Rövid történelmi bevezető

A hős Nicaragua 15 éven át nem szerepelt a világ híreiben, mióta a sandinista kormányzatot, mely 1979-ben fegyveres népfelkelés útján jutott hatalomra, 1990-ben legyőzték az urnáknál.

A Sandinista Nemzeti Felszabadító Front (FSLN), melyet 1963-ban Carlos Fonseca alapított, történelmi előzménye az 1934-ben meggyilkolt Sandino antiimperialista mozgalma volt. Forradalmi mozgalommá fejlődése egy, a városban és a hegyekben lejátszódó elhúzódó, és gazdag harc eredménye volt. A győzedelmes forradalom az összes sandinista irányzat egységének és a nép széleskörű részvételének a gyümölcse volt, kollektív vezetéssel, fiatalok százainak részvételével, akiket a harc kemény körülményei és megkérdőjelezhetetlen erkölcsi értékek formáltak.

A szegénységet és elszigeteltséget, amivel a forradalmi kormányzatnak szembe kellett néznie nem sikerült felszámolni, de fontos erőfeszítéseket tett az oktatás területén, például felszámolta az analfabétizmust, javult az egészségügyi ellátás, egy agrárreform által demokratizálódtak a tulajdonviszonyok, a hadsereget és a rendőrséget a gerillaparancsnokok és harcosok szervezték meg.

Az ún. "csendes háború", melyet a két elnöki mandátuma alatt Ronald Reagan amerikai elnök folytatott a sandinizmus ellen, a nyolcvanas évek végére teljes gazdasági összeomlást eredményezett. A több mint 50 ezer halott, és a szocialista tábor összeomlása, több más tényezővel együtt aláásták a nép ellenállását. Reagannek nem sikerült katonailag elpusztítani a forradalmat, de megteremtette a feltételeket az egyesült jobboldal választási győzelméhez, amely a szavazatok 53 százalékát szerezte meg az FSLN 42százalékával szemben 1990-ben.

A konzervatív és neoliberális kormányzatok, melyek ettől kezdve Nicaraguában kormányoztak, a kapitalizmus és a piacgazdaság, a nemzeti nagytőke teljes visszaállítására törekedtek, visszavonva a forradalom által elért minden társadalmi és politikai változást. Elkezdődött a sandinista vezetés leplezetlen kollaborációja. A békét a többség számára felváltotta a temetők békéje, és egy új kisebbség ragadta magához az irányítást az országban.

A sandinizmus átváltozása danielizmussá

Mint már említettük, a bukás egybeesett a létező szocializmus kapitulációjával és a forradalmi eszme az egész világon tapasztalható helyzetét tükrözte vissza. Ez szerepet játszott abban, hogy a forradalmi vezetés demoralizálódott, szétszéledt, és képtelen volt az új feltételekhez alkalmazkodó forradalmi ellenállási stratégia kidolgozására. A sandinista mozgalom ingadozott a népi harc és a felsőszintű tárgyalások, a hatalom megosztása között. Összesítve ez volt ezeknek az éveknek az eredménye:

- Az alapvető vívmányok lebontása, főleg a társadalmi tulajdonra vonatkozóan.

- Apránként a fő termelőeszközök visszatértek korábbi tulajdonosaikhoz, és nem kevés lett szétosztva egyes sandinista csoportok között, megteremtve ezzel a sandinista gazdasági és vállalkozói csoportot.

- A kollektív vezetés visszafejlődött Daniel Ortega vezéri rendszerévé, aki teljesen ellenőrzése alá vonta a pártapparátus és a hasonló népi szervezetek irányítását. Ez az ellenőrzés mindazoknak, akik nem értettek egyet az ő vonalával és módszereivel, a folyamatos kizárásával és az ellenük való represszív eszközök alkalmazásával volt lehetséges. Ezenkívül 1979 óta ő volt a párt első főtitkára, aki meghonosította azt a gyakorlatot, hogy egyedül ő lehet az FSLN elnökjelöltje, gyakorlatilag azon elv alapján, hogy "a párt én vagyok".

- Nyilvánosan és hivatalosan kijelentette, hogy ő az örökös jelölt, mert nélküle "a sandinizmus számára csak a káosz marad".

Daniel Ortega az Sandinista Nemzeti Felszabadító Frontot 1998-ban a jobboldal egyik legfontosabb csoportjával kötött, hatalomváltási és az állam minden szervének felosztására irányuló paktumba vitte bele.

A Liberális Alkotmányozó Párt (PLC), aminek a feje Arnoldo Alemán, közismert bukott somozisták vezetése alatt áll, akiknek szintén sikerült kiépíteni a saját gazdasági érdekcsoportjukat az állami vagyon használatával és ellopásával.

Az Alemánnal kötött paktum lehetővé tette mindkét vezér számára azt, hogy ma ők ellenőrizzék a teljes államhatalmat: a legfelsőbb bíróságot, a választási bizottságot, az államháztartási hivatalt, a bíróságokat, a fellebbezési hivatalt. Ezen intézmények mindegyike a barátok segítésére és az ellenfelek megbüntetésére szolgál.

A Miguel Obando kardinális és Enrique Bolanos elnök (korábban, 2002 és 2007 között konzervatív államfő, aki megpróbálta az egyházi és polgári hatalmat szétválasztani) közötti nézeteltéréseket Daniel Ortega egy új paktum megkötésére használta ki a katolikus egyházi vezetéssel, amely a nyolcvanas években kíméletlenül harcolt a sandinizmus ellen. Ez a szövetség azt eredményezte, hogy a FSLN vallásos pártként lépett fel, melyben a vallásos üzenet dominál: minden vezető pártemberét a katolikus hierarchia irányítja. Ez a "szent szövetség" vezette az FSLN-t az abortusz betiltására, mely már a 19. század óta törvényes volt Nicaraguában. Erről Rosario Murillo, Daniel Ortega hitvese és a párt, valamint a kormány hivatalos szóvivője így nyilatkozott: "Hangsúlyozzuk: Nem az abortuszra, igen az életre. Igen a vallásos meggyőződésre, igen a hitre, igen az istenkeresésre, amely minden nap utunk folytatására sarkall bennünket, az FSLN támogatja a katolikus és más egyházak álláspontját az abortusz minden formája ellen, mert az merénylet a hit, az élet ellen."

Daniel Ortega fő kompromisszuma Alemánnal a hatalmi intézményekben való részvételért a valódi népi harc leállítása volt. Ennek eredményeképpen 1997-re a tömegek harca úgy tűnt, hogy véget ért. A szervezetek, melyeknek vezetői képviselők vagy a hatalmi struktúrák részei lettek, felhagytak az ellenállással és a harccal.

Az utóbbi 16 évben a Daniel Ortega vezette FSLN a neoliberális politika alkalmazásában nélkülözhetetlen szövetséges lett Nicaraguában. A kormányok kormányozhatóságot kértek, és cserébe személyes biztonságot garantáltak, intézményi befolyást, részesedést adtak a vezérhez kötődő, új sandinista kapitalista vezetőknek a frissen megszerzett tulajdonból és üzletekből.

Minden tervüket, az IMF követeléseit, a telekommunikáció, az energetika, a társadalombiztosítás privatizációját mindenfajta ellenállás nélkül hajthatták végre. 2005-re ennek a folyamatnak a megkoronázásaként a parlament elnökeként a danielista René Núnez Daniel Ortega politikai döntése alapján javasolta az Egyesült Államokkal való TLC megszavazását, és 2006 elején az FSLN padsoraiból jövő szavazatok tették lehetővé, hogy érvénybe lépjenek az ún. kiegészítő törvények.

Létezik Nicaraguában baloldal?

Habár az FSLN a nyolcvanas években nem mondta ki hivatalosan, hogy a célja a szocializmus építése, de forradalmi baloldali erőként nem lehetett kétséges az orientációja. A nemzeti függetlenségért és a szocializmusért való harcot az FSLN számára Carlos Fonseca hirdette meg. Emlékeznünk kell, hogy a nyolcvanas évek közép- és felső vezetése vegyes csoportot alkotott, a marxista, világosan meghatározott ideológiájú aktivistáktól, akiknek a célja a rendszer alapvető megváltoztatása volt, olyan személyekig, akiknek a célja kizárólag a hatalom volt, a formális demokrácia, akik csak a politikai rendszerben akartak változásokat, úgymond, elpusztítani a diktatúrát és bevezetni a demokráciát.

A vezetésben Daniel Ortega sohasem volt ideológiailag jól definiált. Talán részben ezért is vették fel a kormányzati vezetésbe és jelölték elnöknek az 1984-es választásokon. Vezetése hosszú építőmunka volt, amit az 1990-es összeomlás szakított meg. Az exelnöki pozíciója, és az, hogy az ellenállás kezdeti harcának ő volt a fő képviselője, lehetővé tette számára, hogy a mai napig sok előnyt élvezzen, biztonságáról gondoskodjanak, a hivatalban lévő elnök fizetésével azonos nyugdíjat kapjon, ideje és eszköze legyen az ország egész területén mozogni.

Habár Ortega viselkedése ingadozó és skizofrén volt, hallgatóságának gyakran különbözőképpen nyilatkozva, és egy olyan politikai gyakorlatot folytatva, mely alapvetően különbözött az általa meghirdetettől, kihasználta a forradalmi ideálokban való hitet és a sandinizmus történelmi presztízsét. Az FSLN, egy baloldali párt alapvető értékei nélkül (ideológia, kollektív vezetés, elvek, politikai szervezet, politikai viták) főként olyan bázisra támaszkodik, mely egyedül Daniel Ortega személyén keresztül kötődik a sandinista tradícióhoz. Ma, mondhatjuk, vannak olyan szektorok, amelyek már inkább danielisták, mint sandinisták és Ortegát majdnem az istenítéssel határos mértékben támogatják. Ez a jelenség, társulva az állásoktól és javaktól való függéssel, erősíti az alávetettséget, és megmagyarázza, hogyan tartják fenn a pártban a status quo-t. Az FSLN kampányai, mindig Daniel Ortegával, mint jelölttel, lassanként átváltoztak ismétlődő, üres szóvirágokká. Az FSLN 2006-os kampányának fő jelszavai a "béke, szeretet, isteni akarat" voltak. Kiszélesítették a kapcsolatokat az egykori somozista szervezetekkel, egészen odáig menve ebben, hogy Ortega alelnöke lett a CIA egyik fő fedőszervezetének, mely a kontrák civil vezetőit tömörítette a 80-as években.

Eddig a kampányig a latin-amerikai baloldali mozgalmakkal való kapcsolat más pártok vezetőivel való hagyományos kapcsolatokra és az olyan tradicionális fórumokra korlátozódott, mint a San Paulo-i. A szociális és antiliberális mozgalmakkal való kapcsolatok nem léteztek. A párt szenvedett a "la pinata" által okozott presztízsveszteségtől, a vállalkozóvá vált vezetőinek meggazdagodásától, és a vezetés, a jelöltek megújulásának hiányától. De abban a latin-amerikai helyzetben, melyben a baloldal megerősödött Hugo Chávez, Lula da Silva, Michelle Bachelet, Evo Morales, Tabaré Vasquez győzelmeinek nyomán, Ortega úgy tűnt, szorosabbá teszi a venezuelai kormányzattal a kapcsolatokat.

Belpolitikai kommunikációjában korlátozta a magántulajdon tiszteletét, az IMF-fel való együttműködési hajlandóságot, kiállva a CAFTA-val való együttműködés mellett és amellett, hogy jogunk van egy új lehetőséghez, kombinálva mindezt a masszív venezuelai támogatás kilátásaival. Ebben a helyzetben egy Ortegától balra álló alternatíva léte fontos lett volna. Ennek ellenére ezt nem sikerült elérni.

A Sandinista Megújulás Mozgalom (MRS), mely a radikalizálódás különböző fokain álló csoportokat foglal magába, olyan erőként határozta meg önmagát, mely leszámol az alkukkal, a korrupcióval, és az intézményrendszernek a politikai vezéreknek való alávetettségével. Ám nem jelentkezett olyan programmal, amely a neoliberális kormányzatok alternatívája lehetett volna, készen állva a washingtoni konszenzusnak való alávetettséggel való leszámolásra. Bár helyesen vádolta meg az előző kormányzatokat azzal, hogy az államapparátust a gazdasági elit - főleg a fináncszektor - érdekében használták fel, és kínált fel igazságosabb politikát az adózásban és a közteherviselésben, nem tekintette fontosnak önmaga baloldali erőként való meghatározását. Gyakorlatilag az MRS szövetségen belül is számtalan ideológiai árnyalat létezik egymás mellett. A hivatásos apparátus nélküli MRS összeforrasztja a sandinista harcosokat elismert baloldali aktivistákkal, és az FSLN régi csoportjait, melyek jelentős népi kötődéssel és gyökerekkel rendelkeznek.   Másrészt a Sandinista Megújulás Pártjában olyanok vannak előtérben, akik a mérsékelt baloldalhoz tartoznak.

Mialatt a szövetség egyes személyiségei, mint Ernesto Cardenal és Carlos Mejía Godoy antiimperialistának vallják magukat, másoknak, mint például saját elnökjelöltjüknek sincs szilárd álláspontjuk a neoliberalizmus ellenében. Valójában a szövetség egészében jelentős hangsúly fektet a politikai-intézményi változásokra, sokkal inkább, mint a modellváltásra, habár el kell ismernünk, "ismert és bizonyított tagjainak morális kiválósága". A baloldalt a választásokon Daniel Ortega képviselte, és a választók többsége számára ő a konfrontációt, a háborút, az önkényt, az instabilitást, a paktumokat és a korrupciót jelentette. Kétségtelen, hogy ezzel egyidejűleg a sandinista szavazók számára az FSLN a munkát, az iskolákat, az egészségügyet és az életkörülmények javulását jelenti. A választásokon a nicaraguai szavazók választási vitái nem a baloldal és a jobboldal között folytak. A jobboldal szóhasználatában az FSLN volt a baloldal, ravaszul összehasonlítva Ortegát Chávezzel és Fidel Castróval. Eközben a történelmi sandinizmus jelentős része az MRS szövetségre szavazott, visszautasítva Daniel Ortegát és politikáját.

Összefoglalva, Nicaraguában olyan helyzet alakult ki, hogy a választásokon egyetlen program sem mutatott jelentős szakítást a fennálló status quo-val. Eközben a szomszédos Costa Ricában, ahol a PAC néhány szavazattal vesztett, a vita főleg a privatizációról és a TLC-ről szólt, lényegében egy alternatíváról a szabad piac diktatúrájával szemben.

 

A 2006-os választási győzelem: ez egy baloldali kormányzat?

Ezen a választáson az FSLN abszolút és relatív értelemben is hanyatlott. A sandinisták csökkenését (10 százalék) gyakorlatias szövetségi politikával sikerült kiküszöbölnie, de a 37,9 százalékos eredmény azt jelzi, hogy Ortega valódi erőssége régi politikustársainak jóllakatásában és támogatásában rejlik: a liberálisok, akik a szavazatok több mint 50 százalékát megszerezték, megosztottságuk miatt veszítettek.

Kormányzásának első napjaiban Ortega fontos szociális változásokat jelentett be: eltörölték a tandíjat az iskolákban, amelyek "önkéntes adományokból" tartották fenn magukat, eltörölték a költségtérítést a közkórházakban, és ingyenes gyógyszereket osztottak szét a lakosság között. Ezzel egyidejűleg bejelentette az Hambre Cero (nulla éhezés) programot, melynek során közel kétezer dollár támogatást ítéltek meg 75 ezer parasztcsaládnak kormányzása öt éve alatt, évente átlagosan 15 ezer családnak.

Hugo Chávez elnök jelenlétét is a beiktatáson fontos bejelentések kísérték, mint a garantált napi tízezer hordó üzemanyagnak a biztosítása, melynek 40 százalékát kedvezményes kamat mellett 25 év alatt kell kifizetni, valamint a Bandes (Venezuelai Nemzeti Fejlesztési Bank) képviseletének megnyitása, mely 10 millió dollárt ajánlott fel alacsony kamat mellett a mezőgazdaság fejlesztésére. Ezenkívül megállapodás született egy finomító felépítésére, mely napi 150ezerhordósnapi teljesítményével lehetővé teszi a teljes közép-amerikai régió ellátását. Fontos népegészségügyi programokról is megállapodtak, hasonlóakról, mint amelyek Kuba és Venezuela között létrejöttek.

A Venezuelával való kapcsolat nagymértékben meghatározta a kormány hivatalos retorikáját, mely lelkesedéssel csatlakozott az ALBA-hoz, és diszkréten támogatta a "21. századi szocializmus" felépítésének javaslatát, de gondosan hallgatva róla, milyen valós változásokat akar eszközölni a nemzetgazdaságban és a politikai rendszerben.

Gazdaságpolitika: ugyanabból többet

2007 elején Ortega megerősítette, hogy nincs szándékában módosítani neoliberális elődei gazdaságpolitikájának lényegét. Továbbra is ápolják a kapcsolatokat a nemzeti és nemzetközi nagytőkével, és a nicaraguai állam aláveti magát az IMF feltételeinek, kérve azt, hogy "mutasson nagyobb rugalmasságot a szociális programokkal szemben". Ennek értelmében gyorsan kifizetett a nicaraguai bankároknak a tetemes belső adósságból 100 millió dollárt és jóváhagyta a konzervatív elődje által benyújtott költségvetés minden betűjét. A hónapok múlásával sem változott meg a vitatott fiskális politika. Fontos szektorok - beleértve a bankokat is - óriási, meg nem érdemelt nyereségeket söpörtek be. A kormányzat és a nagyvállalatok vezetői közti közvetlen dialógus a mai napig nagyon sikeres, és a fő tőkés csoportok - legyenek nicaraguaiak, vagy közép-amerikaiak - nem elégedetlenkednek. A kreol - részben fináncoligarchia - kéz a kézben haladt Ortegával, legalábbis mostanáig. Nemrégen titokban írták alá az IMF-fel való együttműködési memorandumot.

Kettős viselkedésére jellemző példa az alábbi. Miközben egy munkásgyűlésen, amit az FSLN-közeli szakszervezeti központok szerveztek, Ortega élesen támadta a nemzetközi Unión Fenosa-t, bejelentette, hogy megállapodást kötött a spanyol királlyal arról, hogy garantálja ennek a cégnek a stabilitását, és továbbra is monopolhelyzetben marad az országban energiaszolgáltatóként. Mást tett a gyakorlatban, és a nyilvánosság előtt. Végül, az első naptól kezdve a kormányzat megmutatta fő vonásait, melyek a mai napig jellemzik: hintapolitika, melyet nagyon meghatároz a legutóbbi behatás, radikális, nagyhangú, baloldali megnyilvánulások, melyek olyan konkrét gazdasági gyakorlattal párosulnak, mely alapvetően nem különbözik a jobboldali kormányzatok gyakorlatától. Ugyanaz a neoliberális politika, kicsit több "szociális érzékenységgel".

Ezenkívül megmutatta a hatalmi koncentráció, a szektásság, a kontroll és az ország demokratikus intézményrendszere gyengítésének tendenciáját, amelyet az értelmiség, a diákok és a középosztály aggódva figyel.

"Az ólom úszik, és a parafa elsüllyed": privatizáció venezuelai segítségből, kapcsolatok az Egyesült Államokkal és a demokráciával

Ortega kormányának fő kihívása egy tisztességes és átlátható adminisztráció felépítése volt, mindezt Arnoldo Alemánnal való igencsak megkérdőjelezhető kapcsolata után. Ennek ellenére az első jelek ellenkező irányba mutattak.

Ezekben a napokban kelt lábra a szóbeszéd az FSLN titkárságából - mely elnöki titkársággá vált - mely szerint a bíróságokon polgári és büntetőügyekben részlehajlás tapasztalható mindig, ha a vezetőinek gazdasági és politikai előnyöket "adományoznak".

A vád konkrétan egy volt sandinista országgyúlési képviselővel, Gerardo Mirandával kapcsolatban merült fel, aki egy milliós zsarolás kitervelője volt egy turisztikai vállalattal szemben egy óceánparti strand tulajdonjogi konfliktusában. Alejandro Bolanos Davis konzervatív képviselő, bízva képviselői védettségében, támogatta és széles körben terjesztette a vádat. A kormányzat válasza az volt, hogy az Alemánnal kötött paktum minden befolyását felhasználva, minden törvényességet mellőzve eltávolították Bolanos-t a parlamentből. " Az ellenzékiség és a korrupció bejelentése a posztodba kerülhet" - szólt az üzenet.

A nagyszerű venezuelai segítség kezelése, a köztársaság költségvetése mellett, szintén a korrupció és a klientizmus forrása. Több százmillió dollár kerül ki az állam ellenőrzése alól. Vegyes cégeket hoznak létre magán kezelésben, melyeknek elnökei ismert, feltétlenül hű danielisták, akik ezeket a fontos forrásokat adminisztrálják. Saját kampányuknak megfelelően az Ortega-hű erők nagy mennyiségű karbamidot kaptak, hogy szétosszák a parasztok között. A kormány megválasztása után bejelentették, hogy nagyobb mennyiséget kapnak, de annak szétosztása diszkriminatív és korrupt volt, minden intézményi kontrollt nélkülözve. Ahogyan a Szövetkezeti Szövetség egyik vezetője nyilatkozta: "A kormányzat a karbamidot, mely fontos gazdasági forrás, korrupt politikájához használja fel. Ez így történt. Mivel a venezuelai karbamidra mostanáig három költség rakódott rá: egy, amelyet a szétosztásért felelősöknek fizetnek, kettő, amelyet a privilegizált vezetőknek fizetnek, három, amit a közösségnek fizetnek. Ez nem igazságos, nem építő, nem helyes és egy sor torzulás okozója. Ez a korrupció magja."

A szavaknak és a tetteknek ez a kettőssége jellemzi az Egyesült Államokkal való kapcsolatot is. Ortega éveken át úgy nyilatkozott, hogy szó sem lehet az SAM-7-es védelmi rakéták telepítéséről, mivel a függetlenségről és a nemzetvédelemről van szó. Ennek ellenére elküldte kancellárját Washingtonba azzal az ajánlattal, hogy lecserélve észak-amerikaira, az orvosi felszereléseink és gyógyszereink jó részét megsemmisítik. Az ajánlat nyilvánosságra került és hivatalos források szerint az üzleti tárgyalások folyamatban vannak. Antiimperialista retorikájának növekedésével egyidejűleg elsődlegessé és meghatározóvá váltak kapcsolatai Tajvannal, kárára a Kínával való kapcsolatnak. Pontosan ellenkezőleg, mint ahogy a szomszédos Costa Rica elnöke, a jobboldali Oscar Arias csinálja.

Azt mondta, hogy Nicaraguában "az ólom úszik, és a parafa elsüllyed". Managua utcái tele vannak Ortega plakátjaival és az Internacionálé első sorával: "Föl, föl, ti rabjai a földnek", ezalatt a valóságban csak a bankoknak, a szabadkereskedelmi övezetek vállalatainak, a külföldi befektetőknek, a korrupt politikai osztálynak a nyereségei emelkednek fel, és folytatódik a neoliberális gazdaságpolitika.

A Központi Bank elnöke bejelentette, hogy az erre az évre előirányzott négy százalékot nem fogja elérni a növekedés. Előrejelzése szerint a növekedés "azonos lesz a Bolanos elnök alatt az előző évben elérttel". Valaki ezt úgy kommentálta, hogy: nem meglepő, hiszen alapjában véve ugyanarról a gazdaságpolitikáról van szó.

A politikai demokráciára jellemző, hogy a közhatalom magáncélokra való felhasználása tovább folytatódik napról napra. Rosario, Ortega felesége bejelentette a Sandinista Front és a szervezési minisztérium nevében egy új szervezet létrehozását, a Polgári Hatalmi Tanácsét. Ennek csúcsán a first lady áll. A párt által szervezett tanácsok a területük legfőbb urainak nyilvánították magukat, felváltva az alkotmány, a lakossági részvételről szóló törvény és az önkormányzati törvény alapján létrehozott szervezeteket. Ezen tanácsok döntéseit figyelembe kell majd venniük a polgármestereknek és a minisztereknek is a mondottak alapján.

Nem lenne azonban igazságos azt mondani, hogy minden rossz, amit a kormányzat csinál. Olyan országot kapott örökül, mely a venezuelai segítség nélkül csődbe ment volna. A tömegek - bár a közvélemény-kutatások szerint minden lelkesedés nélkül - azt várják, hogy a helyzetük megváltozik. Megvan a változás reménye, és amíg ez a remény él, addig lehetséges a harc.

A Venezuela, Kuba és Irán által fel-ajánlott együttműködés lehetőséget ad arra, hogy a kormányzatnak fejlődnie kelljen. A Kubával és Venezuelával való kapcsolatok fejlődése, a csereutazások, főleg a fiatalok körében, az öntudatnak új szintre való fejlődését, a meggyőződést segítik elő arról, hogy Nicaraguában valós és mély változásra van szükség. Az új forradalomnak a danielista vezetés által ajánlott karikatúráját fel kell váltania Carlos Fonseca sandinizmusának a visszaállításának.

Írta: Monica Baltonado, egykori sandinista parancsnok, a fővárosi főparancsnokság egyik alapítója, amely az 1979-es forradalom idején levezényelte a Managua-lázadást, 1982 és 1990 között vidék-ügyi miniszter, jelenleg a Mozgalom a Sandinizmus Megmentéséért parlamenti képviselője.

Fordította: Slakta Norbert

A Sandinista Megújulás Mozgalom (Movimiento de Renovación Sandinista, MRS) 1995-ben, Augusto César Sandino születésének 100. évfordulóján vált ki a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Frontból. Céljuk az eredeti sandinista eszmék, a forradalom továbbvitele. Alapító vezetője Sergio Ramirez, aki 1985 és 1990 között Nicaragua alelnöke volt, indult az 1996-os elnökválasztásokon.

A parlamenti választásokon az MRS a szavazatok 1,33 százalékát kapta, 1 helyet szerzett a 91 tagú nicaraguai parlamentben.