Jair Bolsonaro brazil politikus, akit Donald Trumphoz hasonlítanak, épp most fejezte be látogatását az Egyesült Államokban, ami a tervezettnél hamarabb ért véget, mivel lemondta a szereplését a washingtoni George Washington Egyetemen (GWU). A felmérések szerint jelenleg ő áll a második helyen a 2018-as brazíliai elnökválasztás versenyében.

A szereplés lemondása nem volt meglepő (és más programokat is lemondott New Yorkban). Több tucat tudós levélben tiltakozott, mondván, hogy szereplése az egyetemen „azt segítené elő, hogy egy rasszista, szexista, homofób jobboldali szélsőséges nemzetközi elismertségre tegyen szert, és megszilárdítsa jelöltségének politikai életképességét.” Éppen ez volt utazásának a célja. Azonban az itteni ellenkezések és tiltakozások egyértelművé tették, hogy a GWU-n olyan kérdésekre kellene válaszolnia, amelyekre senki sem szeretne válaszolni.

Jair Bolsonaro a második helyen áll a brazil elnökválasztási versenyben - Fotó: Dida Sampaio

Bolsonaro nagyban növelte nemzetközi hírhedtségét, amikor tavaly áprilisban leadta szavazatát az akkori elnök, Dilma Rousseff elleni felelősségre vonási eljárás mellett.  Akkor kijelentette, hogy voksát Carlos Alberto Brilhante Ustra ezredesnek ajánlja, aki egy rettegett kínzóközpontot vezetett a diktatúra idején. Magát Dilmát is Ustra egysége kínozta meg.

Bolsonaro rasszista, rosszindulatú és meleg-ellenes kijelentései annyira durván erőszakosak, hogy a Trumppal való összehasonlítása – akit Bolsonaro szerepmodellnek tart –, már-már Trumppal szemben nem fair. Azt mondta egy női képviselőtársának a kongresszusban, hogy csak azért nem erőszakolná meg, mert az „nem érdemli meg”. Azt szeretné, hogy a rendőrség több embert ölhessen meg, egy olyan országban, ahol a rendőrség által – különösen az afrobrazilok ellen – elkövetett jogtalan kivégzések már így is súlyos problémát jelentenek. Azt állítja, hogy az 1964 és 1985 közötti katonai diktatúra nem volt diktatúra.

Hogyan lehet egy ilyen embernek egy szemernyi esélye is elnyerni Brazília elnöki posztját?

Trumphoz hasonlóan ő is nagyban köszönheti felívelését a brazil médiának; és csakúgy, mint Trump esetében, ez paradox, mert az őt segítő nagy sajtótermékek legtöbbje egyáltalán nem kedveli őt.

Azonban jelenleg egyetlen reménye az lehet, hogy az ország politikailag befolyásolt igazságszolgáltatása – a média segítségével – megakadályozhatja az ország legnépszerűbb vezetőjének újbóli indulását. A korábbi munkáspárti elnök, Lula da Silva a felmérések szerint jelenleg 36 százalékon áll, mögötte pedig jócskán lemaradva Bolsonaro 16 százalékkal. Egy bíró, aki többször is ellenszenvét fejezte ki Lula ellen, júliusban elítélte őt, amiért állítólag kenőpénzként elfogadott egy lakást egy nagy építőipari vállalattól. Azonban sem Lula, sem pedig a felesége nem használta soha a lakást, és a tulajdonosi mivoltukról sincs egyetlen dokumentum sem. A „vesztegetés” egyetlen bizonyítéka egy olyan vállalatigazgatótól származik, akinek büntetését a vallomásáért cserébe tizenhatról kettő év börtönre csökkentették.

Bolsonaro a diktatúra iránti nosztalgiájának van egy olyan része, amellyel az ellenfeleinek foglalkoznia kell. Egy a Bloombergnek adott interjúban Bolsonaro a múlt héten azt mondta, hogy a fiatal braziloknak „beszélgetniük kellene a nagyszüleikkel arról, hogy milyen volt az a korszak, és mi a helyzet ma.”

A diktatúra idején (1964-1985) az átlagos brazilok jövedelme több mint a kétszeresére emelkedett, az egy főre jutó GDP pedig 117 százalékkal nőtt (ez évi átlagos 3,8 százalékos növekedést jelent). Mindez a növekedés 1980 előtt történt, és Brazília volt a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága. A szörnyű egyenlőtlenségek ellenére a legtöbb brazil életszínvonala nagyon gyorsan emelkedett.

Azonban a növekedés az 1980-as években összeomlott. A diktatúra 1985-ös végétől kezdve 2015-ig az egy főre jutó GDP-növekedés mindössze évi 1,1 százalék körül alakult.

És ennek a növekedésnek a nagy része 2003 után következett be, amikor a munkáspárti Lula da Silva lett az elnök. 2012-re a szegénység 55 százalékkal, a mélyszegénység pedig 65 százalékkal csökkent. Azonban a 2015-ben kezdődött mély recesszió – amelyből végre most már kezd kilábalni a gazdaság – ezeknek az eredményeknek egy részét megsemmisítette. Ez tette lehetővé, hogy a brazil jobboldal velejéig korrupt politikusai egy „parlamenti puccsal” megdöntsék Dilma Rousseffet.

Mindebből a tanulság nem az, hogy Brazíliának diktatúrára van szüksége, hanem hogy annak érdekében, hogy Brazíliában demokrácia maradhasson, a következő progresszív kormánynak jobban el kell távolodnia az 1980-90-es években kezdődött megbukott neoliberális politikáktól.

A brazil demokráciára súlyos csapást mért a Dilma ellen indított felelősségre vonási eljárás és elmozdítása a hivatalából olyasvalamiért, amiről egy szövetségi ügyész azt állapította meg, hogy még csak nem is bűncselekmény. Lula elítélése még világosabbá tette, hogy Brazília hagyományos korrupt elitje kész a busz alá lökni a jogállamiságot és a képviseleti demokráciát, hogy visszaszerezze a hatalmat a Munkáspárttól, amit soha nem fogadtak be maguk közé.

De megúszhatják ezt? És hajlandóak megfizetni azt az árat ezért, hogy esetleg ugyanolyan nemzetközi szégyenben és megaláztatásban lesz részük, mint amilyenben az amerikaiak szenvednek Trump elnöksége miatt?

Írta: Mark Weisbrot

Forrás: usnews.com

Fordította: Latin-Amerika Társaság