Az október 15-ei kormányzóválasztásokon aratott óriási chavista győzelem kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bátor intézkedésekkel leküzdhetőek legyenek a hiányok, még ha ezzel befolyásos emberekkel és csoportokkal való konfrontálódást is kockáztatják.

Az egyik legfontosabb hiba, amit a Maduro-kormány elkövetett az az, hogy kevés bizonyítékot tárt a közvélemény elé a Venezuela ellen vívott gazdasági háborúról, valamint a korrupció, a spekuláció és csempészet ellen folytatott küzdelméről. Az nem elég, hogy Maduro és a többi vezető elítélik az ellenfeleik cselekedeteit és újra és újra azt hangoztatják, hogy Venezuela egy „gazdasági háború” áldozata. Állításai meggyőző bizonyításához a kormánynak rá kell mutatnia azokra a sajátosságokra, ahogyan ezt a háborút vívják, hogy kik vesznek benne részt, milyen bűnözök, és ismertetnie kell a módszereiket.

A cikk szerzője szerint a kormánynak javítania kell a kommunikációján - Fotó: Misión Verdad

Nincs kétségem afelől, hogy belföldi és külföldi szereplők nagyban hozzájárulnak az országot sújtó gazdasági problémákhoz. Érdemes csak figyelembe venni az egyértelmű tényeket, kivetíteni azokat, és kicsit használni a józan észt. A Venezuelai Kereskedelmi Kamara (FEDECAMARAS) az elbukott 2002 áprilisi puccs után ugyanazon év decemberében újra megpróbálkozott Chávez eltávolításával – és ez még egy évvel azelőtt történt, hogy Chávez magát szocialistának nevezte volna. Ezután vegyük tekintetbe azt is, hogy Obama két alkalommal is rendeletet adott ki Venezuela ellen, melyekben az országot az Egyesült Államok nemzetbiztonságára veszélyesnek minősítették, Trump pedig katonai beavatkozással és az olajszektorral szembeni pénzügyi szankciókkal fenyegetőzött. Ezeknek a kijelentéseknek a magánbefektetésekre tett hatása kétségtelenül erőteljesebb, mint mikor az IMF elutasítja egy harmadik világbeli ország finanszírozási kérelmét.

Kétféleképpen lehet értelmezni az Egyesült Államok két elnökének agresszív viselkedésének jelentőségét. Vagy nem többek, mint valódi hatás nélküli dühöngések, vagy nagyon is valós hatásuk van és tükrözik az egyéb rejtett tevékenységeket. Bennem semmi kétség nincs afelől, hogy az utóbbi áll közelebb a valósághoz. Helyezzük más megvilágításba: kapcsolat van az olyan befolyásos szereplők, mint az Egyesült Államok elnökei, Marco Rubio és a vele hasonszőrűek, a vállalati média és a stb. a venezuelai kormányt lejáratására tett erőfeszítései, valamint a GM, a Clorox, a Kimberley Clark és számos légitársaság az országból történő kivonulására vonatkozó döntései között. Röviden, a nemzetközi és a hazai tőke (mint például az Alimentos Polar, amely most már Kolumbiában vagy Texasban termeli meg azt, amit eddig Venezuelában) befektetési döntései mögött politikai motiváció húzódik.

Számos venezuelai nem veszi elég komolyan a gazdasági háború hatásait, sőt egyesek egyenesen szkeptikusak a létezésével kapcsolatban is. Maduro és más chavista vezetők részben hibásak azért, amiért nem képesek érzékeltetni a politikai motivációjú gazdasági háború intenzitását és hatékonyságát. Maduro, Chávez nyomdokain haladva, a kormány pozitív eredményeire helyezte a hangsúlyt, és lényegében elbagatellizálta azokat a nehézségeket, amelyekkel az embereknek nap mint nap meg kell küzdeniük. Egy ilyen kommunikációs stratégiának meg vannak az előnyei és a hátrányai. Függetlenül attól, hogy mekkora szerepe van a kormányzati eredményekben a nehézségek idején, Madurónak konkrét bizonyítékokkal kellene előállnia a „gazdasági háborúról” szóló állításainak bizonyítására, ellenkező esetben ez az állítás egy üres kifejezéssé fog válni.

A kommunikációs hiányosságok egyik példája, hogy nem cáfolták meg a több légitársaság által megfogalmazott indokot, amire hivatkozva törölték a járataikat az elmúlt hónapban. A Delta, a United, a Lufthansa, az Avianca, az Iberia, az Aeromexico és az AeroArgentina kivonult Venezuelából, a legtöbb amerikai vállalat pedig törölte a New Yorkból ide repülő járatait. A légitársaságok a legkülönbözőbb magyarázatokkal álltak elő a döntésük igazolására, de egyik sem igazán meggyőző. Az amerikaiak a rossz közbiztonságra hivatkoznak, de akkor miért nem törlik az összes járatukat? Mi több, magam is láttam, hogy hogyan szállítják rendszeresen a földön a repülőgépek személyzetét különleges járművekben Maiquetíából egy szomszédos szállodába, ami közben semmilyen veszély nem merült fel. Egy másik állítás, miszerint a kormányzat pénzzel tartozna a légitársaságoknak, szintén nem túl meggyőző. Az adósság abból az időszakból halmozódott fel, amikor a venezuelaiak még megvásárolhatták jegyeiket bolivárban, amiért cserébe a kormányzat amerikai dollárra váltotta ezeket a bolivárokat, de ez gyakorlat három évvel ezelőtt megszűnt. Akkor a légitársaságok miért a 2017-es guarimba tüntetésekkel tetőző politikai feszültség időszakát választják a járataik szüneteltetésére?

Jacobo Torres az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője augusztusban mondott beszédében a légi járatok szüneteltetését hozta fel a gazdasági háború példájának. A chavista vezetőknek ugyanakkor pontról-pontra cáfolniuk kellene a légitársaságok által felhozott vádakat. Ehelyett a jelenséget gazdasági háborúnak nevezni – noha kétségtelenül az – nem elegendő. A reptéri beszélgetésekben az utasok jellemzően Madurót hibáztatják a légitársaságok helyett a nehézségek miatt. A részletes információkra lenne szükség, mivel az ördög a részletekben rejlik.

A magyarázatok hiányosságának másik példája a forgalomban lévő pénz hiányának problémájával kapcsolatos. Ez nem kevésbé jelentős probléma, minthogy az egész országot érinti, és az osztályhoz tartozás alapján osztja meg azt. Az emberek hosszú sorokban kell várakozniuk a bankok előtt és általában csak napi tízezer bolivárt tudnak kivenni. Ez kevesebb mint ötven amerikai centet jelent. Végeztem nem egy nem hivatalos felmérést a chavista szimpatizánsok között az erre adott magyarázatról. A helyzet az, hogy a pénzhiány okainak különféle magyarázatai léteznek, és még a chavisták számára sem világos, hogy mi történik, ami világos bizonyíték a kormányzati kommunikáció nehézségére.

Az egyik váratlan nagyszerű kivétel ez alól Tarek William Saab legfőbb ügyész korrupcióellenes küzdelme, melyet ő „keresztes hadjáratként” jellemez, melyben élvezi Maduro elnök, valamint a különböző rendőri szervezetek állami infrastruktúrájának támogatását. A legfőbb ügyész számos alkalommal mutatott be az országnak információkat fontos állami tisztségviselőkről, üzletemberekről vagy éppen egyes esetekben az állami biztonsági erők tagjairól, akiket ezután letartóztattak. Bemutatta a bűnösök neveit, cselekedeteit, és az ezek feltárására tett erőfeszítéseit. Például ma (október 18-án) bejelentette, hogy az egyik állami banknál számlát nyitott, ahová a lefoglalt pénzeket helyezik. Saab nyilatkozatainak nyíltsága ellentétben áll a múltbeli megnyilatkozásokkal, amelyekben nem szerepeltek nevek, vagy a gyanúsítottak más adatai. Úgy tűnik, hogy a kormány elfogadta a FEDECAMARAS ragaszkodását ahhoz, hogy a törvénysértésekkel vádolt üzletembereket árthatatlannak kell tekinteni addig, amíg egy bírósági ítélet nem születik az ellenkezőjéről.

Az október 15-ei győzelem után a chavista vezetők a mozgalom megújításáról és lendületbe hozásáról (reimpulso), illetve annak a szükségeségéről beszéltek, hogy a választott vezetők jobban megtalálják a hangot az emberekkel és nyitottabbak legyenek a kritikára. Ezek a felhívások elhangzottak a megválasztott kormányzók az alkotmányozó nemzetgyűlés előtti beiktatásán is. Az ANC elnöke, Delcy Rodríguez, Lara Carmen Melendez és Miranda Héctor Rodríguez megválasztott kormányzók mindannyian ezt az üzenetet fogalmazták meg. A hatékony újjáépítéshez új típusú kommunikációra van szükség, ami kerüli az üres általánosításokat, és a hangsúlyozza problémák konkrét, jól körülhatárolt hatásait az emberek mindennapi életére, illetve azokat a konkrét lépéseket, amelyekkel ezeket a problémákat enyhíteni szándékoznak.

Írta: Steve Ellner professzor

Forrás: venezuelanalysis.com

Fordította: Latin-Amerika Társaság