Az olyan ember, aki hazája földjéből egy tenyérnyit sem követel a sírjára, megérdemli, hogy meghallgassák és nemcsak azt, hogy meghallgassák, hanem, hogy higgyenek is neki. Nicaraguai vagyok és büszke arra, hogy ereimben amerikai indián vér folyik, méghozzá nem kevés és ez a vér atavizmusként őrzi a hű és őszinte hazafiság titkát; nemzeti hovatartozásom feljogosít arra, hogy felelősséget vállaljak cselekedeteimért Nicaragua, és következésképpen Közép-Amerika és hispán nyelvű kontinensünk ügyeiben, anélkül, hogy a pesszimisták és gyávák eunuch létüknek nagyon is megfelelő módon nekem adományoznak. 

A város dolgozója vagyok, kézműves, ahogyan a mi országunkban mondani szokás, ám vezéreszmém az internacionalizmus széles horizontját öleli fel, a szabadság és igazság megszerzésének jogát igényli, még ha ezen tökéletes állapot eléréséhez saját vagy idegen vért kell is ontani. Plebejus vagyok, mondják majd az oligarchák, vagy a mocsár libái. Nem számít: legfőbb tisztességem, hogy az elnyomottak méhéből születtem, akikben fajtánk lelke és idegzete él, azokéból, akiket kisemmizettekként és a szégyentelen bérgyilkosok kénye-kedve szerint kényszerítettek élni, akik a legiszonyatosabb árulás bűnének elkövetéséhez nyújtottak segédkezet: Nicaragua konzervatívjai ők, akik halára sebezték a haza szabad szívét és ádázul üldöztek minket, mintha nem lennénk egyazon nemzet fiai. (…)

 

Hadd mondják a nagyok, hogy én túl kicsiny vagyok a feladathoz, amelybe belefogtam; semmiségemnél jobban esik latba hazafiúi szívem büszkeségének súlya, és én a haza és a történelem színe előtt esküt teszek, hogy kardom nemzeti önérzetünk védelmezője, az elnyomottak megváltója lesz. Elfogadom a harci kihívást, sőt, én magam is siettetem, s a gyáva hódító és hazám árulóinak fenyegetődzésére harci kiáltásommal válaszolok, mellem és katonáimé falat képeznek, amelyen elhullanak majd Nicaragua ellenségeinek légiói. Meghalhat utolsó katonám, Nicaragua szabadságának minden katonája, de előbb jóval több, mint egy zászlóaljatok, szőke hódító, vad hegyeim porába harap. (…) 

 

Fiatal hazánk, ez a trópusi barna lány, legyen kérkedő amazon fején frigiai sapkával, amelyen a gyönyörű jelszó, rangjelzésünk jelképe, a "Vörös és Fekete" ékeskedik, nem pedig a meggyalázott, akit áruló, kalandor, morfinista jenkik becstelenítettek meg, négy csúszómászó kérésére érkezők, férgek kérésére, akik azt állítják, hogy az én hazámban születtek. 

 

Testvéri népem! Miután kifejezésre juttattam égő vágyamat hazánk védelmére, várlak benneteket seregembe politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, bármikor, ha jó szándék vezet titeket, mert ne feledjétek, hogy sokáig mindenkit meg lehet téveszteni, de nem lehet végleg megtéveszteni mindenkit!

 

Haza és Szabadság!

 

San Albino bányavidéke, Nueva Segovia, Nicaragua

 

1927. július 1.