Raúl Castrónak, a Kubai Köztársaság elnökének szavai az ENSZ csúcstalálkozóján, amit a 2015 utáni fejlődési terv elfogadására hívtak össze.

Tisztelt állam- és kormányfők,

Tisztelt delegációvezetők,

Az ENSZ főtitkára,

Elnök úr,

A jelenleg a világ számos térségében uralkodó instabilitás a bolygó lakosságának kétharmadát sújtó mindenre kiterjedő elmaradottságban gyökerezik.

A millenniumi fejlesztési célok elfogadása után tizenöt évvel a haladás nem elegendő és egyenlőtlenül oszlik el. A sok esetben elfogadhatatlan mértékű szegénység és társadalmi egyenlőtlenség továbbra is fennáll, sőt súlyosbodik, az ipari országokban is. Az Észak és Dél közötti szakadék mélyül, a vagyon polarizációja növekszik.

Rájöttünk, hogy hosszú utat kell még megtennünk ahhoz, hogy elérjük az igazi világméretű összefogást a fejlődésért.

A világon nem kevesebb mint 2,7 milliárd ember él szegénységben. Az öt év alatti gyermekekre vonatkozó globális gyermekhalandósági arány még mindig többszörösen meghaladja a fejlett országokét. Hasonló a helyzet az anyák szülés közben való elhalálozásával is, ami a fejlődő térségekben tizennégyszer magasabb.

A fennálló gazdasági és pénzügyi válság közepette a tehetős magánszemélyek és transznacionális vállalatok egyre gazdagodnak, miközben a durva úgynevezett „megszorító” politikák eredményeképpen a szegények, munkanélküliek és hajléktalanok száma drámaian nő, Európába pedig kétségbeesett bevándorlók hullámai érkeznek, akik a nyomor és a mások által kirobbantott konfliktusok elől menekülnek.

A terv végrehajtásához szükséges források, a mérhető kötelezettségvállalások és menetrendek hiánya, nem megfelelőek a fenntartható fejlődés tizenhét célkitűzésének teljesítéséhez.

Ha ebben a lakható világban békét és harmóniát szeretnénk a nemzetek között, demokráciával és társadalmi igazságossággal, méltósággal és minden ember emberi jogainak tiszteletben tartásával, akkor a lehető leghamarabb konkrét kötelezettségvállalásokat kell elfogadnunk a fejlődés elősegítése terén, és meg kell oldanunk az adósság kérdését, azét az adósságét, ami már többször ki lett fizetve. Egy új nemzetközi pénzügyi rendszert kell felépíteni, hogy megszüntessük a technológia és a tudás kisajátítását, és meg kell változtatni a jelenlegi nemzetközi gazdasági rendet.

Az ipari országoknak el kellene ismerniük történelmi felelősségüket, és alkalmazni a „közös, de differenciált felelősség” elvét. A forráshiány nem jó kifogás akkor, amikor az éves katonai kiadások 1,7 trillió dollárra rúgnak; ezen költségek csökkentése nélkül sem a fejlődés, sem pedig egy stabil és tartós béke nem lehetséges.

Elnök úr,

A Kuba és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítása, a nagykövetségek nyitása valamint az országunkkal kapcsolatos politika Barack Obama elnök által bejelentett megváltozása nagy haladásnak számít, amit a nemzetközi közösség legnagyobb támogatása kísér.

Azonban a Kuba ellen még mindig fennálló gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád károkat és nehézségeket okoz a kubai embereknek, és ez jelenti a fő akadályt országunk gazdasági fejlődése előtt, továbbá területen kívüli jellege miatt más országokat is érint, és sérti az amerikai állampolgárok és vállalatok érdekeit. Ezt a fajta politikát az ENSZ 188 tagországa utasítja el, és a megszüntetését követelik.

Mindazonáltal Kuba teljesítette a millenniumi fejlesztési célokat, és más fejlődő országoknak is felajánlotta szerény együttműködését különböző területeken, amit korlátozott lehetőségeinkhez mérten tovább kell folytatnunk.

Soha nem fogunk lemondani a becsületről, az emberi szolidaritásról és a társadalmi igazságosságról, mert ezen meggyőződések mélyen gyökereznek szocialista társadalmunkban.

Köszönöm.

Fordította: Latin-Amerika Társaság