Sosem hittem volna, hogy egyszer még Kubát fogom dicsérni és példaként állítani Magyarország számára. Fidel Castro mindig is szimpatikus volt, Kuba és rendhagyó kommunizmusa azonban tőlünk messze van. Sajnos.

A Marx Károly Társaság „központi fórumán”, a Latin-Amerika Társaság társszervezésében Kuba új magyarországi nagykövete tartott előadást. A Marx Károly Társaság vezetője kiemelte, hogy a Latin-Amerika Társaságnak köszönhetően volt teltház.

Julio Cesar Cancio Ferrert a szervezők „nagykövet elvtársként” mutatták be és egy tehetséges, nyolc évig spanyol nyelvterületen élő fiatalember fordította szavait. Szenvedélyesen, szépen és értelmesen: mondandóját sok adattal és ténnyel alátámasztva beszélt.

A Marx Károly Társaság irodája olyan, amilyennek elképzeltem. Retro live. A kisszobában Kádár kép, eldugva jobb időkre, az ablakban szépen karbantartott szobanövények, Che Guevarás kiadványok. Retro székeken kedves idős bácsik. Sokat beszélnek és dohognak, de alapvetően jól elvannak.

Itt, a kommunisták között nagyobb szabadság és pezsgőbb kritikai szellem van, mint a kinti „szabad” világban. Ők nem váltottak rendszert és gúnyát. Maradtak, akik voltak és ezért nagyon szimpatikusak.

Tavasztól menniük kell az önkormányzati bérleményből. Nincs hely, számukra. Holott ők: Marx Karcsi és a kommunizmus is a magyarság múltjának szerves része.

A kubai nagykövet előadása kezdetén leszögezte, hogy a kubai forradalom túlélte legnehezebb éveit! Kuba 90 kilométerre található Észak-Amerika partjaitól, amely az embargóval ki akarta véreztetni Fideléket. Kikényszerítve leváltásukat. Emberek, ártatlan kubaiak élete árán is.

„Haza vagy halál!”, reagáltak a zsarolásra Fidelék és a mögöttük álló nép. Bármikor fellázadhattak volna ellenük, nem tették.

Kuba és Magyarország helyzete nagyon hasonló, nemcsak népességük, nagyságuk, hanem elszigeteltségük okán is. A kubai vezetést is kipécézte a nemzetközi tőke, ők sem adták fel.

A nagykövet megélte az embargó legkeményebb éveit, amelyekről még mindig elérzékenyülten beszél. Az embargó Kubában behajózási és berepülési tilalmat jelentett. Semmit sem lehetett kivinni és behozni az országba. A legkeményebb időszakban, az 1990-es évek elején nem volt pénzük, mindössze napi négy óra áramellátásra futotta, de a gyerekek gyógyítását továbbra is finanszírozta az állam.

A nyomorgó nép megható összetartással válaszolt az elszigetelésre, egymásnak vittek át ételt és közösen főztek. A nagykövet azt is elismeri: az embargó alatt jelent meg az országban a korrupció és számos érték kihalt a társadalomból. Legnagyobb problémájuknak a korrupciót, a túlzott bürokráciát és a fenntarthatatlan mértékű szociális kiadásokat tartja. Mindháromból szeretnének lefaragni, de az ingyenes oktatáshoz és egészségügyhöz ragaszkodnak.

Kubában nincsenek szegénynegyedek, hajléktalanok és sokkal alacsonyabb a gyermekhalandóság, mint a fizetős egészségügyet üzemeltető USA-ban. Nagykövet: „Az embargó alatt is jártak a gyerekek iskolába és volt mit enniük.” Az alapvető élelmiszereket jutányos áron, állami támogatással lehet megvásárolni. Egy „könyvecske” elnevezésű, takarékbetétkönyvszerű füzet felmutatásával. Beleírják, hogy ki miből mennyit vásárolt és még mekkora felhasználható kerete maradt.

Az USA 1960. óta tartja embargó alatt Kubát, hogy így kényszerítse ki Fidel távozását. A „szabadság hazája” nem tűri az ellenvéleményt. Amerika háborús bűnök sokaságát követte el és egy népet ítélt éhhalálra, őket mégsem ítélte el senki. Kettős mérce.

A magyar médiában diktatúrának beállított Kuba nagykövete meglepően önkritikus. Elismeri, hogy követtek el hibákat. „A pártnak ösztönözni kell a vitát!” A VI. Kubai Pártkongresszus előtt egyfajta nemzeti konzultációt tartottak. 3 millió hozzászólás érkezett a tagság köréből: „Csak 45 olyan javaslat volt, hogy térjünk vissza a kapitalizmushoz.” A kongresszus eredeti programjának 68 százalékát módosították a tagsággal előzetesen lefolytatott konzultáció alapján.  Ezer küldött képviselte a 800 ezer párttagot.

Szocialista rendszerüket védik és aktualizálják: „adaptálják a mai viszonyokhoz.” Külön utas szocializmust akarnak, nem másolnak senkit sem. Sőt, Venezuela, Ecuador, Argentína és Bolívia az ő példájuk hatására lett baloldali.

Kuba vezetésével szövetségbe szervezték a dél-amerikai és karibi államokat. Dél-Amerikában az amerikai pénzügyi és titkosszolgálati beavatkozások ellenére is baloldali vezetők kerültek kormányra.

(A fotón Hugo Chávez venezuelai, Fidel Castro kubai, Evo Morales bolíviai és Lula da Silva korábbi brazil elnök. A Kitekintő fotója.)

A kubaiak fő ellenségüknek a neoliberalizmust, és hazáját Észak-Amerikát tartják, amely gyarmatként kezelte őket is. Az Európai Unióval szemben egy olyan latin-amerikai és karibi államszövetségben hisznek, amelyben minden ország megőrizheti nemzeti sajátosságait. „Egységünket a változatosság, sokszínűségünk adja”- szögezi le a nagykövet, aki szerint az EU-val szemben az ő közösségükbe nincs belépő díj!

A „Social Report” nemzetközi felmérés – amelynek elkészítésében a Marx Károly Társaság is részt vett – megállapította, Kuba fejlett szociális rendszert épített ki. A nagykövet szerint sikerüket mutatja, hogy a Dél-Amerikai térség jobboldala is őket másolja: „ Így akarják összezavarni a népet.”

Megtudtuk, hogy Fidel Castro jól van, de a napi politikából már kiszállt. Kertészkedik. „Neki köszönhetően éltük túl az embargót, sosem fogjuk elfelejteni. Mindig is ő lesz a vezérünk! Még több szocializmust szeretnénk!” Elfogadják, hogy a világ változik, alkalmazkodnak hozzá, de alapelveiket, Marx téziseit nem adják fel.

Újdonság, hogy a kubaiak szabadon utazhatnak, útlevelet kapnak, és saját számlára dolgozhatnak. A kisvállalkozókat támogatják, de a multikból nem kérnek: „Nem hagyjuk kizsákmányolni népünket! A cég, aki ezért települne be hozzánk, ne számítson hosszú karrierre!”

Hoffman Rózsáék figyelmébe: a kubai büdzsé 10 százalékát költik oktatásra. Náluk is több a diplomás, mint a melós. Diáktüntetések nélkül is megreformálták oktatási rendszerüket: ezentúl a szakképzésre összpontosítanak. Rászoruló észak-amerikai diákok is tanulhatnak egyetemeiken. Nekik csak a „szuperállam” vezetőivel van bajuk.

Kuba fő szövetségesei: Dél-Amerika, Oroszország és Kína.

Kuba partjainál van olaj, ők azonban a bio-üzemanyagban hisznek. Nem szeretnék az olaj elégetésével szennyezni környezetüket. Kubának van az egyik legkisebb ökológiai lábnyoma, azaz a legkevésbé környezetszennyező országok közé tartozik.

Környezettudatos államot építenek: olaj helyett a náluk termő cukornád melléktermékéből, hulladékból készítenek üzemanyagot. Támogatják és tanulmányozzák a nap és a szélenergia felhasználását is.

Kuba fő exportcikke jelenleg orvosai és tudósai. A világ minden részébe, rászoruló országába küldenek belőlük. Ingyen, szolidaritásból is. Venezuela olajat ad cserébe.

Szemorvosaik eddig 4 millió rászoruló látását adták vissza. „15 ezer szegény gyerek tanul egyetemeinken, köztük 400 észak amerikai!”

„Nem akarunk függeni senkitől, saját magunk termeljük meg üzemanyagunkat!”- szögezi le a nagykövet, aki büszke vidám népére. Elismeri, hogy még mindig szerények, de túl vannak az embargón. Az USA Kubával szembeni kirekesztő politikáját egyébként egyre kevesebb állam támogatja.

Változik a világ: 50 éve az USA rekesztette ki őket a nemzetközi közéletből. Ma fordítva. 50 év múltán „Amerika”, azaz a térség országai jól megvannak „északi gazdák” nélkül. A kubai modell inspirálta a változásokat.

Azt is megtudjuk, hogy esténként az összes kubai kiözönlik az utcákra, buliznak és táncolnak. Szegényen is tudnak boldogok lenni. És mi, magyarok?

Gémesi Gábor