„Miért vándorolnak el a salvadoriak?” – tette fel a kérdést nemrégiben a soron következő salvadori elnökválasztások élen álló jelöltje, Nayib Bukele. „A reménytelenség elől menekülnek el. Látjuk ezt a karavánokban. A remény mozgatja a salvadoriakat.”

A reménykedő és a kétségbeesett salvadoriak egyaránt az urnákhoz járulnak majd február 3-án, és politikai fordulat várható a kis közép-amerikai országban. Tíz évnyi hatalomban töltött idő után úgy tűnik, hogy a baloldali Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Frontot (FMLN) legyőzheti San Salvador fiatal, jómódú, fordulatokban gazdag múlttal rendelkező korábbi polgármestere, Nayib Bukele, aki nemrég vette át egy viszonylag új politikai formáció, a Nagy Nemzeti Szövetség (GANA) vezetését. Azonban Bukele kiegyezése a konzervatívok régi gárdájával és a jobboldali GANA-val való egymásra találása – 2017-ben még az FMLN tagja volt – megnehezíti annak megítélését, hogy megválasztása esetén milyen úton indul el az ország.

Nayib Bukele a polgárháború óta az első olyan elnök lehet, aki nem a két nagy párthoz tartozik - Fotó: Reuters

Azok a témák – a bevándorlás, a karavánok és a bandák –, amelyekkel El Salvador jellemzően bekerül az amerikai hírműsorokba, nem igazán jelennek meg a választási kampányban. A jelöltek nem szívesen beszélnek a bandákról, mivel pártjaikat (vagy, mint Bukele esetében, őket magukat) azzal vádolják, hogy a közelmúltban leálltak tárgyalni a bandákkal, és az elvándorlás is egy hasonlóan örökké fájó pont. És mégis, azzal, hogy az Egyesült Államok megszüntette az Átmeneti Védett Státuszt (TPS), – ami körülbelül kétszázezer salvadorinak nyújtott védelmet a kitoloncolással szemben, és amit jelenleg bíróság vizsgál –, illetve azzal, hogy Washington azzal fenyegeti El Salvadort, hogy kiteszi a CAFTA-DR szabadkereskedelmi megállapodásból, az Egyesült Államokkal való kapcsolat egy olyan téma, amellyel minden salvadori elnökjelöltnek meg kell küzdenie.

Az összes salvadori közel negyede él az Egyesült Államokban, és ezek a külföldre szakadt salvadoriak évente több mint ötmilliárd dollárt küldenek haza, ami El Salvador gazdaságának körülbelül tizennyolc százalékát teszi ki. Ahogy a salvadoriak továbbra is északra, az Egyesült Államok felé menekülnek, az új kormány politikája befolyásolhatja a migrációs mintázatokat, és általában a térség biztonságát és gazdasági stabilitását.

El Salvador úgy zárta a 2018. évet, hogy minden százezer főre ötven gyilkosság jutott, ami a legmagasabb gyilkossági rátának számít Közép-Amerikában, magasabb, mint Guatemaláé és Hondurasé. Habár az ország polgárháborúja – amelyben egy jobboldali kormány és halálosztagai harcoltak az FMLN zászlója alatt egyesülő pártok és szervezetek baloldali gerilláival – huszonhét évvel ezelőtt ért véget, számos olyan probléma, ami akkor az erőszakot okozta, máig lappang. Az ENSZ nemrégiben aggodalmát fejezte ki „a halálosztagok visszatérése”, valamint a törvénytelen kivégzések miatt, amelyeket esetenként a rendőrség és a hadsereg követ el.

Az országban ezenkívül szélsőségesen nagy az egyenlőtlenség is. Kormányzati statisztikák szerint tíz iskolás gyerekből csupán négy jut be ugyanolyan színvonalú középiskolába, és csupán kettő jut el a főiskoláig. Az ország több mint hatszázezer állampolgára még ma sem jut egészséges ivóvízhez. Az abortusz minden esetben tiltott, az LMBTQ-jogokat nem ismerik el, és a politikusok ellenzik az iskolai szexuális felvilágosítást. Az erőszak, szegénység és elnyomás miatt a múltban több millió salvadori hagyta el az országot, és legtöbbjük az Egyesült Államokba és Mexikóba ment, bár a diaszpóra jelen van Közép-Amerika más részein és Spanyolországban is.

Mindezen problémák dacára El Salvador szomszédaihoz, az autoriter vezetésű és tömeges elvándorlástól sújtott Guatemalához és Hondurashoz képest pénzügyileg viszonylag stabil. Az emberölések járványszerű elharapódzása, a tomboló szexuális erőszak és a politikai korrupció ellenére El Salvadort az Egyesült Államok „példaként szokta bemutatni arra nézve, hogy szerinte milyennek kell egy lennie közép-amerikai országnak”, mert lépéseket tett az elvándorlás csökkentésére és továbbra is készséges a beruházási igények teljesítésében, mondta Alexis Stoumbelis, az Egyesült Államok salvadori beavatkozásai ellen küzdő Committee in Solidarity with the People of El Salvador (CISPES) nevű amerikai civil szervezet munkatársa. (Ennek némileg ellentmond, hogy El Salvador újkeletű nyitása Kína felé kényelmetlenül érinti az amerikai külügyminisztérium tisztviselőit.) És bár salvadoriak is csatlakoztak a karavánokban történő tömeges kivándorláshoz tavaly ősszel és idén januárban, az Egyesült Államokban élő salvadoriak száma kis mértékben csökkent, derül ki az amerikai külügyminisztérium adataiból.

Ez nem azt jelenti, hogy a salvadoriak általában elégedettek lennének a politikával. A polgárháborút lezáró békemegállapodás 1992-es aláírása óta először esélyes egy olyan jelölt, aki nem a két nagy párt – a jobboldali Nacionalista Republikánus Szövetség (ARENA) és a baloldali FMLN – soraiból kívánja felvenni a harcot ezekkel a problémákkal. A jobboldali GANA-t vezető Bukele a közösségi médiában való jártasságát kihasználva tizenöt-húsz százalékos előnyre tett szert legszorosabb riválisával, az ARENA jelöltjével, Carlos Callejával szemben.

Bukele először az FMLN tagjaként vált ismertté, és csak 2017-ben, már az elnöki poszt felé kacsintgatva hagyta ott a pártot. Az ARENA 1989-tól kezdve egészen 2009-ig, húsz évig vezette az országot. Miután 2009-ben az FMLN-hez tartozó Mauricio Funes lett az elnök, a párt két ötéves ciklusig, a jelenlegi államfő, Salvador Sánchez Cerén elnökségéit meg tudta őrizni a hatalmat. Mindkét nagy pártnak volt olyan korábbi elnöke, akiket több százmillió dollár elsikkasztásával vádoltak meg. Az ARENA-hoz tartozó korábbi elnök, Elías Antonio Saca tavaly beismerő vallomást tett, Funes pedig 2016-ban menedékjogot kapott Nicaraguában, noha három elfogatóparancsot is kiadtak ellene.

Így aztán egy 2017-es felmérés teljesen érthető módon azt állapította meg, hogy a salvadoriak 63,4 százaléka nem szeretné, hogy az FMLN vezesse tovább az országot, és még nagyobb arányuk, 68,1 százalékuk nem szívesen látná, ha az ARENA térne vissza az ország élére. Így került Bukele vezető helyre.

Bukele egyik fő kampányígérete az volt, hogy létrehoz egy bizottságot a büntetlenség ellen. Olyat, amilyen a szomszédos Guatemalában börtönbe juttatott egy volt elnököt és alelnököt. A Washington Office on Latin America programokért felelős alelnöke, Geoff Thale szerint azonban Bukele álláspontja más kérdésekben meglehetősen homályos, egy viszonylagosan „tiszta lapot” képvisel. Sem Bukele, sem pedig alelnökjelöltje, Félix Ulloa nem hajlandó részt venni az elnökjelölti vitákon. Bukele gyakran Facebook Live-on tesz bejelentéseket, ahelyett, hogy tényleges sajtótájékoztatókat tartana, és ritkán ad interjúkat újságíróknak. A tekintélyes közép-amerikai El Faro híroldal és más független médiumok megkeresését is visszautasította. Régóta ellenérzéseket táplál a jobboldali sajtótermékek iránt is, amiket „álhírterjesztőknek” tart.

Bukele legszorosabb riválisa, a negyvenkét éves Calleja, El Salvador régi jobboldali elitjének fiatal képviselője. Egy befolyásos üzletembernek, El Salvador legnagyobb áruházlánca tulajdonosának, Francisco Callejának a fia, aki a vermonti Middlebury Főiskolán tanult, majd a New York-i Egyetem (NYU) üzleti szakán szerzett másoddiplomát. A legutóbbi elnökválasztási vitán magát egyértelműen ideológiai vonalak mentén pozícionáló Calleja ezt mondta: „Új alapokra kell helyeznünk a kapcsolatainkat az Egyesült Államokkal. Venezuela és Nicaragua kormányai nem osztoznak a mi demokratikus elveinkben. Jelenleg romboljuk az Egyesült Államokkal való kapcsolatainkat, és a jövőben azon kell dolgoznunk, hogy megjavítsuk azokat.” Ennek ellenére Calleja csupán január 18-án, csupán néhány héttel a választások előtt állt elő konkrét kormányprogrammal. A weboldalán nem tesz említést az elvándorlásról.

Az FMLN jelöltje, Hugo Martínez az egyik legelismertebb salvadori politikus Washingtonban, aki 2009 óta többször volt már külügyminiszter. A legutóbbi vitán Martínez Calleja vádjait visszautasítva megvédte diplomáciai munkáját, és kijelentette, hogy El Salvador „kapcsolata az Egyesült Államokkal a legjobb pillanatait éli”. Kiemelte, hogy El Salvador tízezer kilogrammnyi kokain lefoglalásában működött együtt az Egyesült Államokkal 2016-ban, és közreműködött az El Salvadorba való visszatoloncoltak számának hatvan százalékos csökkentésében is. Azt az elképzelést is szorgalmazta, hogy a külföldön élő salvadoriak fektessenek be a szülőföldjükbe: „Fektess be három dollárt, és az állam hozzá fog tenni egy negyediket.” Ez egy olyan az ígéret, amit nem lesz könnyű beváltani.

Az utolsó helyen álló jelölt, Josué Alvarado egy az 1980-as években az Egyesült Államokba kivándorolt evangéliumi keresztény, aki Marylandben volt lelkipásztor. Üzletember, egy a latinokat megcélzó élelmiszerlánc alapítója, és bekerült El Salvador legkonzervatívabb jobboldali köreibe, de nem sok vizet zavar egy furcsa párt, a Vamos vezetőjeként. Alvarado az egyetlen olyan jelölt, aki a TPS újratárgyalását javasolja, és azt is mondja, hogy a Vamos egy „sor projektet” kíván indítani „külföldön élő salvadoriaknak”, akik szeretnék a pénzüket El Salvadorban befektetni.

Geoff Thale kiemeli, hogy az FMLN „nagy mumus az amerikai jobboldal számára”. A Trump-kormányt, amelynek nincs Latin-Amerikáért felelős külügyminiszter-helyettese, azonban úgy tűnik nem különösebben érdekli a választások, ha érdekli egyáltalán bármennyire is. „Mindegyikkel együtt tudnának élni” – mondta Thale a vezető jelöltekről. „Az Egyesült Államok ebben a versenyben senkire sem tett”, ami különbség a korábbi választásokhoz képest, amelyek során az Egyesült Államok hagyományosan a jobboldali ARENA-t támogatta. Ez 2009-ben változott meg, abban az évben, amikor Obama és Funes is hatalomra került. Thale Tump ellenségességét a közép-amerikai menekültekkel szemben inkább „a Fehér Ház, mintsem a külügyminisztérium megszállottságának” tartja. Valóban, sok latin-amerikai diplomáciai poszt továbbra is betöltetlen. Egy-két elejtett fehér házi Twitter-bejegyzéstől, vagy az alelnök egyetlen udvariassági látogatásától eltekintve, úgy tűnik, hogy nem nagyon zajlik mélyebb politikai munka Latin-Amerikában ezekben a napokban.

Az amerikai politika azonban érinti a salvadoriakat, mind az Egyesült Államokban, mind pedig Közép-Amerikában. Jesse Acevedo a The Washington Postban megjelent írásában arról számolt be, hogy a pénzügyi válság idején nyolc százalékkal kevesebb pénzt küldtek haza El Salvadorba, ami megváltoztatta a salvadoriak alapvető kapcsolatát a kormánnyal, mivel jobban rá lettek szorulva a javak elosztására, és „több kormányzati szolgáltatást igényeltek a pénzküldésekben bekövetkező bevételkiesés kompenzálására”. Ez a csemegeként szolgált az FMLN-bírálói számára – akik azt mondták, hogy az Egyesült Államokkal való rossz kapcsolat miatt szüntették meg a TPS-t, amit egy ARENA-kormány alatt vezettek be először.

Stoumbelis elmondta, hogy az ARENA, amióta elveszítette az elnökséget, folyamatosan azzal bírálja az FMLN-t, hogy annak egyre romlik a viszonya az Egyesült Államokkal. A politikai pártok az Egyesült Államok támogatására az életképesség mércéjeként tekintenek. A salvadori emigrációhoz szólva Bukele ugyanezt teszi: a hivatalban lévő pártokat ostorozza. Ez egy egyszerű álláspont, és hasonlít Bukele legszorosabb riválisáéhoz, az ARENA-hoz tartozó Carlos Callejáéhoz. Marco Rubio floridai szenátor és William Ballard Hurd texasi parlamenti képviselő támogatását maga mögött tudva Calleja a foglalkoztatás kérdésére alapozza a kampányát, ami egyben az elvándorlásra is válasz. „Ez a salvadoriak utolsó olyan generációja, ami a lehetőségek és a tisztességes munkalehetőségek híján elmegy az országból. A mi javaslatunk az, hogy olyan körülményeket kell teremteni, hogy fivéreinknek és nővéreinknek ne kelljen elhagyniuk a családjaikat” – írta Calleja a Twitteren tavaly októberben, amikor körülbelül kétezer salvadori tartott északra egy bevándorló karavánban.

Nayib és Calleja, magyarázta Stoumbelis, mind a ketten azzal próbálják ijesztgetni az embereket, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolat zátonyra fog futni, ha az FMLN újra győz. Marco Rubio ugyanezt írta nemrég, miután kitett egy fényképet magáról és Callejáról a Twitterre:

„Ma találkoztam @jccallejával, aki #ElSalvador következő elnöke szeretne lenni. A jelenlegi baloldali kormány hozott néhány szörnyű döntést, amely árt az országaink közötti kapcsolatnak. Remélem, hogy változás következik be a soron következő El Salvador-i választások után.”

A salvadori elnökjelöltek legalább 1999 óta kampányolnak az Egyesült Államokban is, de ez inkább szólt az otthoni családjaiknak, illetve a pénzgyűjtésről, mintsem a szavazatszerzésről. 2014-ben csupán körülbelül hatezer az Egyesült Államokban élő salvadori szavazott külföldről abban a választási évben. Idén a számuk talán magasabb lesz, bár azt nehéz megítélni, hogy mennyi tartózkodási engedéllyel rendelkező vagy kettős állampolgár salvadori utazik haza szavazni. Az Egyesült Államok több mint fél évszázadon át beavatkozott a salvadori politikába – fegyvereket, katonai „tanácsadókat” küldött, halálosztagok vezetőit képezte ki, katonai diktatúrákat vagy a kávébáró elitet támogatta. Ma az Egyesült Államok évente több tízezer salvadorit toloncol ki, és a közép-amerikaiak még mindig az Egyesült Államok rendkívül pusztító „drogok elleni háborúja” csataterén élnek. Amikor a salvadoriak február elején az urnákhoz járulnak, választásukat elkerülhetetlenül befolyásolja országuk az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatai. De legalább itt a lehetőség egy egészségesebb kapcsolat kiépítésére, amelyben az amerikaiak jobban odafigyelnek a salvadoriak szükségleteire.

„Szegényes itt az orvosi ellátás, de milyen orvosi ellátás van a karavánban?” – tette fel a kérdést a közelmúltban Bukele a támogatóinak egy nem sajtónyilvános rendezvényen. „Itt rossz iskolák vannak és rossz a közbiztonság is, de milyen iskolák vannak és milyen a közbiztonság a karavánban? Itt nincsenek munkahelyek, de a karaván milyen munkahelyeket kínál? (...) Reményt kell teremtenünk.” Ahogyan az Egyesült Államok határfalépítéssel és szigorodó bevándorláspolitikával igyekszik feltartóztatni a közép-amerikaiakat, El Salvadornak egyre kétségbeesettebben van szüksége oktatásra, munkahelyekre és közbiztonságra – sokkal jobban, mint reményre.

Írta: Nelson Rauda és John Washington

Forrás: The Nation

Fordította: Latin-Amerika Társaság