• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Online könyvtár Elméleti írások Assata Shakur: Én egy huszadik századi szökött rabszolga vagyok
Assata Shakur: Én egy huszadik századi szökött rabszolga vagyok
2015. november 11. szerda, 17:26

Assata Shakur a feketék jogaiért küzdő egyesült államokbeli aktivista több évtizede politikai menekültként él Kubában, ahova azután menekült, miután 1979-ben megszökött a börtönből, ahol gyilkosságért töltötte a büntetését. Ez a tavalyi nyilatkozata érdekes lenyomata annak, hogy egy szokatlan módon Kubában politikai menedékjogot élvező egyesült államokbeli személy hogyan látja a szegények és a feketék helyzetét az Egyesült Államokban. Ügye ütközőpont a jelenleg folyó kubai-amerikai közeledés során, mivel az Egyesült Államok ragaszkodik hozzá, hogy Shakurt kiadják neki, Kuba pedig ahhoz ragaszkodik, hogy nem adják ki.

Assata Shakurnak hívnak, és egy huszadik századi szökött rabszolga vagyok. Kormányzati üldöztetés miatt nem maradt más választásom, mint hogy elmenekülök a politikai elnyomás, a rasszizmus és az erőszak elől, ami az Egyesült Államok kormányának a színes bőrűekkel szembeni politikáját uralja. Egykoron politikai fogoly voltam, és 1984 óta Kubában élek száműzetésben.

Életem nagy részében politikai aktivista voltam, és bár az Egyesült Államok kormánya minden hatalmát latba vetette, hogy kriminalizáljon engem, én nem vagyok bűnöző, soha nem is voltam az. Az 1960-as években számos küzdelemben vettem részt: a fekete felszabadítási mozgalomban, a diákjogi mozgalomban és a vietnami háború befejezéséért folytatott mozgalomban. Csatlakoztam a Fekete Párducok Párthoz. 1969-re a Fekete Párducok Párt az FBI COINTELPRO program elsődleges célpontjává vált. Mivel a Fekete Párducok Párt a feketék teljes felszabadítását követelte, J. Edgar Hoover „az ország belső biztonságára leselkedő legnagyobb fenyegetésnek” nevezte azt, és megesküdött, hogy elpusztítja azt, vezetőivel és aktivistáival együtt.

1978-ban, az én ügyem egyike volt annak számos esetnek, amit egy, a Fekete Ügyvédek Országos Konferenciája, a Rasszizmus és a Politikai Elnyomás Elleni Nemzeti Egység valamint az Egyesült Krisztus Egyházának Bizottsága a Faji Igazságosságért által benyújtott petícióval az ENSZ elé került, és ezzel ismertté vált, hogy vannak az Egyesült Államokban politikai foglyok, akik politikai üldöztetésben részesülnek, és akikkel kegyetlen és embertelen módon bánnak az Egyesült Államok börtöneiben. A jelentés szerint:

Assata bilincsben 1977-ben - Fotó: NY Daily News

Az FBI és különösen a New York-i Rendőr-főkapitányság (NYPD) azzal gyanúsította és vádolta meg Assata Shakurt, hogy rendfenntartó személyek elleni támadásokban vett részt, és ezeket a gyanúsításokat és vádakat széles körben terjesztették a rendőrség hivatalaiban és egységeiben. Az FBI és az NYPD azzal is megvádolta őt, hogy ő az egyik vezetője a Fekete Felszabadítási Hadseregnek, amit a kormány és az említett ügynökségek rendőrök lelövéséért tesznek felelőssé.

A Fekete Felszabadítási Hadsereg ilyetén jellemzése és azok a vádak, melyek szerint Assata Shakur kapcsolatban áll vele, széles körben terjedtek a kormányzati tisztviselők és a rendőrségi hivatalok és egységek köreiben. A kormányzat ilyesfajta tevékenységének eredményeként Ms. Shakur üldözött személy lett; olyan plakátok vannak kirakva róla a rendőrségi körzetekben és bankokban, amelyek azt állítják, hogy súlyos bűncselekményekben részes; szerepel az FBI legkeresettebb bűnözőket tartalmazó listáján; és a rendőrség minden szintje számára »tűzparancs« van érvényben ellene.”

Hamisan megvádoltak hat különböző „bűnüggyel”, és mind a hat ügyben végül vagy felmentettek, vagy elutasították a vádakat. Az, hogy felmentettek vagy elutasították a vádakat nem jelentette azt, hogy a bíróságokon igazat adtak volna nekem, egyáltalán nem ez volt a helyzet. Ez csak azt jelentette, hogy az ellenem benyújtott „bizonyítékok” annyira gyengék és hamisak voltak, hogy nyilvánvaló volt, hogy ártatlan vagyok. Ez a politikai üldöztetés annak a kormányzati politikának a része volt, amely úgy iktatta ki politikai ellenfeleit, hogy bűncselekményekkel vádolta meg és letartóztatta őket, függetlenül attól, hogy ezeknek a vádaknak nem volt ténybeli alapjuk.

1973. május 2-án Zayd Malik Shakurral és Sundiata Acolival együtt megállítottak bennünket a New Jersey-i autópályán, állítólag egy „hibás hátsó lámpa” miatt. Sundiata Acoli kiszállt a kocsiból, hogy megtudja, hogy miért állítottak meg minket. Zayd és én az autóban maradtunk. Harper rendőr ezután az autóhoz jött, kinyitotta az ajtót és kérdezgetni kezdett bennünket. Mivel feketék voltunk, és egy vermonti rendszámtáblával rendelkező autóban ültünk, azt mondta, hogy „gyanúsak” vagyunk. Ezután elővette a fegyverét, ránk fogta, és felszólított, hogy emeljük fel a kezeinket a levegőbe magunk előtt, hogy láthassa őket. Engedelmeskedtem, és egy szempillantás alatt, hirtelen egy hang jött az autó mellől, és én lövést kaptam a felemelt karomba, aztán még egyet a hátamba.

Zayd Malik Shakurt később megölték, Werner Foerster rendőrt megölték, és bár Harper rendőr elismerte, hogy ő lőtte agyon Zayd Malik Shakurt, a New Jersey bűncselekmény elkövetése közben történt gyilkosságra vonatkozó törvénye alapján engem vádoltak meg legjobb barátom és elvtársam, Zayd Malik Shakur megölésével, és engem tettek felelőssé Foerster rendőr haláláért is.

Soha életemben nem éreztem ilyen fájdalmat. Zayd megesküdött, hogy megvéd engem, és segít biztonságos helyre jutnom, és egyértelműen kiderült, hogy azért halt meg, mert megpróbált megvédeni engem és Sundiatát. Noha ő is fegyvertelen volt, és a Foerster rendőrt megölő fegyvert Zayd lába alatt találták meg, Sundiata Acolit, akit később fogtak el, szintén megvádolták mindkét halálesettel. Sem Sundiata Acolinak, sem pedig nekem nem volt soha tisztességes tárgyalásunk. A hírmédia mindkettőnket már a tárgyalás előtt elítélt. Senki nem készíthetett interjút velünk, noha a New Jersey-i rendőrség és az FBI naponta nyilatkozott a sajtónak. 1977-ben egy kizárólag fehérekből álló esküdtszék bűnösnek talált, és életfogytiglan plusz 33 évre ítélt.

1979-ben, attól félve, hogy a börtönben meggyilkolnak, és annak tudatában, hogy soha nem fognak nekem igazságot szolgáltatni, megszöktem a börtönből, amiben elkötelezett elvtársak segítettek nekem, akik mélyen átérezték az ügyem igazságtalanságát, és szintén nagyon féltették az életemet.

Az Egyesült Államok Szenátusának az USA-n belüli hírszerzési műveletekről szóló 1976-os egyházi bizottsági jelentéséből kiderült, hogy „az FBI rágalmazó információk névtelenül vagy „baráti” sajtókapcsolatokon keresztül való sajtóbeli terjesztésével megpróbálta titokban befolyásolni személyek és szervezetek közmegítélését.” Ez a politika nyilvánvalóan ma is nagyon is működik.

Assata egy kubai zászló alatt a szigetországban - Fotó: SHOBHA/Contrasto/Redux

1997. december 24-én New Jersey állam sajtótájékoztatót tartott, hogy bejelentse, hogy a New Jersey-i Állami Rendőrség levelet írt II. János Pál pápának, hogy az járjon közben az érdekükben, és segítsen engem visszajuttatni New Jersey-i börtönökbe. A New Jersey-i Állami Rendőrség nem hozta nyilvánosságra a levelet. Mivel tudtam, hogy ők valószínűleg teljesen eltorzították a tényeket, és megpróbálják rávenni a pápát, hogy a vallás nevében végezze el a piszkos munkát, úgy döntöttem, hogy írok a pápának, hogy tájékoztassam a feketékkel szembeni „igazságszolgáltatás” New Jersey állambeli és egyesült államokbeli valóságáról.

1998 januárjában, amikor a pápa Kubába látogatott, beleegyeztem, hogy interjút adok az NBC újságírójának, Ralph Penzának a pápának küldött levelemről, a New Jersey-i igazságügyi rendszerrel kapcsolatos tapasztalataimról, és arról, hogy milyen változásokat látok az Egyesült Államokban és annak feketékkel kapcsolatos bánásmódjában az elmúlt huszonöt évben.

Azért egyeztem bele az interjúba, mert ezt a pápának küldött titkos levelet a New Jersey-i Állami Rendőrség rosszindulatú, közönséges, nyílt manőverének tartottam, cinikus kísérletnek II. János Pál pápa manipulálására.

Sok éve Kubában éltem, és teljes mértékben távol tartottam magam napjaink szenzációéhes, becstelen és rendszerhű médiájától. Ez ma sokkal rosszabb, mint harminc évvel ezelőtt volt.

Miután az „establishment” média éveken át elnyomott, naivitás volt részemről azt remélni, hogy végre lehetőséget kapok, hogy elmondjam „az én oldalamról a történetet”. Ahelyett, hogy interjút készítettek volna velem, egy háromrészes „médiaeseményt rendeztek”, amely tele volt torzításokkal, pontatlanságokkal és nyílt hazugságokkal. Az NBC szándékosan elferdítette a tényeket. Az NBC nemcsak saját csatornáján reklámozta sok ezer dollár értékben az „exkluzív interjúsorozatot”, de sok pénzt költött az „exkluzív interjú” hirdetésére fekete rádiócsatornákon és helyi újságokban is reklámozta azt.

Ahogy a legtöbb szegény és elnyomott ember az Egyesült Államokban, nekem sincs hangom. Az egyesült államokbeli feketéknek, a szegényeknek nincs valódi szólásszabadságuk, és a sajtószabadságuk is nagyon csekély. A fekete sajtó és a haladó média történelmileg döntő fontosságú szerepet játszik a társadalmi igazságosságért folyó küzdelemben. Folytatnunk és ki kell terjesztenünk ezt a hagyományt. Sajtóorgánumokat kell létrehoznunk, hogy oktassuk népünket és gyermekeinket, és semmisítsük meg a tudatukat. Én csak egy nő vagyok.

Nincsenek tévé- és rádiócsatornáim vagy újságaim. De úgy érzem, hogy az embereket oktatni kell, ahogyan ez zajlik is, és meg kell érteni a sajtó és az Amerikában folyó elnyomás eszközei közötti kapcsolatot. Mindenem, amim van, a hangom, a lelkem, és a szándék, hogy elmondjam az igazságot. De őszintén kérlek benneteket, akik a fekete médiában vagytok, hogy közöljétek le ezt a nyilatkozatot, hogy tudassátok az emberekkel, hogy mi történik. Nekünk nincs hangunk, úgyhogy legyetek ti a hangtalanok hangja.

Írta: Assata Shakur

Megjelent: CounterPunch, 2014. december 30.

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo