Rodrigo Nieto Maturana, Chile magyarországi nagykövete és José Francisco Lattes Zubicueta, Chile – Az Újvilág esszenciája vezetője ma sajtótájékoztatón mutatta be a mai nappal kezdődő és szombatig tartó Chilei Napok programját. A sajtótájékoztatón a Latin-Amerika Társaság is jelen volt.

A budapesti Vámház körúton lévő Központi Vásárcsarnokban tartott rendezvényen jelen voltak a United Brands, a Vine & Feeling és az IFDT képviselői, akik különleges chilei borokat kínáltak az érdeklődőknek, az Inka Shop pedig dél-amerikai ajándéktárgyakat mutatott be. A kiállítók a három nap folyamán végig megtalálhatók lesznek a csarnokban.

Rodrigo Nieto Maturana nagykövet beszédében üdvözölte a rendezvényt, és kiemelte a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fontosságát. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy nem könnyű feladat a chilei borok magyarországi forgalmazása, hiszen hazánk is kiváló borokkal rendelkezik.

José Francisco Lattes Zubicueta, a rendezvénysorozat szervezője elmondta, hogy akik az elkövetkezendő három napban, vagyis szeptember 20. és 22. között a Vámház körút 1-3. szám alatt lévő Központi Vásárcsarnokba látogatnak, előadásokat és bemutatókat tekinthetnek meg a chilei gasztronómiáról, szőlőtermesztésről és bortermelésről. A chilei borokat forgalmazó cégek is bemutatkoznak, egy fotókiállítás pedig Chile tájait, különleges helyeit mutatja be. Pénteken elő zenés koncert nyújt betekintést a dél-amerikai ország kultúrájába.