az ország függetlenségének 200. évfordulója alkalmából tartanak. A kormány több mint 230 millió dollárt költött arra, hogy az országot piros-fehér-zöldbe öltöztesse, és ezzel az összeggel a Reforma napilap felmérése szerint öt emberből három elégedetlen. Guillermo Martinez az egyikük.

„A kormány nagy parádét tervezett és néhány ember itt ellenmenetet szervezett” mondja. „Mi még mindig igazi problémákkal nézünk szembe, és szegénységgel, 100 évvel ezután az úgynevezett egyenlőség után, és ők mindezt el akarják fedni.”

A tisztviselők azt állítják, hogy az ünnepségek a drogkartellek célpontjai lesznek, hogy ezzel indokolják a fegyveres őrök jelenlétét országszerte. Martinez szkeptikus, de tudja, hogy a helyi parádé megzavarására tett minden kísérlet ellen keményen fel fognak lépni.

„Ha kijárási tilalmat rendelsz el és a kartelleket hibáztatod miatta, akkor ellenőrizni tudod az embereket, behozhatod a katonaságot és elhallgattathatod az elégedetlenkedőket anélkül, hogy elveszítenéd a támogatottságodat” mondja Guillermo Martinez.

Lopakodó militarizálás

Az USA az 1970-es évek óta vívja a „drog elleni háborúját”, és körülbelül egy trillió (1.000.000.000.000) dollárt költött a tilalomra és a forrás-országoknak nyújtott katonai segélyekre. A mexikói kábítószeripar akkor alakult ki, amikor az 1990-es években a karibi kereskedelmi útvonalak elleni fellépések miatt a kolumbiai szállítók arra kényszerültek, hogy új útvonalakat találjanak az Egyesült Államokba. A termékkel kifizetett mexikói drogcsempészek hamar felismerték a marihuána, kokain és metam-fetamin előállításában rejlő hatalmas nyereséget. Ma már lehetetlen pontosan megmondani, hogy mekkora a kereskedelem, de a becslések 13 és 48 milliárd dollár közötti éves forgalom között mozognak. Az Egyesült Államokba áramló kokain 90 százaléka ma Mexikón keresztül érkezik.

Calderón elnök 2006. december 11-én, két héttel azután, hogy hat éves hivatalát megkezdte, bejelentette, hogy brutálisan fel fog lépni kábítószer-kereskedelem ellen, és 6500 katonát küld Michoacánba a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények ellen. Jobboldali pártjának, a kormányzó Nemzeti Akció Párt (PAN) a mindössze fél százalékos választási győzelme után hat hónapig támadások kereszttüzében állt, mert csalással vádolták. A Szövetségi Választási Intézet elutasította, hogy országos újraszámlálást tartsanak, annak ellenére, hogy tudatában voltak az országszerte a szavazóköröknél tapasztalható szabálytalanságoknak. A határozat miatt, Calderón beiktatásakor egymillió ember vonult fel a fővárosban, hogy támogatásukról biztosítsák a legfőbb riválist, López Obradort, a baloldali Demokratikus Forradalmi Párt (PRD) jelöltjét.

A népszerűtlen új elnök már a hivatali idejének első napján maga mellé állította a katonaságot, 35 százalékos fizetésemelést rendelt el a szövetségi rendőrségnél és a fegyveres erőknél. Szövetségesre lelt George Bush amerikai elnökben is, aki három év alatt a Merida Kezdeményezésen keresztül 1,4 milliárd dollárral támogatta Calderón militarizált szemléletmódját. A mexikói kormány több mint 7 milliárd dollárt költ a kezdeményezésre minden évben. A BBC szerint 50.000 fegyveres szövetségi tiszt járőrözik az országban.

A kezdeményezés erőszakos következményei jól dokumentáltak. Nemzetközi hírcsatornák válogathatnak a YouTube-ra feltöltött képek között, amelyek hidakról lógó testeket és a megszámlálhatatlan véres tűzharc következményeit dokumentálják. Biztonsági szakértők azt magyarázzák, hogy az új bandák harcolnak a rivális bandafőnökök letartóztatása vagy halála miatt megüresedett helyekért, és ez lehetővé teszi, hogy a kormány azzal érveljen, hogy a növekvő vérontás azt bizonyítja, hogy a nagyobb, szervezettebb csoportok veszítenek a hatalmukból. 2009-ben, Calderón újságíróknak ezt mondta: „Győzni fogunk – és természetesen közben azért lesz egy csomó probléma is.”

A kormány által fenntartott Nemzeti Emberi Jogi Bizottság (CNDH) szerint ezen problémák között katonák által elkövetett nemi erőszakok, válogatás nélküli fegyverhasználat, és kihallgatás közbeni kínzások is szerepelnek. A CNDH 2007-es jelentésében azt javasolta, hogy a hadsereget vonják ki a kábítószer-ellenes műveletekből, de már korábban is nyilvánosságra hozták az aggodalmaikat a hadsereg bevonását illetően. Az eredeti Merida Kezdeményezés alapító okirata kikötötte, hogy „minden ügyet, amelyben mexikói katonákat az emberi jogok megsértésével vádolnak polgári bírósághoz kell utalni”. Az Egyesült Államok kongresszusa a mexikói „szóbeli tiltakozás” után lejjebb engedett a követelményekből. Ezt követően abból a 4600 panaszból, ami a CNDH 2007 óta tett emberi jogi visszaélések miatt, a katonai bíróságok csupán egy tisztet ítéltek el.

Helyi újságírók beszámolói azt sugallják, hogy sok panasz a politikai ellenfelek szervezett lejáratásához kötődik. Az Emberi Jogok Nemzetközi Polgári Bizottsága (CCIODH) szintén feljegyezte, hogy kábítószerekkel kapcsolatos, gyártott bizonyítékokat használtak arra, hogy igazolják az őslakosok jogaiért kiálló és privatizáció ellenes aktivisták, valamint zapatista közösségi vezetők erőszakos letartóztatását.

Xoxocotla 2008 végén katonai rajtaütéseket élt át, amikor is az aktivisták úttorlaszokat emeltek végig az Alpuyeca-Jojutla autópálya mentén. A cuernavacai tanárok szolidaritási sztrájkjával kísérve folytak azok a tüntetések, amelyek egy önkormányzati víztározó tervezett eladása ellen tiltakoztak.

11 nap rendbontás után, 2008. október 8-án Morelos állam kormányzója, Marco Adame megparancsolta 1500 állami és félkatonai szövetségi rendőrnek, hogy törjék át a barikádokat. Amikor a tisztek egy csoportja csapdába esett a blokádok között, lényegében a tiltakozók foglyaivá váltak, a nemzeti védelmi igazgatóság több mint 500 katonát küldött tankokkal, teherautókkal és helikopterekkel, hogy beavatkozzanak. Riasztó, hogy amikor a hadsereg körülzárta a várost, és az aktivisták szétbontották az akadályokat, csak hogy a katonák bejöhessenek, azok mégis könnygázt lőttek ki és illegálisan házakat kutattak át. Számos független médiaforrás számolt be arról, hogy emberek tucatjait verték meg vagy vették őrizetbe, és a rendőrségi ellenőrzőpontok több mint egy hétig működtek, és átkutattak mindenkit, aki bement a városba vagy elhagyta azt.

Mégis, ez a történet csak kis hír volt az országos újságokban és teljesen hiányzott a nemzetközi híradásokból. Ahogyan az, hogy az állig felfegyverzett rendőrségi konvojok napi rendszerességgel keresztülhaladtak a városon és hogy az ellenőrzőpontokat szükséges intézkedésnek nyilvánították, úgy a véres tisztogatások is mellékessé váltak.

Az elnyomás több mint szimbolikus. A sertésinfluenza-pánik alatt az elnök „rendkívüli állapotot” rendelt el, rögtönítélő bíróságot vezetett be és betiltotta a nyilvános összejöveteleket. Azokra a törvényekre, amiket ezalatt az időszak alatt fogadtak el, és amelyek lehetővé tették a szövetségi rendőrségnek, hogy magánbeszélgetéseket hallgasson le e-mailen és telefonon, adott tiltakozó választ erőszakosan némították el.

Korrupció, bűnrészesség és hitevesztettség

„Ennek a ’háborúnak’ négy kérdése van” mondja Miguel, az ex-köztisztviselő, aki most tanárként dolgozik. „Az Egyesült Államok a fogyasztó. A saját keresletével kellene foglalkoznia, ahelyett, hogy a szállítót hibáztatja” mondja a legtöbb mexikói érzéseit tolmácsolva. „Másodszor meg kell állítaniuk a fegyverek Mexikóba áramlását” teszi hozzá és a Washington Post egy közelmúltbeli, a határon keresztüli fegyverkereskedelemre vonatkozó vizsgálatát idézi. Ez azt derítette ki, hogy 35.000 fegyver bűncselekményekből került újra az utcára és regisztrálva vannak a Project Gunrunner nyomkövető rendszerben, amit a határ túloldalán is használnak.

„Tennünk kell valamit a szegénységgel” folytatja Miguel. „A csempészésnek nem szabadna a fiatalok egyetlen munkalehetőségének lennie.” Most már dühös, és erre a következtetésre jut:

„De amin a legnehezebb, szinte lehetetlen változtatni, az a korrupció. Mindenki kap pénzt a kartellektől.”

A kormány eredetileg azt állította, hogy a szövetségi rendőrség bevonása azért volt szükséges, mert a helyi erők között magas a korrupció mértéke. Mégis, 2010 augusztusában 4600 szövetségi tisztet, az állomány egytizedét, bocsátották el az ellenük felhozott korrupciós vádak miatt. Akikben egykoron bízott a közvélemény, azoknak a jó híre mára megkopott. Paulina, egy cuernavacai diák, látta, ahogyan katonai teherautók kézbesítik a marihuánát az utcai terjesztőknek. „A lefoglalt mennyiségnek csak kis részét semmisítik meg” mondja. A kartellek egész egyszerűen új téglákat vásároltak.

A közbiztonsági államtitkár válaszként újabb toborzásba kezdett, újfent magasabb béreket ajánl és jobb belső ellenőrzéseket alkalmaz. Azonban a korrupció mélyen gyökerezik. A jól fizetett tisztviselők is elfogadnak kenőpénzt. Noe Ramirez Mandujanót, aki korábban Mexikó legmagasabb rangú kábítószer-ellenes tisztviselője volt, 2008 novemberében, röviddel a hivatalának elhagyása után letartóztatták. Havi 450.000 dollárért információkat adott el a drogkereskedőknek.

Calderón azt mondja, hogy az Operación Limpieza, ami Mandujano után nyomozott, „harcol a mexikói hatóságokban jelenlevő korrupció ellen, mindent kockára tesz, hogy kitakarítsa a házat”. De elutasítja annak népszerűtlen törvénynek a visszavonását, ami minden megválasztott tisztviselőnek, beleértve a polgármestereket, törvényhozókat és politikusokat, mentelmi jogot ad. A Reforma napilap mindeközben folytatja az arra vonatkozó bizonyítékok közzétételét, hogy a kartellek fizetési listáin nemcsak parancsnokok szerepelnek, de olyan egyesült államokbeli hírszerzési adatokhoz is hozzájutnak, amikhez csak magas rangú tisztségviselőknek van hozzáférésük.

Két tűz között

Miközben tombol a drogok elleni háború, Mexikót csapásként érte a világméretű pénzügyi válság. Calderón neoliberális politikái kudarcot vallottak a szegények védelmének terén. A Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem (UNAM) kutatása szerint a bérek csupán 17 százalékot emelkedtek a jelenlegi kormányzat alatt, miközben a vásárlóerejük a felére esett vissza. A lakosság huszonöt százaléka él napi 57 pesóból (2,5 dollár), miközben a vidéki foglalkoztatási programok pénzügyi alapjaitól történő elvonások miatt több mint 12 millió ember maradt rendszeres jövedelem nélkül.

A kábítószer-kereskedők nem haboznak, hogy hasznot húzzanak az olcsó és gyakran kétségbeesett munkaerőből. Carmen, egy monterrey-i titkárnő, bizalmasan közli, hogy az ő 16 éves fiának heti 4000 pesót ajánlottak, ha „sicario” vagyis bérgyilkos lesz. „Azt mondtam neki”, hogy „rendben, csak hagyj itthon nekem elég pénzt, amiből ki tudom fizetni a koporsódat” mondja.

Mindazonáltal a bandáknak dolgozók közül kevesen gazdagodnak meg. „Annyi pénzed van, ami elég arra a napra és hogy elküldd a gyerekeidet egy magániskolába” mondja Clara, aki korábban kokaindíler volt, „de ne hidd, hogy gazdag leszel. Csak a nagyfőnökök lesznek azok.” A legtöbben kis összegeket kapnak, mint futárok vagy mint őrszemek. Mások a szexiparon, vagy a feketepiacon keresztül kerülnek kapcsolatba a szervezett bűnözéssel vagy egész egyszerűen úgy, hogy nem akarnak együttműködni a rendőrséggel, gyakran az életükért cserébe.

A kábítószer-háború hivatalos halálos áldozatainak száma decemberben meghaladta a 30.000-ret. Amikor robbant ez a hír, Eduardo Medina Mora, volt főügyész igyekezett megnyugtatni az elszörnyedt riportereket.

„A halottak kilencven százaléka részt vett a drogkereskedelemben. Csak 4 százalékuk volt ártatlan járókelő” állította. Sok mexikói számára azonban ez a megkülönböztetés nem jelent semmit.

A kormány a 120.000 drogokkal kapcsolatos letartóztatást is lobogtatja, mint a háború sikerének bizonyítékát.

Ugyanakkor a WikiLeaks által kiszivárogtatott észak-amerikai nagykövetségi táviratok szerint a letartóztatások csupán 2 százaléka vezetett bírósági ítélethez Ciudad Juarez-ben, a világ úgynevezett „gyilkossági fővárosában”.

A háború egy másik előre nem látható következménye a gyorsan növekvő kábítószer-függőség lett. Azzal egy időben, ahogyan határátkelés egyre nehezebbé válik, a bandák a belső piac felé fordultak, hogy megszabaduljanak a készleteiktől.

A múlt évben a közbiztonsági államtitkár, Genaro Garcia Luna arról számolt be a mexikói parlamentnek, hogy felszippantásos kokainhasználat két év alatt megháromszorozódott, viszont még mindig nincs pénzügyi alap a felvilágosító kampányokra vagy a függőség kezelésére. Az emberek egyébként is óvatosak a meglévő rehabilitációs klinikákkal szemben. Pletykák keringenek arról, hogy ezeket a kartellek működtetik, és arra használják őket, hogy ott védjék meg a tagjaikat és új tagokat toborozzanak. Több mint egy tucat vált közülük véres bűncselekmények színterévé, amikor fegyveres kommandósok rohamozták meg őket.

Ahogyan a bűnözési ráták egekbe szöknek és a zsarolástól, a fegyveres rablástól és az emberrablástól való félelem növekszik, a gazdagabb családok csúcstechnológiájú biztonsági rendszereket szereltetnek be és őrzött körzetekbe költöznek. A személyes biztonság azon kevés iparágak közé tartozik, ami robbanásszerűen fejlődik az országban.

A WikiLeaks-től származó információk feltárják, hogy a korábbi belügyi államtitkár-helyettes, Geronimo Gutiérrez nemrégiben elismerte, hogy „[A háború] rombolja Mexikó megítélését, károsítja a külföldi beruházásokat, és a kormányzat tehetetlenségéhez vezet.”

Calderón Nemzeti Akció Pártja (PAN) azért harcol, hogy visszanyerje a közvélemény bizalmát és milliókat költ olyan hirdetésekre, amik azzal értékelik fel a rendőrtiszteket, hogy keverik kétszáz éves hősi forradalmi háborúk képeit a modern katonai jelenetekkel. Rendőrosztagok iskolákat látogatnak, hogy a gyerekek megismerkedjenek a fegyveres védelmezőikkel. Páncélozott teherautók tetején automata fegyverekkel hadonászó katonatisztek parádéi vonulnak keresztül az olyan városokon, mint Xoxocotla, kétoldalt talizmánokkal szegélyezve.

Mégis, noha a 2012-es választások kiemelkedően jelentősek, senki nem kínál alternatívát. Az ellenzéki pártok nem tudják kihívás elé állítani Calderón kábítószer-háborús politikáját, mert nekik nincs sajátjuk. A legnépszerűbb, a Forradalmi és Intézményi Párt (PRI) elnökjelöltje, Enrique Pena Nieto, ehelyett Angélica Riveróval, Mexikó egyik legnagyobb szappanopera sztárjával kötött házassága okán került a címlapokra.

A politikájával nem foglalkoznak. Úgy tűnik, hogy a politikusok már nem kínálnak mást, mint celebtémákat.

Egy reménytelen helyzetben lévő meggyötört lakosság számára ez jóllehet vonzó lehetőség.

Siobhan McGuirk, a Red Pepper szerkesztője