Emiatt az elnök, Rafael Correa az ország első számú rendőrségi körletébe ment (quitói 1. ezred), ahol - ahogy később megerősítette - egy sikertelen puccsot terveztek el. Ettől a pillanattól kezdve egy sor szokatlan esemény történt. Röviddel beszéde elmondása után az elnök emberrablás áldozata lett a rendőrségi kórház épületében. Rövidesen ezután beszüntette működését minden, főleg az állami CNT által szolgáltatott kommunikációs csatorna, és az Internet. Ezalatt a különböző televíziós csatornák semmit sem említettek az eseményről, hasonlóan ahhoz, ahogy ez Venezuelában történt.

Perceken belül a tűzoltók, igazságügyi, minisztériumi dolgozók, a Népfront (az MPD - PCMLE szervezete) csatlakoztak a rendőrök tiltakozásához, a repülőtereket lezárták, az utak megteltek tüntetőkkel és útlezárásokkal a rend fenntartása érdekében. A bónuszok és más kedvezmények visszakövetelésének "ártatlan" jelszavai átváltoztak harsány "fuera Correa"-ká ("Kifelé Correa!" - a szerk.) és "Correa te jodiste con la policia te metiste" ("Correa rábasztál a rendőrséggel, bezártak téged" - a szerk.). Támogatásuk jeleként több száz drága luxusautó csatlakozott a rendőrséghez dudálva, így fejezve ki elégedettségüket az elnök megdöntésével.

Később a Népfront gyülekezete megtámadta a kormány szimpatizánsait, akik a Függetlenség terén gyűltek össze a jogállamiság támogatására. Miközben a katonák, az ingadozók is, kijelentették  támogatásukat az elnök felé, azalatt a szociális szervezetek, és a demokratikus erők a puccsisták elleni harci riadóra a Carondelet palota előtt gyűltek össze, ahol számtalan beszéd lelkesítette a jelenlévő szimpatizánsokat, köztük a kormányzat "magányos" szimpatizánsait, a País mozgalom tagjait, szocialista aktivistákat, és az Ecuadori Kommunista Párt (PCE), valamint az Ecuadori Kommunista Ifjúság (JCE) tagjait.

Az Ecuadori Kommunista Párt figyelmeztette tagságát a lehetséges puccsista veszélyre, és amikor szükségessé vált, kiadta a "harci riadót", mely szerint minden aktivistának ki kellett özönlenie az utcákra, megvédeni a haladó folyamatokat, a demokratikus és alkotmányos rendet, fellépni az ország legreakciósabb erőivel, az oligarchia és a puccsista jobboldal reakciós elemeivel szemben.

Ekkor, a függetlenség terén összegyűlt tömeg egy "az elnököt kiszabadító" menetben átment a rendőrségi kórházhoz, eközben a  média  meg sem említette ezt a népi reakciót.

Az aktivisták és szimpatizánsok és hős hazafiak hosszú sorai átgyalogoltak Quito népes negyedein, a San Juanon, és a Las Casason keresztül a kórházhoz. Öt háztömbnyire tőle feltartóztatták a menetet a rendőrség különleges alakulatai (GOE), és megtámadták őket. Ezalatt az Avigunda Mariana de Jesúson, a rendőrségi kórházzal szemben több ezer ember gyűlt össze "kiszabadítani" az elnököt. Mindkét helyen folyamatos harcok voltak.

Ennek ellenére a San Gabriel utcában, ahol a függetlenség teréről érkezett tömeg előrenyomult és szokatlan erőszakba ütközött, megmutatkozott - sokkal inkább, mint ahogyan azt elismerték - a puccs valódi karaktere. A rendőrség oldaláról való bekiabálások érthetővé tették "függelemsértésüket". "Fidel pénzeli őket", "nem szeretjük a kommunistákat"- kiabálták, miközben megtámadták a tüntetőket, köztük kommunistákat, akik a negyed lakóinak segítségével tucatnyi barikádot építettek, a rendőrség egyes csoportjai pedig gúnyosan elégették a PCE vörös zászlóit.

Ezen a területen a harc aggasztóan sokáig elhúzódott. Délutánra a látkép csatatérre hasonlított. Sörétespuska lövések, gumilövedékek és könnygázgránátok jelezték a kiszorítás kezdetét. Több "rendőr" - valójában a jobboldal fizetett emberei - fegyverével a tüntetőkre lőtt. Lövéssorozatok dörrentek, de az éjszaka elrejtette, honnan jöttek a lövések.

A tüntetők egyes csoportjai pisztolyokkal válaszoltak, de erőfeszítésük hiábavaló volt. A másik oldalon automata fegyverek lövései hallatszottak és több tucat könnygázgránát árasztotta el a környéket.

A rendőröknek sikerült kiüríteniük a kórház környékét. Mindkét oldalon a rendőrök és a "rendőrök" elkezdték átkutatni a negyed bárjait és házait elbújtatott tüntetőket keresve. Ez a bérgyilkosok őrjárata volt.

A tüntetés vezetői értesültek róla, hogy 7: 30-kor a katonaság be fogja venni a kórházat.

Annak ellenére még nyolc órakor nem látszott a szerencsés befejezés, az automata fegyverek sorozatai a végét jelentették a "függelemsértésnek".

A puccskísérlet felelősei a polgárháború szélére sodorták az ecuadori népet. Lucio Gutiérrez, Fausto Cobos, Gilmar Gutiérrez (mindannyian tartalékos katonatisztek) a rendőrség tisztjeivel, tisztviselőivel - főleg a középvezetésből - próbálták a puccsot végrehajtani. Csatlakozott hozzájuk a MPD - PCMLE, az állami szervek bürokratikus, betokosodott, jobboldali tisztviselői, a bíróságok és minisztériumok dolgozói, stb.

Mindez a belügyminiszter, Gustavo Jalhk, az ecuadori fasiszta, puccsista jobboldal egész apparátusa, valamint a népi reakciót figyelmen kívül hagyó médiumok cinkos egyetértésével történt.

A recept, amit alkalmaztak, először Venezuelában, és aztán - sikerrel - Hondurasban, bizonyítja, hogy az imperializmus megpróbál csapást mérni a Dél-Amerikában lejátszódó politikai és szociális átalakulásra a leggyengébb térségekben, mivel el kell ismernünk, hogy az ecuadori folyamat, habár az eseményekből győztesen került ki, nem tartozik a legerősebbek közé. Főleg, mivel a kormányzaton belül jobboldali elemek is találhatók, akik gyengíteni akarják a forradalmi baloldal tevékenységét és megpróbálják a "mérsékelt" polgári mozgalmakat támogatni.

Az az igazság, hogy akik szeptember 30-án szervezetten harcoltak és megszervezték a felvonulást, azok a baloldali szervezetek voltak, köztük az Ecuadori Kommunista Párt. Ennek a ténynek figyelmeztető jelnek kell lennie az elnök számára, hogy az oligarchiával és az imperializmussal való szembefordulásában semmire sem megy az "opportunistákkal", a "cserkészekkel", a mérsékelt jobboldaliakkal, csupán a baloldali pártokkal és szervezetekkel, akik most kiadják az új jelszót: radikalizálódás!

Fordította: Slakta Norbert