Úgy tűnik, hogy Chilében mindig tüntet valaki valamiért. A dél-amerikai országban idén tartottak már nagy tüntetést többek között a diákok a jobb oktatásért, munkások a nyugdíjakért és nők a reprodukciós jogokért. A novemberi elnökválasztások előtt a mindenki a chilei elnökjelöltekre figyel, hogy vajon melléállnak-e ezen követeléseknek, vagy ragaszkodnak az ország status quójához.

Ezeknek a követeléseknek közös a gyökerük, az 1980-ban írt és 1981-ben elfogadott alkotmány, ami annak a katonai rezsimnek a terméke, ami chileiek ezreit kínozta és ölte meg, vagy tüntette el.

Chilében számos társadalmi követelés közös eredője a Pinochet-féle alkotmány - Fotó: Reuters

Augusto Pinochet tábornok az Egyesült Államok támogatásával 1973. szeptember 11-én puccsot hajtott végre a baloldali Salvador Allende elnök ellen, és az országban új politikai és gazdasági rendszert vezettek be. Több mint tíz év telt el Pinochet 2006. december 10-én bekövetkezett halála óta, de alkotmánya továbbra is meghatározza a chileiek sorsát.

Miután feldolgozta ezt az egyik legsötétebb és legvéresebb, elnyomással és üldöztetéssel teli korszakát, az országnak most lehetősége nyílik arra, hogy végre maga mögött hagyja ezeket a több évtizedes törvényeket.

Carla Amtmann egykori chilei diákvezető a teleSUR-nak adott interjújában elmondta, hogy az országban működő civil szervezetek egyetlen megoldást látnak: alkotmányozó nemzetgyűlést kell összehívni.

„Biztosak vagyunk benne, hogy az egyik legsürgetőbb dolog Chilében egy részvételi mechanizmuson keresztül új demokratikus alapok lefektetése” – nyilatkozta Amtmann a teleSUR-nak. „Egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek kell új alkotmányt írnia, egy olyan alkotmányt, amely megváltoztatja azt a logikát, amely szerint jelenleg országunk működik” – hangsúlyozta.

Amtmann szerint ebből az alkotmányból számos más törvény is ered, például a vízszolgáltatás 98 százalékának privatizációja, egy olyan munka törvénykönyv, amely nem biztosítja a tárgyaláshoz való jogokat, valamint a Chile fő természeti erőforrásának számító réz privatizációja.

„Amikor véget ért a diktatúra, abban egyetértés volt, hogy az rendkívül rossz volt az emberijog-sértések tekintetében, de nagyon jó volt a gazdasági fejlődés szempontjából” – mondta Amtmann. „A társadalom legtöbb rétege szerint ez a fajta gazdasági konszenzus nincs többé, és úgy vélik, hogy a diktatúra gazdasági öröksége nem pozitív” – magyarázta.

A chileieket érintő problémák egyike az AFP-nek nevezett nyugdíjrendszer ügye, aminek lényege, mondta Amtmann, az, hogy a nyugdíjbefizetések egy részét kötelező vállalatoknak kiutalni, amelyek azt külföldön befektetik, és ha ezek a bizonytalan befektetések rosszul sülnek el, akkor az ország nyugdíjállománya csökken. A vállalatok milliós nagyságrendű haszna azonban nem.

Hat magánvállalat kezeli a chilei nyugdíjalapokat, amelyek összértéke körülbelül a bruttó nemzeti össztermék 71 százalékát teszi ki az AFP-felügyelet szerint. Ehhez képest a havi átlagnyugdíj körülbelül mindössze háromszáz dollár körül van. A nyugdíjasok hangsúlyozzák, hogy ezt az összeget tovább csökkentik a túlzott jutalékok, amiből mindenek előtt a magánbankok húznak hasznot.

„Chile volt az első ország a világon, ami neoliberális rendszert vezetett be a diktatúra idején, és a gazdaság akkor kialakított pillérjei máig megvannak, és erről általánosságban azt mondhatjuk, hogy az állampolgárokat megfosztották szociális jogaiktól” – mondta Amtmann.

A minden szinten nagyon privatizált oktatás kérdése Chilében szintén heves viták tárgya, és ütközőpontnak számít Michelle Bachelet kormányával.

Az emelkedő tandíjak Chilében sok diákot vágnak el a tanulás lehetőségétől, még többeket pedig súlyos adósságokba kergetnek. Eközben az oktatásban működő magánvállalatok továbbra is hatalmas profitra tesznek szert, számos közintézmény pedig bezár vagy összevonják más intézményekkel.

„Egy olyan modellünk van, ami megfoszt minket a jogainktól, és ez válságokat generál mindenhol. Ez a válság pedig társadalmi mozgósításba és elégedetlenségbe csap át, és keressük a jelenlegi gazdasági helyzet átalakításának és megreformálásának lehetőségeit” – mondta Amtmann a teleSUR-nak.

Elfogadásuk óta számos reform született, amelyek javítottak is valamit ezeken a régi törvényeken, de az állam teljes átalakítása elmaradt. Az egyik legvitatottabb ilyen reform a közelmúltban az volt, amikor a chilei alkotmánybíróság elfogadta az abortusztörvény olyan módosítását, hogy az három esetben engedélyezze a művi terhesség-megszakítást: nemi erőszak esetén, ha az anya élete veszélyben van, vagy ha a magzat olyan fejlődési rendellenességekben szenved, hogy nem élné túl a szülést.

Azonban az alapvető változtatások hiánya nagy tiltakozásokat váltott ki, különösen 2011-ben, amikor több ezer diák és tanár vonult a főváros, Santiago és más chilei városok utcáira, hogy minőségi oktatást követeljenek.

„Kétségtelen, hogy ez vízválasztó volt országunk történetében, mivel ekkor került terítékre eme a diktatúra idején bevezetett gazdasági pillér átalakításának szükségessége, amihez korábban nem nyúltak hozzá” – jegyezte meg Amtmann.

Amtmann úgy véli, hogy a civil szervezeteknek tüntetéseiket politikai akciókká kell változtatniuk. Ő is tagja a nemrég megalakított Széles Frontnak (Frente Amplio), ami szerinte elég erős lesz, hogy társadalmi kezdeményezéseket fogadtasson el a következő kongresszusban.

„Alternatív erőket kell felépítenünk, mivel országunkban oly sok éven keresztül, főleg a diktatúra után, egy olyan politikai modell honosodott meg, amelyben nem volt helye az olyan alternatíváknak, amelyek eredményesen megkérdőjelezhették volna a gazdasági modellt” – mondta.

A Széles Front koalíció különféle baloldali pártok illetve más mozgalmak összefogásából jött létre, amelyek az Új Többség (Nueva Mayoría) koalíció alternatíváját keresik, mivel azzal Bachelet két elnöki ciklust is elnyert, de nem sikerült kielégítenie az állampolgárok szociális követeléseit.

A párt a soron következő elnökválasztáson is indít jelöltet az újságíró Beatriz Sánchez személyében. „Úgy véljük, hogy ez a kiegészítő lépés alapvető fontosságú ahhoz, hogy ne csak egy olyan társadalmi erő legyünk, ami cselekszik és elégedetlen, hanem a változás társadalmi erejévé válhassunk.”

A novemberi választások esélyesének több felmérés a korábbi elnököt, a jobboldali Sebastián Piñerát tartja. A hatvanéves egykori szenátor 2010 és 2014 között volt az ország államfője, de a chilei törvények miatt egyből nem indulhatott az újra az elnöki posztért.

Piñera immáron harmadik alkalommal pályázza meg az elnöki posztot, mivel már 2006-ban is indult, ám akkor alulmaradt a jelenleg kormányzó Bachelettel szemben.

Piñera korábban azt mondta, hogy nem támogatja Bachelet ingyenes oktatást megvalósítani kívánó programját, de támogatna egy diákhitel- és ösztöndíjprogramot. Azt is kijelentette, hogy nem változtatná meg a Pinochet-féle alkotmányt.

Amtmann szerint ez visszalépés lenne az ország számára. „Ő a diktatúra modelljének megszilárdítását és elmélyítését testesíti meg.”

Azonban Michelle Bacheletet is érik bírálatok amiatt, hogy nem hallja meg a nép szavát, és nem teljesíti azokat ígéreteket, amelyeket a második elnökjelöltsége idején tett.

2015. április 28-án Bachelet meghirdetett egy alkotmányozó folyamatot, hogy megvitassanak egy új alkotmánytervezetet, ami a tizenegyedik lenne az ország történetében.

„Sajnos olyan kormányunk volt, amely nem szorgalmazta elég erővel ezt, sőt, megrettent attól, hogy olyan erőknek adjon hatalmat, amelyek láthatóan erősebbek voltak” – mondta Amtmann. „De biztosak vagyunk benne, hogy a demokratikus erők erősebbek Chilében, mint a nem demokratikusak.”

A reform, ha továbbvitték volna, három szakaszt foglalt volna magában: az állampolgárok tájékoztatását az állampolgári és alkotmányos ügyekről, a közösségeken belüli vitákat és a vélemények begyűjtését minden chileitől.

„Az alkotmányozó gyűlésre Chilében történelmi igény van, már a 20. század eleje óta” – tette hozzá. „Akárhányszor került elő az alkotmány kérdése, mindig hátat fordítottak az embereknek, soha nem volt alkalmunk részt venni egy alkotmányozó folyamatban.”

Első lépésként egy népszavazást kell kiharcolni, amelyen megkérdeznék az embereket, hogy mi módon kívánják megváltoztatni az alkotmányukat.

A kongresszusnak ezután el kellene fogadnia egy a mechanizmust, ami lehet egy alkotmányozó gyűlés, egy vegyes alkotmányozó gyűlés, amelyen egyszerre vesznek részt kongresszusi képviselők és a civil társadalom tagjai, vagy egy kétkamarás bizottság, amiben a kongresszus alsó házának és szenátusának képviselői kapnak helyet.

„Abban konszenzus mutatkozik, hogy szükség van egy új alkotmányra, abban viszont nincs egyetértés, hogy ezt milyen módon kellene kivitelezni” – mondta Amtmann.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság