Miután Augusto Pinochet 1973. szeptember 11-én puccsot hajtott végre Chilében, amivel magához ragadta a hatalmat a demokratikusan megválasztott Salvador Allende elnöktől, Allende külügyminisztere, Orlando Letelier elhagyta az országot. Politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban, és Pinochet úgy vélte, hogy az amerikai kormány informátora lett. Ezért 1976. szeptember 21-én a Pinoche-rezsim egy autóba rejtett pokolgéppel végzett vele és amerikai asszisztensével, Ronni Moffittal a washingtoni Sheridan körforgalomban. Sokan ezt tartják az amerikai földön elkövetett első terrortámadásnak.

Akkoriban az Egyesült Államok kormánya hevesen tagadta, hogy bármilyen hírszerzési művelet megakadályozhatta volna a merényletet. A közelmúltban nyilvánosságra hozott dokumentumok azonban terhelő bizonyítékokkal szolgáltak ennek ellenkezőjéről. Egy a titkosítás alól 2010 áprilisában feloldott táviratból kiderült, hogy 1976. augusztus 23-án egy a Pinochet-féle Kondor Hadművelet elnevezésű merénylethadjárat elleni diplomáciai tiltakozásra tett javaslat érkezett az uruguayi, argentínai és chilei amerikai nagykövetségekre, hogy azt továbbítsák ezen országok kormányainak; végül azonban ezt 1976. szeptember 16-án Kissinger visszavonatta, miután az ottani amerikai nagykövetek aggodalmukat fejezték ki személyes biztonságuk és az esetleges diplomáciai válaszlépések miatt. A merényletet öt nappal később követték el.

A Letelier-gyilkosságot tartják az első amerikai földön elkövetett terrortámadásnak - Fotó: Archív

George W. Landau 1972 és 1977 között az Egyesült Államok paraguayi, 1977 és 1982 között pedig chilei nagykövete volt, és kulcsszerepet játszott – szinte véletlenül – a merénylet elkövetőinek azonosításában, akik szigorú fedésben érkeztek az Egyesült Államokba. Landauval Arthur Day készített interjút 1991 márciusában. Az alábbiakban ez az interjú következik.

Fedett chileiek

Landau: Kétszer találkoztam a Letelier-üggyel, először Paraguayban, aztán pedig Chilében. 1976 nyarán történt, és néhány mondattal korábbról kell kezdenem, hogy megértsük a helyzetet. Akkoriban volt néhány nagy problémánk. A paraguayiak bebörtönöztek egy férfit, mondván, hogy kommunista.

A férfi azonban sajnos állítólag az Ügynökséggel [CIA], az Amerika-közi Alapítvánnyal [az Egyesült Államok kormányának független ügynöksége, amely civil csoportok és nem kormányzati szervezetek fejlesztési projektjeit támogatja Latin-Amerikában és a Karib-térségben] is kapcsolatban állt.

Nos, nem állítólag, hanem ténylegesen kapcsolatban volt az Alapítvánnyal. Ez nagy zavart okozott otthon, és nekem jutott a feladat, hogy megpróbáljam őt kiszabadítani. Valósággal fejjel mentem a falnak – megkerestem Stroessner elnököt, aki ezt mondta: „Ő egy nagyon veszélyes kommunista, és ha tényleg kapcsolatban áll az Ügynökséggel, akkor ez azt mutatja, hogy milyen kevéssé érdekli az Ügynökséget, hogy kiszabadítsa.”

Kérdés: A férfi paraguayi volt?

Landau: Igen, paraguayi. Persze az Ügynökség soha nem erősítette vagy cáfolta meg, hogy kapcsolatban áll velük. Megemlítettem, hogy kapcsolatban van az Amerika-közi Alapítvánnyal, ami egyáltalán nem hatotta meg Stroessnert.

Noszogattam az amerikai kormányt, és végül odaküldték az Ügynökség igazgatóhelyettesét, régi barátomat [Vernon] Dick Walterst.

Dick Walters kiváló diplomáciai képességeivel meg tudta győzni Stroessner elnököt, hogy engedje el a férfit, ami meg is történt. A férfi, akinek különösen nagy szerepe volt abban, hogy mindez sikerülhetett, de főleg abban, hogy Dick Walters anélkül érkezhetett Paraguayba és távozhatott onnan, hogy erről bárki tudomást szerzett volna, Stroessner elnök személyi titkára, Conrado Pappalardo volt.

Körülbelül egy hónappal ezek után, Pappalardo felkeresett, és elmondta, hogy Stroessner elnököt felhívta Pinochet elnök, és tájékoztatta, hogy New Yorkban súlyos törvénytelenségek történtek a chilei állami rézvállalatnál, Codelcónál, aminek kezén havonta dollármilliók mentek át az Egyesült Államokba és máshova eladott réz után.

Pinochet két tisztviselőt akart odaküldeni, hogy kivizsgálják ezeket a törvénytelenségeket, de persze ezt titokban kellett végrehajtani. A férfiak Paraguayban voltak, és Pappalardo vízumot kért nekik tőlem.

Ezt mondtam neki: „Köszönöm, hogy elmondta ezt nekem, de nem tudok vízumot adni nekik, mert most mondta, hogy az chileieknek kell, illetve azt is mondta, ha jól értettem, hogy ön paraguayi útleveleket ad nekik, vagy chilei útlevelekkel jönnek? Ha chilei útlevelekkel jönnek, akkor semmi probléma, de ha paraguayi útlevelekkel, akkor nem tudok nekik vízumot adni.”

Ezt mondta: „Nem, paraguayi útlevelekkel jönnek, hogy tényleg titokban maradjon a dolog.”

Ezt válaszoltam: „Nem, ez nem lehetséges.”

Eljött másnap is, és ezt mondta: „Ezt mint a barátja mondom, ha nem ad nekem most azonnal vízumokat, akkor elküldöm az útleveleket a konzulátusra egy diplomáciai feljegyzéssel, és a konzul meg fogja nekem adni őket a szokásos diplomáciai szabályok szerint, és soha nem fogja megtudni, hogy kicsodák ezek az emberek. Bizalmasan közlöm, hogy mindjárt itt lesznek, és ha bármi problémája lenne velük, akkor onnan figyelheti őket.”

Landau nagykövet elővigyázatossága leplezte le a merénylet elkövetőit - Fotó: Youtube

„Utána kitervelték Orlando Letelier meggyilkolását…”

Döntenem kellett, és úgy határoztam, hogy adok nekik vízumot, ami egyértelműen szabálytalan volt. Persze, nem én adtam a vízumokat, hanem a konzul, és mivel nem akartam bajba keverni, adtam neki egy írásos utasítást, hogy adja ki a vízumokat ezeknek az embereknek, de ő nem tudta a részleteket. De elővigyázatosságból, mivel nem bíztam a paraguayiakban és senki másban sem, lefénymásoltam az igényléseket és a fényképüket, és elküldtem őket Washingtonba. Ez a levelezés azonban több napba tellett.

A két chilei eléggé aggódott, és rájöttek, hogy valami van, és fogták az útleveleiket, és visszatértek Chilébe. Soha nem használták fel a vízumokat.

Kérdés: Azt mondta, hogy tájékoztatta a minisztériumot…

Landau: …És az Ügynökséget, mert az egyik dolog, amit Pappalardo mondott, az volt, hogy arra utasította a két férfit, hogy keressék fel Pappalardo barátját, Walters tábornokot. Elküldtem ezt az információt, és a CIA frissen kinevezett igazgatója, George Bush válaszolt is. Azt írta, hogy Dick Walters éppen távozóban van, de reagálni fog, amikor visszatér.

Néhány nappal később érkezett vissza, és elmondta, hogy ez őt abszolút nem érdekli, és nem akar ebbe belekeveredni. Ezután küldtem egy feljegyzést a paraguayi kormánynak, hogy a vízumok nem érnek semmit, mert a minisztérium arról tájékoztatott, hogy ha befutnak a kikötőbe, akkor mindenképpen őrizetbe fogják őket venni, és szeretném visszakapni az útleveleket. Meg is érkeztek körülbelül hat hét múlva, fotók nélkül. Azokat kivágták belőlük. De nekem megvoltak, és elküldtem őket…

Nos, amint ez megtörtént, mint később megtudtuk, a két férfi visszautazott Chilébe, mert érezték, hogy valami bűzlik, és soha nem használták a paraguayi útleveleket, de aggasztották őket a történtek.

Így küldtek két tisztviselőt, akiknek abszolút semmi közük nem volt az ügyhöz, ugyanazokkal a nevekkel, amiket korábban megadtak nekem, chilei útlevelekkel, hogy az Egyesült Államokba utazzanak két hétre, majd visszajöjjenek. Útjuknak semmi más célja nem volt, csak az, hogy ha valaki utánanézne a dolognak, akkor ott megtalálja a neveket. Azonban a chileiek nem tudták, hogy nekünk megvannak a fényképek.

Tudtuk, hogy azok az emberek, akik ezekkel a nevekkel mentek, nem ugyanazok, akik Paraguayban voltak. Akik Paraguayban voltak, más chilei útlevelekkel mentek az Egyesült Államokba. [Michael] Townley, egy amerikai, és Fernández Larios, egy chilei katonatiszt voltak azok, és ők tervelték ki aztán Orlando Letelier meggyilkolását. Amikor azt mondom kitervelték, az nem azt jelenti, hogy ténylegesen ők ölték meg, de Townley bérelte fel azokat a kubaiakat, akik aztán felrobbantották azt az autóba rejtett bombát, amit megölte Leteliert, stb., stb.

A fényképek leplezték le az egészet

Nos, mindez 1976-ban történt. Én később Chilébe kerültem. Természetesen fogalmam sem volt róla, amikor hallottuk, hogy Leteliert megölték, hogy ennek bármi köze lenne ezekhez a férfiakhoz. A nevek mások voltak; egyáltalán nem utalt rá semmi.

’77-ben érkeztem Chilébe, és ’78-ban az FBI és az Igazságügyi Minisztérium kezdte összerakni a dolgokat, amikor összehasonlították a paraguayi útlevelekből származó fényképeket, amiket én küldtem, a chilei útlevelekben lévőkkel, amelyekben ugyanazok a képek voltak, csak más nevekkel, mert Townley és Fernández Larios más nevek alatt utazott, mint amik eredetileg voltak nekik.

Így végül ez segített azonosítani őket, és az Igazságügyi Minisztérium 1978-ban és 1979-ben kiadatási kérelmeket küldött Townleyra és Fernández Lariosra vonatkozóan nekem, mint chilei nagykövetnek.

Így az egész Letelier-ügy, amivel én kerültem először kapcsolatba Paraguayban, újra felbukkant Chilében, amikor épp ott voltam. A legeslegfontosabb dolog az volt, hogy az amerikait, Townleyt akartuk, akiről tudtuk, hogy ő a fő elkövető. Nem az értelmi szerző, mert az értelmi szerző nyilvánvalóan a chilei titkosrendőrség (DINA) vezetője, Contreras tábornok volt. De Townley az ő ügynöke volt, és mindent tudott az ügyről.

Így Townleyt, mint amerikait kértem. Beszéltem a külügyminiszterrel, aki ezt mondta: „Nos, nem tudjuk, hogy hol van.” Ezt válaszoltam: „Nézze meg a mai lapokat, azt írják, hogy itt meg itt van.”

Ezt mondta: „Ez mind képtelenség, nincs ott.” Nagyon erősen követeltem. Azt hiszem korábban már említettem, hogy Pinochet nagyon szeretett volna az Egyesült Államok kedvére tenni, és úgy gondolta, hogy ha jó lesz, akkor el tudja érni, hogy az új Carter-adminisztráció kedvezőbben viszonyuljon hozzá.

A külügyminiszterrel folytatott számos egyeztetés után (…) egyszerűen átadták nekünk Townleyt. Mivel amerikai volt, nem kiadatás történt, hanem egyszerűen autóval kivitték a szállodából a repülőtérre. Reggel felhívtak, és azt mondták, hogy át fogják adni nekem Townleyt; börtönben van.

Felhívtam az ott tartózkodó FBI-ügynököket. Kimentek a repülőtérre, átvették Townleyt, és már repültek is vele az Egyesült Államokba. Townley persze kitálalta az egész történetet. Azóta is vígan él az Egyesült Államokban a szövetségi tanúvédelmi program védelme alatt. [Elítélték gyilkosságért, és 62 hónapot ült börtönben.]

Felkutattuk azokat az embereket, akik ténylegesen megölték Leterliert, a kubaiakat, Townleyt és a többieket. Az értelmi szerzők, Contreras tábornok és Espinosa ezredes börtönbe kerültek, amikor megérkeztek a kiadatási kérelmek, de egy év elteltével kiszabadultak, miután a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kiadatásukat.

Később azt próbáltuk elérni a chileieknél, hogy állítsák őket bíróság elé helyben. A Legfelsőbb Bíróság elnöke azt mondta nekem, hogy ez is fog történni, de aztán Pinochet elnök egyiket sem tartotta kívánatosnak, és meg tudta győzni a Legfelsőbb Bíróságot, hogy ne legyen tárgyalás.

Ez persze nagyon bosszantó volt, és a mai napig is az, és valójában a Kennedy-kiegészítést [minden Chilébe irányuló katonai segély és fegyvereladás felfüggesztése a katonai junta által folytatott kegyetlen elnyomás miatt]… azzal a feltétellel oldották fel, hogy az új chilei kormány végre megteszi a szükséges jogi lépéseket. Éppen most választottak egy új bírót Chilében, hogy újra elővegye az ügyet, és megnézze, hogy mit lehet tenni.

Az egyetlen lépés, amit meg kellene tenni az, hogy bíróság elé állítják Contrerast és Espinoza ezredest, mint ennek a bűncselekménynek az értelmi szerzőit. Ez eddig nem történt meg, de úgy vélem, hogy meg fog. [1993. november 12-én egy chilei bíróság hét év börtönre ítélte Contrerast a Letelier-merényletért. Jelenleg huszonöt ítéletből származó 289 év börtönbüntetését tölti emberrablásokért, erőszakos eltüntetésekért és gyilkosságokért.]

Azonban azt kell mondanom, hogy ha a biztonság kedvéért nem másolom le a két férfi, Townley és Fernández Larios fényképét Paraguayban, akkor az egész ügyre soha nem derült volna fény. Szerencsés véletlen volt, és amikor ezt tettem, fogalmam sem volt róla, hogy ennek más következménye is lesz, mint hogy olyat teszek, ami egyértelmű szabályszegés, de amit muszáj megtenni. Ha nem teszem ezt meg, akkor soha nem oldódik meg az ügy; és a mi segédletünkkel történt volna. Legalább a fényképek megvoltak. Ez is azt mutatja, hogy egy kis plusz elővigyázatosság néha kifizetődik, és időt kell szakítani rá, hogy megtegyük…

Titokban folyt az egész, és a paraguayi útlevelekkel akarták az egészet távol tartani Chilétől. Soha senki nem jött volna rá. De Pappalardo figyelmeztetett azzal, hogy előadta nekem ezt a történetet a Codelco vállalatról. Ha semmit nem mondott volna nekem, és csak egyszerűen egy diplomáciai feljegyzés kíséretében elküldi őket, akkor nem tudtam volna semmit az egészről, és a konzul megadta volna nekik a vízumokat, ahogyan megadja annak a napi öt-tíz embernek, akik hivatalos ügyben utaznak hivatalos paraguayi útlevelekkel… A kormány persze igazolja ezt.

Azt nem tudni, hogy Pappalardónak csak véletlen eljárt a szája, vagy tényleg figyelmeztetni akart minket.

A fordító megjegyzése: Azóta számos részlet kiderült a Letelier-merényletről, például az, hogy annak értelmi szerzője nem Contreras volt, hanem maga Pinochet tábornok. A felelősök közül egyedül a 2015-ben elhunyt Contreras tábornok részesült komoly büntetésben, bár korántsem csak az ebben a merényletben játszott szerepéért. Michael Townley pár év börtön után ma is szabadon él az Egyesült Államokban. A merényletet közvetlenül elkövető kubaiakat ugyan elítélték az Egyesült Államokban, de később szabadon engedték őket, és 2000-ben Panamában újabb merényletet akartak elkövetni, ezúttal Fidel Castro ellen. Pinochet tábornoknak soha nem kellett bíróság előtt felelnie sem ezért a merényletért, sem pedig a rezsimje idején elkövetett más bűncselekményekért.

Forrás: Association for Diplomatic Studies and Training

Fordította: Latin-Amerika Társaság