Ecuadoriak, akik közül sokan a saját bőrükön tapasztalják azokat a környezeti károkat, amiket a Chevron egyesült államokbeli olajvállalat okozott, világméretű megmozdulást szerveztek mára transznacionális vállalat káros tevékenysége ellen.

Három kontinensen tartanak tiltakozóakciókat, sok helyen az áldozatok részvételével, hogy rákényszerítsék a vállalatot gyakorlatának megváltoztatására, és az általa világszerte okozott súlyos károk elismerésére.

Különféle programokat tartanak például Buenos Airesben, Río de Janeiróban, Richmondban, New Yorkban, Barcelonában, Madridban, Sevillában, Berlinben, Genfben, Quitóban és Budapesten is, ahol a Latin-Amerika Társaság a néhány óra múlva, fél öttől fényképes tiltakozóakciót szervezett a Fogaskertbe, amelynek keretében mindenki egy #AntiChevron feliratú táblát tartva maga elé fejezheti ki tiltakozását a Chevron pusztító gyakorlata ellen.

Ecuador esetében a Chevron nem fogadta el egy helyi bíróság 2011-es ítéletét, és megtagadta, hogy kifizesse a bíróság által megállapított 9,5 milliárd dolláros büntetést a több mint 30 ezer nehéz körülmények között élő amazóniai lakosnak, akiket károsan érintettek elődje, a Texaco az 1960-as és 1990-es évek között folytatott rossz kitermelési gyakorlata.

Az ecuadori hatóságok megállapították, hogy a közel harminc évnyi amazóniai működése alatt, a Texaco 64 millió liter olajat folyattak ki az ökoszisztémába, illetve 71 millió liter mérgező vizet engedtek ki a talajba és a folyókba, valamint 235 millió köbméter gázt bocsátottak ki a levegőbe.

Korábban már Rafael Correa elnök is üdvözölte az Anti-Chevron Nap nemzetközi kezdeményezését, és elmondta, hogy a transznacionális vállalat által felkért szakértők is elismerték az ecuadori Amazóniában okozott szennyezést.

Az elnök, aki tavaly szeptemberben indította el a „Chevron piszkos keze” elnevezésű kampányt az előző kormányok egyes tagjait is bírálta, akiket hazaárulónak nevezett, amiért azok 1998-ban aláírtak egy dokumentumot, miszerint a vállalat által okozott károkat helyreállítottnak veszik.

A cég ecuadori Amazóniában okozott környezeti szennyezését több tucat politikai személyiség és világhírű művész is megerősítette, köztük Danny Glover és Mia Farrow amerikai színészek, a Calle 13 együttes és Alexandra Cousteau, a híres óceánkutató Jacques Cousteau unokája.

A Prensa Latina cikke alapján írta: Latin-Amerika Társaság