Egy Twitter-poszttal kezdődött.

A felvételen Venezuela önjelölt elnöke, Juan Guaidó volt látható, ahogyan katonai járművek és zöld egyenruhát viselő felsorakozott venezuelai katonák előtt állt. Mögöttük ott volt Leopoldo López ellenzéki vezető, akit házi őrizetből szabadítottak ki, ahova a 2014-es, több tucat halálos áldozatot követelő guarimba tüntetések során játszott szerepe miatt került.

A fekete öltönyt és fehér inget viselő Guaidó a kamerába beszélt. „Ma, a fegyveres erők egyértelműen az emberek mellett vannak” – mondta. „Itt az idő.” Felszólította a hadsereget, hogy lázadjon fel, és azt mondta, hogy az utcákon vannak. Azt sugallta, hogy elfoglalták a kelet-caracasi Carlota katonai bázist.

Kormányellenes tüntető kövekkel dobálja a biztonsági erőket a Carlota légibázisnál május elsején - Fotó: AP/Ariana Cubillos

Megcsörrent a telefonom.

„Úgy tűnik, hogy puccs történt” – szólt bele az egyik barátom. Ezt gondolták az emberek mindenhol a városban. Még csak alig múlt el reggel hat óra, és az ég még a napfelkeltétől vöröslött. A szomszédok lábasokat és serpenyőket ütöttek, hangjuk fülsüketítő volt a nyitott ablakon keresztül. Az iskola elmaradt, a metrót lezárták. Nicolás Maduro elnök támogatói értesültek róla, hogy az embereket arra kérték, hogy védjék meg a Miraflores elnöki palotát egy esetleges támadástól. Elkezdtek átvágni a városon, voltak, akik gyalog, mások busszal vagy autóval mentek.

Guaidó támogatói pedig az ellenzék bástyájának számító Altamira és a Carlota bázis felé áramlottak, ami csak néhány háztömbre van. Világos volt azonban, hogy Guaidó nem foglalta el a bázist; a felvétel egy közeli felüljárón készült.

Csuklyás tüntetők köveket és más tárgyakat dobáltak a Maduróhoz hű katonák felé, akik könnygázzal válaszoltak. A füst belengte tömeget, és az emberek tolongva hátráltak az utcán, kiabáltak és eltakarták az arcukat.

Estefani Braz egy kis falon állt, és onnan nyugtatta a körülötte állókat. Huszonnyolc éves, anyuka és grafikus, hosszú göndör barna hajjal. „Azt hittem, hogy vége” – mondta. „De tovább harcolunk, és támogatjuk egymást, mert ki fogunk ebből keveredni.”

Úgy tűnt, hogy Maduro elmozdítása a küszöbön áll. Már-már a szájában érezte a siker ízét. De ez csak illúzió volt. Néhány óra múlva Guaidó és López feladták a reményt, hogy katonai felkelés lesz. López, feleségével és lányával először a chilei, majd a spanyol nagykövetségen kért menedékjogot. Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnök pedig befogadott az ellenzékhez csatlakozó pár tucat katonát.

Egy, a közösségi médiában vírusként terjedő videón legalább egy tucat katona, akik ott voltak kora reggel, amikor Guaidó lázadásra szólított fel, úgy nyilatkozott, hogy „becsapták” őket, és egy parancsnokuk utasítására mentek oda.

Ezen kedvezőtlen fordulatok ellenére Guaidó több ezer emberrel együtt megindult nyugatra Altamirából, de a nemzeti gárda könnygáza miatt kénytelenek voltak visszafordulni. Kődobáló csuklyás tüntetők és motorokon közlekedő ellenzéki csoportok macska-egér játékot játszottak a gárdával. Az erőszakos 2014-es és 2017-es tüntetéseket idézte az a kép, ahogyan a tüntetők utakat zártak le, és legalább egy buszt és öt motorbiciklit felgyújtottak. Kövek és törmelék borította az utcákat. A helyszínen elsősegélyt nyújtók szerint több tucat tüntető megsérült, többségük a könnygáztól. Guaidó kis lázadó csoportja a gárda több katonájára éles lőszerrel lőtt.

A város másik felében több ezer ember gyűlt össze a Miraflores előtt felállított színpadnál, ahol chavista vezetők beszéltek. Nagy hangszórókból szóló zenére táncoltak egész éjjel, hogy biztosítsák, hogy senkinek eszébe se jusson elfoglalni a Miraflorest.

Ami egy a Maduro-kormány elleni nagyarányú katonai felkelés fenyegetésének indult, katasztrofális kudarccal végződött Guaidó és az ellenzék számára. Ezzel csak egy újabb epizódja lett annak a húsz éve tartó folyamatos erőfeszítésnek, amellyel az Egyesült Államok a bolivári folyamatot igyekszik megdönteni.

Ennek ellenére az ellenzék több ezer támogatója csatlakozott Guaidó május elsejei tüntetéséhez szerdán, és megtöltötték az Altamira tér nagy részét és a környező utcákat.

„Nem érzem magam legyőzve” – mondta Aylen Cejas tanár, aki régóta támogatja az ellenzéket. „Sok venezuelai szerint talán ez a folyamat túl lassú, de néha ilyennek kell lennie.” A tömegben lévők azonban mégis legyőzöttnek tűntek, olyannak, akik megrendültek az előző napi vereségtől, az újra felélesztett, majd megint összezúzott reményektől. Korábban Guaidó azt mondta, hogy ez a tüntetés lesz a legnagyobb Venezuela történetében. A közelében sem volt annak.

Guaidó most gördülősztrájkok sorozatára buzdít, amelyek egy nagy országos sztrájkba torkollnának, amivel kikényszerítenék Maduro távozását. Nehéz elképzelni, hogy hogyan hajtanák végre ezeket a sztrájkokat, mivel Guaidó legtöbb támogatója a közép- és felső osztályokból kerül ki, és az ország már így is hiperinflációtól szenved, ami miatt az emberek nehezen jutnak élelmiszerhez. Az ellenzék utolsó nagyobb sztrájkja réges-régen volt, a 2002-2003-as olajsztrájk, amikor a PDVSA állami olajvállalat felsővezetői két hónapra leállították az iparágat – és ezzel az országot.

Közben városszerte több százezer ember vonult fel Madurót támogatva.

„Maduróval vagyunk – most jobban, mint valaha” – mondta Carmen Mejía, egy idős fodrász, miközben a Miraflores felé vonult. „Nekünk, venezuelaiaknak csak egy elnökünk van, és az Nicolás Maduro, és nekünk támogatnunk kell őt.”

A tömegben sokan azt mondták, hogy ez volt az egyik legnagyobb és legélénkebb a Maduro-kormányt támogató demonstráció, ami népszerű elődje, Hugo Chávez korszakának tüntetéseit idézte. Ez kulcsfontosságú: ha ez a tüntetés valamiféle mérce volt, akkor a Maduro megdöntésére irányuló folyamatos erőfeszítések az ellenkező hatást érték el: a belső megosztottság és kormányát érő bírálatok ellenére megszilárdítják a bázisát.

„Guaidó butasága a chavizmus legnagyobb szövetségese, mert egyesíti az emberek támogatását Maduro iránt” – mondta Gilberto Giménez, a Maduro-párti Választópolgárok Mozgalma elnevezésű kis párt elnöke.

Ez köszönő viszonyban sincs azzal a képpel, amit Washington és az ellenzék, valamint a közösségi média és a nemzetközi sajtó a világ elé tár. Szerda éjjel, csupán két órával a Maduro-párti tüntetés vége után, Guaidó azt nyilatkozta a Fox News műsorvezetőjének, Trish Regannak, hogy a Maduro-kormány bukása a küszöbön áll.

„Ma a lakosság 91-95 százaléka változást akar. Maduro nagyon gyenge. Már a fegyveres erők sem támogatják” – állította Guaidó. Ez az illúzió, csakúgy, mint a kedd reggeli Twitter-posztja, hozzájárult ahhoz, hogy a ténylegesen történtek torz módon jelenjenek meg a külföldi sajtóban.

Mindössze egy órával Guaidó videója után a venezuelai védelmi miniszter a Twitteren azt írta, hogy a hadsereg továbbra is hűséges Maduróhoz. A Carlotánál folyó utcai harcok pedig világossá tették, hogy Guaidó nem foglalta el a bázist, és néhány tucat katonán kívül nem támogatja őt a hadsereg. A nemzetközi sajtóorgánumok mégis továbbra is úgy számoltak be az eseményekről, hogy egy széles körű katonai felkelés van folyamatban. Egy aznap este megjelent cikkben, amit azóta módosítottak, a BBC feltette a kérdést, hogy vajon Guaidó jelentős részét uralja-e a venezuelai fegyveres erőknek.

A venezuelaiak jól ismerik a média erejét. A 2002-es Chávez elleni puccsot olyan felvételekkel indokolták, amelyeket egy ellenzéki tévécsatorna rögzített és manipulált, hogy azokon az látszódjon, hogy a városi rendőrség fegyvertelen tüntetőkre lő. Ez hazugság volt, ahogyan több nyomozás is leleplezte, például a Llaguno Bridge: Keys to a Massacre című dokumentumfilm, amelyet én narráltam és fordítottam angolra tizenöt évvel ezelőtt.

Ennek a fajta politikának nagy hatása van. Donald Trump a Twitteren továbbra is azt hangoztatja, hogy még mindig nincs elvetve semmilyen lehetőség a venezuelai rendszerváltás érdekében. A Venezueláról kialakítandó képért folytatott harc nagyban függ attól, hogy ki uralja a történetet –amihez manapság gyakran 280 karaktert, képeket és videófelvételeket használnak.  

Írta: Michael Fox független újságíró, a NACLA Report on the Americas szerkesztője

Forrás: The Nation

Fordította: Latin-Amerika Társaság