A szélsőjobboldal nem csak Brazíliában, de egész Latin-Amerikában felemelkedőben van – annak a középosztálynak a támogatásával, amit a baloldali kormányok segítettek létrehozni.

Jair Bolsonaro elnökké választásának lehetősége (a cikk még a második forduló előtt, október 27-én íródott) Brazíliát a globális érdeklődés közepébe helyezte.

Az elmúlt években létrejött középrétegeknek nagy szerepük van a szélsőjobboldal előretörésében - Fotó: Agência Brasil Fotografias/Flickr

A hadsereg korábbi kapitányaként Bolsonaro a brazil katonai diktatúra alatt elkövetett kínzásokat és gyilkosságokat dicsérte, valamint a melegekre és nőkre tett megjegyzéseivel döbbentette meg a közvéleményt. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – az első fordulóban több mint 49 millió szavazatot, az összes voks 46 százalékát szerezte meg.

Számos elemző népszerűségének hirtelen megugrását a Petrobras állami olajvállalatot és az Odebrecht brazil építőipari céget övező korrupciós botrányoknak tulajdonította. A brazilok az utcákra özönlöttek, amikor kiderültek az információk az ügy mélységéről és kiterjedéséről, ami az összes országos nagy pártot, így Bolsonaro Szociálliberális Pártját is érintette.

Ugyanakkor a koncentrált médiahadjáratnak köszönhetően a botrány felelősségének nagy részét sikerült az ország baloldalának, különösen a Munkáspártnak a nyakába varrni. A nagy, de rendkívül szelektív „korrupcióellenes” tüntetések felerősítették az akkori elnök Dilma Rousseff felelősségre vonására és a Munkáspárt bemocskolására irányuló jobboldali kampányt.

Brazília nem az egyedül latin-amerikai ország, amelyben jobboldali fordulat történt az elmúlt években. „Nem vagyok biztos benne, hogy a fasizmus a legmegfelelőbb kifejezés ennek a jelenségnek a megértésére” – fogalmazott Atilio A. Borón szociológus, az argentin Universidad de Avellaneda Latin-Amerika Története Tanszékének tanára. Borón tanulmányozta a latin-amerikai szélsőjobboldal, beleértve a régió nagy részét az 1970-80-as években kormányzó brutális katonai rezsimek, valamint a kolumbiai és közép-amerikai félkatonai szervezetek történetét.

Bár ezeknek a rezsimeknek és csoportoknak egyes jellemzői hasonlítanak a német, olasz és spanyol fasizmusra, Borón szerint számos jelentős eltérés, például a tömegmozgalmak hiánya, különbözteti meg őket tőlük. Borón szerint ezek a különbségek jellemzők a mostani szélsőjobboldali mozgalmakra, így Bolsonaróéra is.

„Azt gondolom, hogy nyilvánvalóan reakciós jellegűek, de a fasizmus a reakciónak egy egészen speciális változata. Magában foglalja a középrétegek megszervezését és mozgósítását is, ami nem áll fenn Bolsonaro, Macri (az argentin elnök) vagy Duque (a kolumbiai elnök) esetében” – mondta Borón.

„Szerintem Bolsonaro egy szánalmas figura, aki sajnos megtestesíti az elmúlt időszak latin-amerikai politikájának legrosszabbját, ezért kézenfekvő lehet esetében a fasiszta jelző használata, de meg kell érteni, hogy ennek a kifejezésnek az értelme meghaladja [az ő kijelentéseit]” – tette hozzá.

Sabrina Fernandes szociológus, a University of Brazil kutatója úgy látja, hogy Bolsonaro tábora már elérte a középrétegeket. Fernandes, aki a TeseOnze baloldali YouTube csatorna egyik készítője, azt állítja, hogy a Lava Jato [Autómosó Hadműveletnek hívják a korrupciós nyomozást] botrány után a jobboldal jelentősen be tudott hatolni a népi osztályok közé.

„A brazil szélsőjobboldal a középosztályt volt képes a leginkább mozgósítani a Dilma Rousseff felelősségre vonása körüli időszakban” – állítja Fernandes. A felelősségre vonás körüli mozgósítás a „fehér közép- és felső osztályok között” volt a legjelentősebb, de képes volt megmozgatni a munkás és az alsóbb osztályokat is. Az országban tapasztalható korrupcióellenes tüntetések, valamint az erős baloldal- és Munkáspárt-ellenes hangulat igazolja ezt.

Osztály és „középosztály”

Nem sok kétség férhet ahhoz, hogy az ezredforduló környékén méretében jelentősen megnövekedett latin-amerikai középosztály fontos szerepet tölt be a választásokon. Az Egyesült Nemzetek Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottsága (CELAC) szerint 2002 és 2014 között a nyersanyagárak emelkedésének, az állami befektetéseknek és a redisztribúciós politikáknak köszönhetően Latin-Amerika szerte mintegy hetvenmillió ember emelkedett ki a szegénységből.

Brazíliában csaknem harmincmillióan. Ecuadorban 2005 és 2015 között a középosztály megduplázódott, 18,58 százalékról 37,4 százalékra. A felmérések mégis azt mutatják, hogy Ecuadorban és most Brazíliában is a középosztály jelentős részben szavazott a konzervatív jelöltekre.

A jobboldal az egyénekhez szólt, és azt állította, hogy a kormányzati beavatkozások felelősek a gazdasági visszaesésekért. Ez az üzenet elég erős volt ahhoz, hogy az új középosztályok a jobboldal felé forduljanak. Fernandes szerint ez a nagy médiafelületeken és a közösségi hálókon keresztül alkalmazott stratégia Brazíliában is működött.

„Ezen keresztül a józanészre próbáltak hatni, így már nemcsak a középosztály, hanem a munkásosztály többsége is a saját osztályérdekeivel megy szembe” – fogalmazott Fernandes. Borón ehhez azt tette hozzá, hogy a középosztály félelemből és „haragból” cselekszik, ami nemcsak a szavazási szokásaikra, hanem a társadalmi nézeteikre is hatással van, beleértve a régióban növekvő rasszizmust és idegengyűlöletet.

„Azokat tekintik fenyegetésnek, akik rosszabb gazdasági helyzetben vannak, és ezért hajlamosak a népi rétegekkel szemben diszkriminatív, agresszív és offenzív pozíciót felvenni. Ez hasonlatos ahhoz, ami az olasz és a német fasizmus alatt történt” – mondta Borón.

Befejezetlen ügy

Az elmúlt évtizedekben az úgynevezett „rózsaszín dagály” kormányai eltagadhatatlan társadalmi fejlődést értek el a világ legegyenlőtlenebb régiójában. Mégis sokan azok közül, akik a nyertesei voltak ennek a társadalmi mobilitásnak most ez ellen politikai projekt és az azt meghatározó politikák ellen fordulnak.

Borón szerint függetlenül attól, hogy lesz-e „barna hullám” vagy sem, Walter Benjamin azon állítása, miszerint „minden fasizmus mögött egy elbukott forradalom áll”, igaznak bizonyul napjaink Latin-Amerikájában is.

„Azt is mondhatnám, hogy ez a büntetés nem a forradalomért, hanem annak végig vitelének és reformjai radikalizálásának elmaradásáért jár, amivel elfojthatták volna a fasiszta politikai mozgalmak felemelkedését” – hangsúlyozta Borón, arra utalva, hogy a régió baloldali kormányainak többsége elmulasztotta a politikai oktatást és szervezést.

„Sajnálatos módon a progresszív éra kormányai egyfajta gazdasági determinizmusba, ökonomizmusba estek, és azt gondolták, hogy az anyagi feltételek javítása elég lesz a kapitalizmus elleni küzdelem szükségességének tudatosításához.”

Ez igaz Brazília esetében is, ahol a népi mozgalmak harcoltak a diktatúra ellen, majd pedig megválasztották elnöknek a munkáspárti Luiz Inácio Lula da Silvát. „Nagy potenciál volt Lula megválasztásában, a nép támogatásával és az emberek mozgósításával többet lehetett volna elérni, és az emberek nagyon reménykedtek abban, hogy ez a kormány több annál, mint ami” – mondta Fernandes.

A baloldal úgy tűnik elbukott abban, hogy megfelelő támogatást szervezzen projektjének fenntartásához, de mostantól sokkal nehezebb lesz ez a küzdelem – immáron annak érdekében, hogy megakadályozzák a reakciós jobboldalt, hogy ezt meg tudja tenni. Ez motiválja az olyan baloldali aktivistákat, mint amilyen Fernandes is, akik bírálták a munkáspárti kormányt, de most az elnökválasztások második fordulójában Fernando Haddadért kampányolnak. „Most már az a kérdés, hogy ezt valahogyan meg tudjuk-e állítani” – fogalmazott Fernandes.

Írta: Pablo Vivanco, a teleSUR angol nyelvű kiadásának korábbi igazgatója. Az írás még a brazil elnökválasztás második fordulója előtt jelent meg.

Forrás: Jacobin Magazine

Fordította: Latin-Amerika Társaság