Elnök urak!

Annak a tizenöt népnek az érdekében, amelyek leginkább megszenvednék, ha a jenkik Nicaraguát Uncle Sam gyarmatává tennék, feljogosítva érzem magam, hogy jelen levelemmel hozzátok forduljak, nem álszent és csalárd diplomata-udvariassággal, hanem a katona keresetlen őszinteségével.

A jenkik, maradék tisztességüknél fogva, álcázni kívánják méghozzá a nicaraguai területen áthaladó óceánok közti csatorna építésének tervével, az indohispán köztársaságok egymástól való elszigetelésének eszméjét; a jenkik akik nem szalasztják el a lehetőséget, hogy kihasználva a népeink közti ellentéteket, megvalósítsák álmukat, amelyeket elemi iskoláikban beleoltanak gyermekeikbe, vagyis azt, hogy egész Latin-Amerikát angolszász gyarmattá tegyék, és hogy zászlójuk egén egyetlen csillag ékeskedjék.

A Nicaragua Nemzeti Szuverenitását Védelmező Hadsereg tizenöt hónapon át, a latin-amerikai kormányok hűvös érdektelenségétől kísérve s csakis saját erejére, eszközeire támaszkodva, becsülettel és dicsőséggel állt ellen a rettenetes szőke szörnyetegnek és a nicaraguai áruló renegátok csürhéjének, akik támogatják a hódítót baljós szándékaiban.

Ez alatt az idő alatt, elnök urak, ti megtagadtátok kötelességtek teljesítését, hiszen mint szabad és független népek képviselőinek, élnetek kellett volna a tiltakozás jogával, diplomáciai úton vagy népetek által rátok bízott fegyverekkel, ha a szükség úgy kívánja, látván a névvel alig illethető bűnöket, amelyeket a Fehér Ház kormánya hidegvérrel követ el szerencsétlen Nicaraguánkban, minden jogot semmibe véve, hiszen országunk egyedüli vétke az, hogy nem hajlandó megcsókolni az őt ostorozó korbácsot és az arcába sújtó jenki öklöt.

Vajon azt hiszik a latin-amerikai kormányok, hogy a jenkik megelégednek Nicaragua meghódításával? Vajon elfeledték ezek a kormányok, hogy a huszonegy amerikai köztársaságból már hat elveszítette a függetlenségét? Panama, Puerto Rico,Kuba, Haiti, Santo Domingo és Nicaragua, ez a hat szerencsétlen köztársaság, melyek függetlenségüket elveszítették és jenki gyarmatokká lettek.

Ennek a hat népnek kormányai nem óvják honfitársaik közös érdekeit, mivel ezek a kormányok nem a népi akarat, hanem az imperializmus nyomása révén kerültek hatalomra, a Wall Street pénzmágnásai támogatják őket, ők pedig Észak-Amerika bankárainak érdekeit védik. Ennek a hat szerencsétlen hispán-amerikai népnek csupán emléke maradt arról, hogy független volt, és távoli reménye, hogy visszaszerzi szabadságát, fáradhatatlanul küzdő fiai segítségével, akik kiragadják hazájukat a gyalázat mocsarából, ahová a renegátok süllyesztették.

A jenki gyarmatosítás gyorsan tör népeinkre, anélkül, hogy útjában szuronyoktól hemzsegő városfalakra találna, és így országaink bármelyike, amelyikre éppen sor kerül, könnyű zsákmánya lesz a hódítónak, mivel mindmáig mindegyik külön-külön védekezik. Ha a Latin-Amerika élén járó nemzetek kormányait egy Simón Bolívar, egy Benito Juárez vagy egy San Martín vezetné, más sors jutna nekünk osztályrészül, hiszen ők tudnák, hogy ha Közép-Amerika a szőke kalózok uralma alá kerül, ez lesz a sorsa Mexikónak, Kolumbiának, Venezuelának stb.

Mi lesz Mexikóval, ha a jenkik keresztülviszik Közép-Amerika gyarmatosításának korcs tervét? A hős mexikói nép semmit sem tehet majd , mivel Uncle Sam harapófogója már előzőleg megbénítaná, a testvéri nemzetektől remélt segítség megérkezését a Nicaraguai Csatorna és a Fonseca-öbölben lévő Tengeri Támaszpont megakadályozná; s a mexikóiak rákényszerülnének, hogy Latin-Amerika más népeitől elszigetelten harcoljanak a jenki uralom ellen, saját eszközeikkel, ahogyan jelenleg mi harcolunk.

Carranza híres doktrínája szerint Mexikó földrajzi helyzeténél fogva – és a valóságban is – a hispanizmus előretolt őrszeme Amerikában. Milyen véleményt alakít ki a jelenlegi mexikói kormány a jenkik közép-amerikai politikájával kapcsolatban? Talán nem értették meg az ibér-amerikai kormányok, hogy a jenkik gúnyt űznek a mértéktartó politikájukból az olyan esetekben, mint Nicaraguáé? Igaz, hogy jelenleg Brazília, Venezuela és Peru nem áldozatai semmiféle intervenciónak, miként képviselőik révén kinyilvánították a Havannában megtartott ez évi Pánamerikai Konferencián az intervenció jogairól szóló vitában; ám ha ezeket a kormányokat történelmi felelősségüknek tudata valóban áthatná, nem várnák meg, amíg a hódítás saját földjükön végzi el romboló munkáját, hanem védelmére sietnének egy testvéri népnek, amely bátran és szilárdan harcol, még ha harci kedve az elkeseredésből táplálkozik is, hiszen bűnös ellensége százszor nagyobb nála és minden modern harci eszközzel fel van fegyverkezve.

Kormányok, amelyek a történelemnek ezen tragikus és kiélezett óráiban olyan nyilatkozatokat tesznek, mint Brazíliáé, Venezueláé, Perué és Kubáé, rendelkeznek-e majd holnap kellő erkölcsi tekintéllyel a többi testvéri nép előtt? Lesz-e joguk, hogy meghallgattassanak?

Ma Hispán-Amerika népeihez szólok. Amikor egy kormány nem felel meg a honfiak óhajtásainak, ők, akik hatalomra juttatnák jogot formálhatnának arra, hogy képviselőik bátor férfiak legyenek és hogy valódi demokrácia eszméi irányítsák sorsukat általuk, ne pedig tehetetlen, erkölcsi bátorságot és hazaszeretetet nem ismerő, fajtájuk büszkeségét megalázó szájhősök.

Mi, hispán-amerikaiak, kilencvenmilliónyian vagyunk, és csakis egyesülésünkre kell gondolnunk, meg kell értenünk, hogy legbrutálisabb, legfenyegetőbb ellenségünk a jenki imperializmus, ő az egyetlen , aki népeink szabadságát és fajtánk büszkeségét a hódítás révén elrabolni képes.

A zsarnokok nem képviselik a nemzeteket, és a szabadságot nem virágokkal vívják ki.

Ezért Egyetlen Frontot kell képeznünk, és meg kell állítanunk a hazáinkra törő hódítót, először is el kell érnünk, hogy saját portánkon tiszteljenek minket, és nem szabad megengednünk véres kezű despotáknak, mint Juan Vicente Gómez, degeneráltaknak, mint Leguía, Machado és mások, hogy nevetségessé tegyenek minket a világ előtt, miként ez a havannai színjáték során történt.

Mi, Latin-Amerika igaz fiai, Bolívar Hidalgo, San Martín példáját kell, hogy kövessük, a mexikói gyermekekét, akik 1847. szeptember 13-án jenki golyóktól hulltak el Chapultepecben, mert inkább választották hazájukat és nemzetük védelméért a hősi halált, mintsem főt hajtva, a szégyentől és megaláztatástól terhes életet, amelyre a jenki birodalom kíván minket kényszeríteni.

Haza és szabadság!

El Chipotón, 1928. augusztus 14.

Megjelent: Sandino fiai, szerk. Simor András, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985