Mi jut eszünkbe először, ha Brazíliára gondolunk? Mit tudunk napjaink egyik legjelentősebb feltörekvő gazdaságának történelméről? Boris Fausto hiánypótló könyve, melynek bemutatóját pénteken tartják meg, segít az eligazodásban.

 

Meglehetősen furcsa, de tény: több, mint ötszáz éves múltja ellenére még egyetlen átfogó, Brazíliáról szóló, tankönyvként is hasznosítható történeti összefoglaló sem jelent még meg Magyarországon.

Vagyunk még így egy pár országgal és régióval, de kontinensnyi területű tán nincs még egy közöttük – így vagy úgy, 2011-ben megszűnik ez a tarthatatlan állapot, hála az Equinter Kiadónak (az NKA-nak, a Brazil Nemzeti Könyvtárnak, a fordítónak, a szöveggondozónak…) ugyanis jövő héten a könyvesboltok (majd az érdeklődő olvasók) polcaira kerülhet Boris Fausto több nyelvre lefordított „Brazília rövid története” című kötete.

A könyvet pénteken, azaz december 16-án délután 16 órakor mutatja be Dr. Szilágyi Ágnes Judit luzitanista, történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének docense, aki maga is Brazília (és Portugália) kutatója.

A helyszín igen illusztris, a Nyugati téri Alexandra Pódium (1055 Budapest, Nyugati tér 7), s nem kevésbé az a könyv sorsát szívén viselő Sergio Eduardo Moreira Lima brazil nagykövet jelenléte sem, aki a rendezvényt megnyitja majd.

Beszél majd a sorozat további terveiről Pál Ferenc sorozatszerkesztő, az ELTE BTK Portugál Tanszékének vezetője és Nádasdy Miklós, a kiadó igazgatója.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!