Az olajcsúcs, akár riogatásként, akár komoly számításokkal alátámasztva, már elég ismert tény, a következményeit, az arra való felkészülést sokan tárgyalják. Ahhoz nem kell különösen nagy képzelőerő, hogy az ola(kitermelési) csúcs mindenképpen elkövetkezik egyszer, ha még esetleg nem következett be, és hogy ez a nem is olyan távoli jövőben lesz.

Ez az oka annak, hogy reális forgatókönyv-ként fel kell rá készülnünk, és át kell térnünk egy alacsony energiaigényű életvitelre. A teendőkre vonatkozóan Kuba, mint esettanulmány, nagyon jó szolgálatot tehet az emberiségnek, hiszen ők már átélték a fosszilis erőforrások drasztikus csökkenését, felvették a kesztyűt, és nemzeti összefogással úgy tűnik úrrá lettek a legnagyobb problémákon.
Kuba Magyarországhoz hasonló népességű, 11 millió körüli lakossal rendelkező, és a fővárosának, Havannának Budapesthez hasonlóan kb. 2 millió lakosa van. Kuba 1961-ben nehéz helyzetbe került, amikor Kennedy elnök hirdetett az ország ellen embargót, és a hagyományos, több, mint 70%-os részesedéssel bíró kereskedelmi partner hirtelen eltűnt. Ez kisebb törést okozott, de ott volt a Szovjetunió, illetve a keleti blokk, akik azonnal a helyébe léptek, és átvették a fő kereskedelmi partner szerepét. 1989-ig az ország kereskedelmének több, mint 80%-a ezekkel az országokkal zajlott (Enoch et al., 2004). A Szovjetunió felbomlását követő helyzetet azonban már nem tudták ilyen könnyen feloldani. Az olajellátás az 1988-as 12-13 millió tonnával szemben 1991-re 6 millió tonnára csökkent, és így az importra (illetve ebből exportra) alapozott gazdaságuk megállt. Az export és az import közel 80%-kal esett vissza, a GDP 35%-kal csökkent. Havannában 52 gyárból mindössze 4 maradt, a mezőgazdaságban a növényvédőszerekre, műtrágyákra alapozott ún. "zöld forradalom" is megállt, hiszen ezek is importból származtak.

Komoly akarati, kormányzati, lakossági erő kellett minden szinten a talpra álláshoz, az 1990-2000 közötti túlélő gazdaság bevezetésével amit "special period"-nak hívnak.

A mai helyzet szerint a talpra állásuk sikeresnek mondható. Maal-Bared (2006) szerint a környezettel való harmonikus viszonyuk az 1992-es Rió-i konferenciának volt köszönhető, mivel ezután hozták a környezettel kapcsolatos intézkedéseiket az intézményrendszerben, az oktatásban és a védett területek kezelésével kapcsolatban. Azért már korábban is volt annyira környezettudatos Kuba, hogy 1987-ben (az újraerdősítési programmal) erősen korlátozták és ellenőrízék a fák és a bokrok tüzelési célra történő kivágását.

Amennyiben az országok boldogságindexét nézzük , akkor ezen a listán Kuba hatodik, míg Magyarország a 121-ik, és az USA csak a 150-ik helyen van. Ez azonban egy összetett mutató, amely azt nézi, hogy a szubjektív jólétet milyen környezeti ráfordítással érik el. Maga a szubjektív jólét az USA-ban a rangsor 23-ik helyére, míg Kubában csak a 83-ik helyre elegendő (Magyarország a 107-ik). Az USA ehhez a jóléthez viszont lényegesen több erőforrást használ fel. Kuba HDI-értéke 2006-ban 0,855 volt, ezzel 48-ik (USA (15-ik): 0,95, Magyar-ország (38-ik): 0.877). Az egy főre jutó ökológiai lábnyoma viszont csak 1,76 globális hektár (USA: 9,42, Magyarország: 3,55), ami az 1,8-es világszinten 1 főre rendelkezésre álló érték alatt van (bár meghaladja a saját országának rendelkezésére álló 1,05 gha-t). Ebben a világon egyedülálló: 0,8 feletti HDI érték megfelelő környezeti hatással . A CIA factbook adatai szerint a munkanélküliségi ráta 1,8%, 2006-ban a GDP növekedési rátája 12,1%-os volt (azóta csökken: 7,3% és 4,3% 2007 és 2008-ban). A vár-ható élettartam 77,45 év (Magyarországon 73,44 év, az USA-ban 78,11 év).

A legfontosabb tényező a szellemi, és az akarati tényező volt, amely kormányzati szinten és lakossági szinten is pozitív hozzáállásban jelentkezett. A vezetés nem akadályozta az emberek tenni akarását, sőt segítette azt össze-hangolt kormányzati intézkedésekkel. A természetet sem akadályozta: Roberto Sanchez, a kubai túlélő gazdaság egyik irányítója szerint a természeti ciklusokat követve a természetet bérelik fel, hogy dolgozzon, és nem ők dolgoznak a természet ellen, mivel a természet ellen végzett munka hatalmas energiákat emészt fel. A legnagyobb probléma az élelmezés kérdése volt. Az élelmiszerellátás (kalóriában) a harmadával esett vissza. A probléma megoldásában a kulcstényező a föld kérdése volt, hiszen az élelmiszerellátás megteremtéséhez földre, vízre és dolgozókra volt szükség. A földek jelentős része állami tulajdonban volt (és van ), ezért a kormány azonnal tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy földet adott élelmiszerterme-lésre. Létrehozta a városi mezőgazdaságot (ami gyakorlatilag Kubának a jellegzetessége), tehát a városon belül termelik meg az élelmiszerszükségletük jelentős részét. Ha valaki - akár személy, akár csoport - rendelkezett olyan egyszerű és ésszerű üzleti tervvel, hogy mit fog termelni és hogyan, akkor meg-kapta a földet, hogy termeljen. Állami szinten első szintű prioritást kapott az új típusú agrotechnikai fejlesztés. A környezeti nevelés, az organikus gazdálkodás, a megújuló energiák és energiahatékonysági módszerek terjesztése mind a jól megalapozott oktatási rendszerük segítségével történt.

Az oktatási rendszerük a nehézségek ellenére még mindig kiváló, és kiterjed a vidéki területekre is. Nem lehet kimutatni szignifikáns különbséget a vidéki és városi területeken élők tanulmányi eredményei között.

A decentralizáltság nem jelent magárahagyottságot, vagy tetszés szerinti oktatást Kubában, ahol a kimagasló eredményeket a megfelelő szociális háttér, a pedagógusok magas fokú felkészültsége (tudatos, tervezett felkészítése), és az oktatás ellenőrzése biztosítja.

A második legfontosabb elem a lelki, közösségi tényező, ahol az emberek közötti össze-tartást, az emberek fejlődését és egészségét biztosították. A közlekedés megoldatlansága következtében az ellátást decentralizálták: vidékre települt az orvosi ellátás és a felsőoktatás is; fenntartották az ingyenes oktatást és egészség-ügyi ellátást, ezzel segítették a túlélést, növelték az emberek biztonságérzetét, és biztosították az alapvető orvosi ellátást.

A vidék önkormányzatainak tulajdonában van az egészségügyi intézmények 93%-a. Egy orvosra kevesebb beteg jut, mint az USA-ban (161 vs. 188).

Az egészségügy is komoly válságba került, hiszen nem volt lehetőség az eszközpark karbantartására, korszerűsítésére. Az orvosok a gyógyszerhiány miatt a gyógyfüvek felé fordultak. A szociális háló kiterjed a lakhatásra és az olcsó élelmezésre is, így egyre nehezebb a növekvő lakosság számára ennek biztosítása. A 2008-as becslések szerint Kuba államadóssága a GDP 32,8%-a (még Magyarországé 73,8%). A két fentebb ismertetett meghatározó tényező birtokában lehet értékelni a tényleges gazdasági, társadalmi fejleményeket.

A mezőgazdaság - ipar - szolgáltatás aránya 2008-ban 4,4 - 22,8 - 72,8 % volt . A jövedelemtermelés kényszere és a nem megfelelő anyagi háttér két erősen környezetszennyező ágazat, a turizmus és a bányászat intenzív fejlesztésére kényszerítette az országot. Különösen a turizmus esetén komolyabb befektetésekkel meg lehetett volna előzni az okozott környezeti károk jelentős részét. Az 1990-től 1996-ig terjedő időszakban a tengerparti létesítmények számát 167-ről 237-re növelték anélkül, hogy a hozzátartozó infrastruktúrát megfelelően telepítették volna.  A bányászat kiterjesztése is erdőirtással és a talajminőség romlásával járt. A turizmus 2,6 milliárd dollár körüli összeggel járult hozzá 2005-ben a GDP-hez. Nikkelből Kubában van a világ második legnagyobb készlete. Az ország 2005-ös 2,7 milliárd dolláros exportbevételből a nikkel 1,2 milliárd, cukor és melléktermékei 168 millió, dohánytermékek 243 millió, gyógyszerek 130 millió dollár. A három legnagyobb export cél-ország 2004-ben Hollandia, Kanada és Venezuela volt. Az orvosi ellátás a turizmus mellett a másik nagy szolgáltatása Kubának, ami jelentős bevételt biztosít. Venezuela a legjelentősebb ex-portőr (olaj), miért cserébe Kuba orvosi ellátást biztosít.

Az ország importját ezután Spanyol-ország és Kína biztosítja, és a negyedik helyen az embargó ellenére az USA van. Külön kiemelést érdemel a már 1981-ben elkezdett biotechnológia-ipar fejlesztése, ahol eredetileg az interferon termelése volt az elsődleges cél, két okból is: ez kívánt sokoldalú szakmai tudást, és a fejlődő országokban jellemző náthaláz és hepatitisz ellen hatásos ellenszer. A kiváló oktatási háttérnek köszönhetően a biotechnológiai ipar-ág azóta is virágzik, és nemzetközileg elismert.

Az ország mezőgazdasága az élelmiszerellátást jelentős részben a már említett, egyedül-álló városi agrártermeléssel oldotta meg. ahol 2004-ben az ország friss zöldségeinek 46%-a, a gumós és gyökértermésűeknek 13%-a, és a nem citrusféle gyümölcsöknek 38%-a a városi agrártermelésből származott, több, mint 326.000 kubainak adva ezzel munkát (Kost, 2004).

A lokális mezőgazdasági termelésben a permakultúra alkalmazása során fejlődött sokat a közösségalkotási készségük, ahol megtanulták, hogy hol és hogyan segíthetnek a közösség tagjain.  A növényvédőszerek és a műtrágya hiányát biogazdálkodással hidalták át. Kuba több mint 95%-kal csökkentette a növényvédőszer-felhasználását, biotrágyát használ, elsősorban vidéken. A jelenlegi tervük a városi organikus hulladék komposztálása, és felhasználása. A farmereket biodiverzitásra, mint termelési stratégiára tanítják.. Olyan legeltetési rendszert vezettek be, amely megelőzte a terület felélését, és még a trágyázást is biztosította. Az energiaigény csökkentésének egyszerű módja a traktorok ökrökkel való felváltása, ami azon kívül, hogy kényszerű lépés üzemanyag- és alkat-részhiány esetén, egészségesebb is, és trágyát is biztosít. Kuba az egyike azon keveseknek, akik támogatják nemzeti szinten az alternatív mezőgazdaságot.

A közlekedés kényszerű leállása az üzemanyag, akkumulátorok és a tartalék-alkatrészek hiánya miatt különös kihívást jelentett Kuba számára. Havannában 1990 és 1993 között a 2200 buszból 500 maradt, 1992-re a fővároson kívüli buszjáratok száma 80%-kal esett vissza.  Az egy főre jutó tömegközlekedési kilométer az 1986-os 3000 km/fő/évről 1995-re 744 km /fő/évre esett vissza. A gyaloglók aránya 6%-ról 43%-ra, a biciklisták száma az elhanyagolható mennyiségről 13,5%-ra emelkedett, még a buszok száma 84,5%-ról 9,5-ra esett vissza.

Kubát Floridával lehet igazán összehasonlítani, hiszen az 1961-es blokádig párhuzamosan fejlődtek, és méretben is összehasonlíthatóak. Az 1000 főre jutó autók száma Kubában 32, Floridában 688. 2001-ben az 1 főre jutó üzemanyag--fogyasztás 45 l/ fő volt, ami kb. 0,5 t CO2-kibocsátást jelent fejenként. Floridában 1999-ben 1850 l/fő volt a fogyasztás, ami 5,1 t CO2-kibocsátást jelent (Warren, Enoch, 2006). Kubában 10 évről 15 évre tolták ki az útjavítások idejét, ami nem arányos, fokozott költségnövekedést jelentett. A vasutakon az utasszám 12 millió, de igény lenne két és fél, háromszorosára is. Az állam támogatta a lakóhelyhez közelebbi munkavállalást úgy is, hogy kiegészítette a fizetést az eredeti összegre akkor, ha valaki kisebb jövedelemhez jutott a váltás következtében, hiszen társadalmi szinten gazdaságosabbnak bizonyult így is a munkahelyváltás. Ezen kívül támogatta az új közlekedési formákat (pl. Camillo-k, kamionvázra épített buszok, 220 fő szállítására alkalmasak; állati erővel vontatott buszok), az autóstoppolást ("amarillók" segítik ezt a nagyobb kereszteződésekben), és az alternatív üzemanyagok használatát.

Energiaellátását tekintve Kuba a karibi térségben élenjáró a megújuló energiák használatában. Néhány példa: a független napelemes rendszerek száma már több, mint 8000, és tervezik a maradék 100 000 ellátatlan lakás elektromos energiával történő ellátását; 2009-ben tervezik további 300 biogáz-telep létesítését. Különféle irányelvek, szabályozások, támogatások útján támogatják a vidéki megújulóenergia-használatot, ezért nagy figyelmet szentelnek a sziget-rendszerű megújulóenergia-termelésnek.

Nagyon fontos, hogy az energiaellátás megteremtése magában nem elégséges, fel-tétlenül szükséges a karbantartás, üzemeltetés megoldása, és az ehhez szükséges pénzügyi háttér. 1993-ban kezdtek hozzá helyi energia-termelés bővítéséhez, az iskolák, kórházak, orvosi rendelők és közösségi központok villamos energiával történő ellátásához, különösen a legszegényebb, legizoláltabb helyeken. Vízi energiát, szélenergiát, napelemeket, és biogázzal termelt energiát használtak ott, ahol nem volt lehetőség rácsatlakozni a hálózatra. A profitorientált szemlélet előnyben részesíti a környezet-szennyezőbb, kisebb beruházási és nagyobb fenntartási költséggel járó beruházásokat, de ezt a hatást kiegyenlítheti egy olyan erős irányító testület, amely megfelelő környezettudatossággal és hatalommal rendelkezik.

Tisztában vannak azzal, hogy a klímaváltozás várható hatásait is a megújuló, helyi energiák használatával tudják enyhíteni, ellensúlyozni.

A szubjektív jólét függ az olyan tényezőktől, mint elegendő ivóvíz és öntözésre használható víz, a jó egészségügyi és oktatási ellátás a települési és önkormányzati rendszereken keresztül, és ezt a hatást erősítheti a megfelelő villamosenergia-ellátás. Kuba 1990-ben már átlépett a poszt-fosszilis korszakba. A megélhetés, és a jövedelemtermelés minimális szintjének biztosítása érdekében a környezeti szempontok háttérbe szorításával a turizmus és a bányászat intenzív fejlesztésébe kezdett, ismét megerősítette a cukornád és a dohányültetvényeit, de ezzel párhuzamosan a kisléptékű, munkaerő-igényes, lokális gazdaságfejlesztést támogatta. Különösen jelentős a városi mezőgazdaság megvalósítása, amely a szállítási lehetőségek ellehetetlenülésekor nagy segítséget jelentett az éhezés leküzdésében. A technológia és az intézményrendszer együttesen biztosítja a vidéki területeken, az igen alacsony jövedelem-szint ellenére, az egészségügyi ellátást, a lak-hatási lehetőségeket, az oktatási rendszert és az energiaellátást. Jó példa arra, hogy nem csak a pénzügyi, vagy egyéb, kizárólagosan szakmai szempontok, hanem komplex társadalmi és környezeti programok alapján lehet olyan döntéseket hozni, amelyek alkalmasak a jólét valóságos és érzékelhető növelésére.

Amennyiben Kuba hozzájuthatna fejlett technológiákhoz, és hasonló szellemben fejlőd-ne a gazdaság és társadalom, akkor nagyobb jólétet kisebb környezeti terheléssel tudnának elérni, és a klímaváltozást előidéző tényezőket még radikálisabban csökkenthetnék.

Kiss Tibor, PTE KTK