• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Sajtófigyelő A libertariánus rémálom Ayn Rand paradicsomává változtatja Hondurast
A libertariánus rémálom Ayn Rand paradicsomává változtatja Hondurast
2015. március 07. szombat, 09:13

A 2009-es José Manuel Zelaya elnök elleni puccs, illetve Porfirio „Pepe Lobo” Sosának valamint az ő kegyelt utódjának, Juan Orlando Hernándeznek megválasztása óta Hondurasban pusztító neoliberális gazdasági programba kezdtek. Ez hozzájárult ahhoz, hogy az ország a régió egyik legszegényebb és legegyenlőtlenebb államává vált. A hondurasi társadalom privatizációját, és a rendfenntartó szervek ehhez társuló militarizációját, az Egyesült Államok által támogatott politikák és programok hálózata táplálja.

Annak ellenére, hogy az ország felvette a harcot a bűnözéssel, az elmúlt években ugrásszerűen növekedett az erőszak Hondurasban. Mára már a közép-amerikai ország rendelkezik a világ második legmagasabb gyilkossági rátájával, és a világ öt legerőszakosabb városában kettő is itt található. A bűnözői bandák ellenőrizhetetlen tevékenysége hozzájárult a korrupció széleskörű elterjedéséhez, és a rendőrségen valamint a kormányzati intézményeken belül uralkodó büntetlenséghez.

A hétvégén a baloldali ellenzéki pártok koalícióra léptek, hogy megakadályozzák a hondurasi alkotmány tervezett megváltoztatását, amely állandó státuszt adna az ország militarizált rendőrségének, a Policía Militar de Orden Públicónak, vagyis a PMOP-nek.

Ennek az „elit” rendőrségi egységnek, amely az elnökség közvetlen fennhatósága alatt áll, az a célja, hogy támogassa Hernández elnök keménykezű, a bűnözés csökkentésére irányuló erőfeszítéseit. Hernández elnök a PMOP-t röviddel a 2014-es hivatalba lépése után hozta létre, a konzervatív Nemzeti Párt által uralt törvényhozás támogatásával. Azonban a Hernández-adminisztráció a rendőrséget militarizáló erőfeszítései mögött az ország gazdasági csoportjai állnak.

Egy 2013-as tanulmány szerint csupán a hondurasiak 27 százaléka fejezte ki a bizalmát a polgári rendőrség iránt, míg 73 százalékuk úgy gondolta, hogy a katonaságot be kell vonni a rendfenntartás biztosításába. Mindazonáltal Hondurasban mind a hadsereg, mind pedig a rendőrség köreiben hosszú története van a korrupciónak és a bűnözésnek, ahogyan a civilek ellen elkövetett visszaéléseknek is.

A PMOP terve nem az egyetlen kezdeményezés, amely kétesen hat ki a Hernández-kormány által hirdetett emberi jogokra. Honduras is kísérletezik a Zonas de Empleo y Desarrollo Económico-kal (Speciális Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Övezet), amit ZEDE-ekként vagy „kirakat városokként” is ismernek.

A Danielle Marie Mackey által a múlt hónapban a New Republicban megjelentett cikk alapján így működik a projekt: „Egy befektető, legyen nemzetközi vagy hazai, infrastruktúrát épít. (…) Az a terület, amelyen befektetnek egy Hondurastól autonóm területté válik. (…) A befektetési társaságoknak meg kell hozniuk a törvényeket, amelyek irányítják a területet, megalakítják a helyi kormányzatot, magán rendőrségi erőt toborozni, és joguk van oktatási rendszert létrehozni, és adókat beszedni.”

Erika Piquero a Latin Correspondentban korábban cikke úgy írja le a törvényt, mint „amely lehetővé teszi a ZEDE-ket létrehozó vállalatok és magánszemélyek számára, hogy meghatározhatják az övezet teljes szervezeti felépítését, beleértve a törvényeket, az adórendszert, az egészségügyi rendszert, az oktatást és a biztonsági erőket. Ez a fajta rugalmasság példátlan a világon máshol létező hasonló jellegű modellek között.”

George Rodríguez a Tico Times-ban arról számolt be, hogy a tervezetet korábban megtámadták és Honduras Legfelsőbb Bírósága is alkotmányellenesnek találta, de Hernández „nyomására a (különvéleményt megfogalmazó) bírákat eltávolították, és engedelmesekre cserélték”. „Majd Hernández újra benyújtotta a törvényjavaslatot és áttolták a kongresszuson.”

Ahogyan arról Mackey beszámolt róla „a ZEDE-k központi kormányzata külföldi libertariánus külföldiekkel van tele”, például olyanokkal, mint Ronald Reagan és az idősebb George Bush elnökök korábbi beszédírója, a konzervatív politikus, Grover Norquist, a Cato Intézet munkatársa, és Ronald Reagan fia, Michael, valamint egy „dán bankár, egy perui közgazdász, és az osztrák Friedrich Hayek Intézet főtitkára”.

A ZEDE-k hivatalos honlapja szerint a zónák nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, amely „egy 21. századi, üzlet-hatékony, politikamentes, átlátható, stabil közigazgatási rendszert, valamint egy speciális rendőri és biztonsági intézményt ajánl a regionális ügyek leküzdésére és a világszínvonal elérésére”. A néhány perccel a hétvégi szavazás elvesztése után Hernández által benyújtott új törvényjavaslat lehetővé tenné az önkormányzatok és a ZEDE-k számára, hogy felkérjék a PMOP-t vagy a fegyveres erők más testületeit, hogy biztonsági szolgáltatásokat nyújtsanak a számukra.

Az Egyesült Államok láthatóan támogatja Honduras a biztonsági erőkön keresztüli folyamatos militarizációját, és több mint 65 millió dollár biztonsági támogatást biztosított Hondurasnak 2008 óta. Hernández elnök is gyakran találkozik magas rangú Egyesült Államokbeli tisztviselőkkel, hogy biztonsági és migrációs kérdésekről tárgyaljanak. Ahogy az Egyesült Államok nagykövetének pénteki Twitter-bejegyzése is írja „az Egyesült Államok együttműködése Hondurassal a drogkereskedelemmel és a bűnözés elleni küzdelemben erős és folyamatos.”

Ugyanakkor, a közvélekedéssel ellentétben, Hondurasban a legtöbb erőszakos cselekményt nem a nagy, nemzetközi kábítószer-kereskedő szervezetek okozzák, hanem a kisebb, területekért (beleértve az utcasarkokat, városrészeket, börtönöket) harcoló bandák, akik zsarolásokat, kisebb mértékű csempészakciókat és prostitúcióval kapcsolatos illegális cselekményeket hajtanak végre.

A privatizáció és a paramilitarizáció is aggodalomra ad okot Hondurasban, egy nemrégiben megjelent jelentés becslése szerint háromszor annyi magán biztonsági erő van Hondurasban, mint rendőr, akiknek egyharmada nem bejegyzett vállalatoknál dolgozik, és akik közül néhányan állítólag szolgálaton kívüli rendőrök, akik a gyakran szűkös fizetésük kiegészítéséül végzik munkájukat.

Miközben a nemzetközi befektetők igyekeznek tőkét kovácsolni abból, hogy Honduras önként lemond a nemzeti szuverenitásáról, hogy legális profitot teremtsenek, addig még aljasabb szereplők működnek már most is, teljesen szabályozatlanul, Honduras szabad piaci alvilágában – amely segített az országot a világ „gyilkosságok fővárosává” tenni az elmúlt években.

Még a hondurasi iskolák is a burjánzó bandatevékenységek terepeivé váltak. Az Associated Press újságírója, Alberto Arce a nemrégen megjelent dermesztő cikkében azt írta, hogy a bandák tagjai „a gyermekeket vesznek igénybe illegális alja munkáik nagy részének elvégzéséhez, tudván, hogy ha elkapják őket, akkor nem kell hosszabb börtönbüntetéssel szembenézniük… Az iskolaigazgatók azt mondják, hogy a tanárok jobban félnek a bandáktól, mint a diákok, mivel nagyon sok gyerek csodálattal néz fel ezekre a gengszterekre.” Arce azt is leírta, hogy „egy 14 éves prostitúcióval havonta 500 dollárt is kereshet, többet, mint egy rendőr fizetése”.

Az Egyesült Államok által támogatott politikák a bűnözés, az erőszak és a kizsákmányolás spiráljába taszítják a lakosságot és kiszolgáltatják azt az állami és a nem állami szereplők visszaéléseinek. A Security Assistance Monitor kutatóközpont szerint a bandák által elkövetett „erőszak az egyik fő mozgatórugója a növekvő Hondurasból Egyesült Államokba történő migrációnak,” de ironikus módon „az Egyesült Államok azon gyakorlata, amely az 1990-es években kezdődött, miszerint azoknak a hondurasiaknak az ezreit, akik szerepelnek bűnügyi nyilvántartásban, visszadeportálják, csak tovább erősítik ezeket a bandákat”.

Amikor a migránsok, többségükben nők és gyermekek – az El Salvadorból, Guatemalából, Mexikóból és máshonnan érkezőkkel együtt – az Egyesült Államokba menekülnek, ott rutinszerűen letartóztatják, és „gyorsítottan” visszatoloncolják őket. A hondurasi bevándorlókat néha a világ legveszélyesebb városaiban küldik vissza. Sok nő és gyermek, aki az erőszak elől menekül el Közép-Amerikából, kénytelen megtapasztalni az Egyesült Államok hatóságainak visszaéléseit és a törvényes jogaik megsértését, ha a határ átlépésén érik őket.

És nem úgy tűnik, hogy a jövő változást hozna. Minden valószínűség szerint az új kongresszus továbbra is támogatni fogja a déli határ megerősítésére irányuló erőfeszítéseket, akárcsak Mexikó Közép-Amerikával való határán, valamint a migráció „elrettentését” a tömeges letartóztatásokkal és deportálásokkal. Az is valószínűnek tűnik, hogy az Egyesült Államok kormánya tovább fogja támogatni privatizációt és a hondurasi társadalom militarizációját.

Ahogyan Maya Kroth írta a Foreign Policy-ben szeptemberben, „a bírálók aggódnak, hogy az eddigi bizonyítékok – a kormány átláthatatlan szemlélete, a ZEDE-k antidemokratikus jellege, a projektek mögött álló személyek, és azoknak az embereknek a kiszolgáltatottsága, akikre ezek a fejlesztések valószínűleg hatással lennének – azt jelzik, hogy a kirakat városok csak kicsivel lennének többek, mint ragadozó, privatizált utópiák, nagy horderejű, negatív hatással a hondurasi szuverenitásra és a szegény közösségek jólétére.”

Az Egyesült Államok a neoliberális gazdasági elképzeléseit más amerikai –  valamint az otthoni –  országban alkalmazott kábítószer-háborús biztonsági keretrendszerével párosította, katasztrofális eredménnyel. Amíg a PMOP elleni szavazás a héten egy fontos győzelem volt az emberi jogi aktivistáknak, más szempontból nézve még sok munka maradt hátra. Úgy tűnik, hogy a kiszolgáltatott állampolgárok sorsa még rosszabbra fog fordulni, mielőtt végül jobbra fordul.

Írta: Mike LaSusa

Megjelent: AlterNet-en 2015. január 27-én.

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo