Az uruguayi elnök, José Mujica exkluzív interjút adott a RT-nek a Havannában tartott januári CELAC csúcstalálkozó alatt.

RT: Elnök úr, jó napot, köszönjük, hogy időt szakított ránk. Kubában vagyunk, ahol a CELAC csúcstalálkozója került megrendezésre. A régió sok országa üdvözli a CELAC-ot és a régió integrációs törekvéseit. De egyszersmind kritikák is megfogalmazódnak a CELAC eszméjének leghűbb követői részéről, például az ecuadori elnök élesen kritizált bizonyos jelenségeket a régión belül. Milyen jelentősebb problémákat lát ön a régióban?

Mujica: Tehát, a mi kontinensünk, különösen Dél-Amerika, nagyon gazdag természeti kincsekben. De továbbra is a föld legigazságtalanabb kontinense vagyunk, ahol óriási az egyenlőtlenség. Vannak fejlődési problémáink, de ezenkívül a javak egyenlőtlen elosztásával a társadalom egyes rétegei között is jelentős problémáink vannak. Emiatt természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a szegénység és a nyomor elleni harc az egyik legfontosabb feladat, és persze ennek hangot is kell adnunk.

RT: Mennyire összeegyeztethetők a CELAC tagországok nemzeti és regionális érdekei, és mi a helyzet ezen a téren Uruguayjal?

Mujica: Történelmünk során minden fontos főváros, minden fontos kikötő Európa felé és a világ más részei felé fordult. Most egy olyan korszakhoz érkeztünk, mikor rádöbbentünk, hogy saját magunk felé kell fordulnunk. Mi latin-amerikaiak ugyanazon a nyelven gondolkodunk, közös a vallási örökségünk. Társadalmunk alapjaiban, a különbségek ellenére, sokkal több közös identitás van, mint sok makroállaméban. Ennek ellenére nem sikerült egy egységet létrehoznunk, és most mindent megpróbálunk megtenni, hogy pótoljuk ezt az egységet. Miért? Mert elkéstünk a fejlődéssel. És az eljövendő világban nincs helye a gyengéknek, és akik gyengék, azoknak össze kell fogniuk, hogy súlyuk legyen a világban, amelyben élünk. Ezért próbálunk harcolni az integrációért, ami azonban nem könnyű, mert régi hagyományai vannak a széthúzásnak, tehát még csak egy folyamat elején vagyunk.

RT: Milyen akadályokat lát jelenleg a történelmi hagyományokon kívül a gyors fejlődés útjában?

Mujica: Tőkére, technológiára, piacra van szükségünk, de a mi legnagyobb potenciális piacunk bennünk van, ha sikerül kiragadnunk a szegénységből azokat a milliókat, akik ma az út szélére sodródtak. Ez az előttünk álló kihívás. Nem lesz könnyű győzelem, nem teremnek mágikus megoldások az utcasarkon. Korunk arról szól, hogy az integráció jelensége abban nyilvánul meg, hogy közös infrastruktúrát építünk ki, hogy összekössük energiarendszereinket ipari kapacitások kiépítéséhez, melyek kölcsönösen segítenek minket az export növelésében. Megpróbálom elmagyarázni. Ha egy autógyártó cég gyárat akar építeni Latin-Amerikában, akkor a legelőnyösebb, ha a motort az egyik országban gyártja, a karosszériát azonban egy másikban, a belsőt megint máshol, és így segíti ezen országok együttműködését. Igaz? Tehát ennek jegyében kell együtt dolgoznunk, hogy egymást kiegészítő projekteket hozzunk létre. Ha csak egy valaki akar mindig nyerni, azt gyarmatosításnak hívják. Ez lesz az elkövetkezendő évek fejlődési folyamata.

RT: A MERCOSUR-ról ön azt mondta, hogy súlyos helyzetben van. Egy másik interjúban pedig, hogy a régió számára létfontosságú egy hosszútávra tekintő politika. Mit kell a kormányoknak ezért tenniük, és lát ön a régióban jelenleg nagyobb változásokat?

Mujica: Igen, ez a mi problémánk... A kormányzatok mindig a legközvetlenebb, jelenlegi problémáik miatt aggódnak. És ez így is van rendjén, nem megy másképp. De szükségünk van egy hosszabb távú vízióra, hogy rövid távú döntéseink ne torpedózzák meg a későbbi, hosszú távú döntéseinket. Vagyis ha minden ország beleesik a maga kis protekcionizmusának csapdájába, nem fogunk integrálódni. Egy intelligens politikára van szükségünk, amely elősegíti a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatokat. Ha magunkba zárkózunk, nagyon nehéz lesz integrálódnunk. Talán több nyitásra van szükségünk egymás között, és kevesebbre a világ más részeivel, ez pedig lehetséges.

RT: Ha már a világ más részeire való nyitásról beszélünk, ön kiáll az Alianza del Pacificóba való belépés mellett. Mások kritikával illetik, mert szerintük ez nem más, mint az Egyesült Államok eszköze. Ön hogyan látja ezt a szövetséget?

Mujica: Megfigyelői státuszunk van az Alianza del Pacíficóban. Ugyanígy megfigyelők vagyunk az ALBA-ban, habár teljes jogú tagjai vagyunk a MERCOSUR-nak. Ahol Latin-Amerika integrációjáról van szó, ott mindig ott leszünk. Lehetséges, hogy egyesek úgy látják az Alianza del Pacificót, mint az Egyesült Államok politikai eszközét. Ha nem vagyunk ott, akkor még inkább eszközzé válik. Minden esetben ott kell lennünk, hogy a mi eszközünk lehessen. Egy harcot el lehet veszíteni a csatamezőn, de úgy is, hogy nem vagyunk ott a csatamezőn. Tehát ahol integrációról van szó, ott kell lenni, és harcolni kell.

RT: Ön a CELAC-tanácskozás alkalmával találkozni akart az argentin elnök-asszonnyal. Volt rá alkalma, hogy beszéljenek? Hogyan látja jelenleg a két ország közti kapcsolatok fejlődését?

Mujica: Igen, sikerült találkoznunk több tisztviselővel is, és megállapodtunk egy ügyrendben, hogy hogyan tudunk a köztünk lévő problémák közös megoldására javaslatokat tenni egymás számára. Ha egy nagy folyó két partján élünk, természetes, hogy vannak szomszédok között problémák. Ezeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk, beszélnünk kell róluk, és megpróbálni megoldani. Ezt igyekszünk tenni.

RT: Rendben, mivel itt vagyunk Kubában, elkerülhetetlenül felmerül a FARC, mely béketárgyalásokat folytat itt. Miben tudná ön, vagy Uruguay általában ezeket a tárgyalásokat segíteni?

Mujica: Az egyetlen, amit én tehetek az, hogy üdvözlöm! Azt hiszem, ahogy a békés utat mindig segítenünk kell, a világ minden pontján. De Latin-Amerikában még inkább. Természetesen ez a kolumbiaiak döntése. A kormánynak és a FARC-nak kell – alapjában véve – eldönteniük mit tesznek. De morálisan úgy gondolom, hogy üdvözölnünk kell, és támogatnunk ezt a folyamatot, ami nem azt jelenti, hogy bele kell avatkoznunk, hanem, ha szükségük van rá, akkor támogassuk őket minden erőnkkel. És azt hiszem, hogy azért is üdvözölnünk kell, mert ami ma egy kolumbiai konfliktus, az holnap kiterjedhet egész Latin-Amerikára. Nekünk Latin-Amerikában nincs szükségünk fegyveres konfliktusokra. Békére van szükségünk munkára, és hogy szembenézzünk a nyomor és szegénység problémájával. Két-három évtizede azt gondolhattuk, hogy vannak igazságos és igazságtalan háborúk. De ha levonjuk az elmúlt 20 év mérlegét, erre a következtetésre jutunk: minden háború igazságtalanul végződik, mert a leggyengébbek fizetik meg az árát. Néha a leginkább felelősek nem fizetnek meg semmit a háború árából. Mindig a leggyengébbek fizetik meg azt, ezért kell alapvetően úgy viselkedni, hogy ne szítsuk a háború lángját.

RT: Elnök úr, nemrég a címlapokra került, mint az első latin-amerikai állam vezetője, ahol törvényt fogadtak el a marihuána forgalmazásának szabályairól. Ez eléggé alternatív útnak tetszik, nem? Miért volt ennek a törvénynek az elfogadása lehetséges Uruguayban ön szerint?

Mujica: Azért volt lehetséges, mert belefáradtunk, hogy megtiltjuk és mindig rosszabb lesz a helyzet. És Einstein azt mondta: ha változtatni akarsz, nem teheted továbbra is ugyanazt. Nincs varázslatos receptünk. Amire rájöttünk az az, hogy a tiltás önmagában nem oldja meg ezt a problémát, és megpróbálunk egy olyan utat kikísérletezni, melynek során elvesszük a piacot a drogkereskedőktől. Ilyen egyszerű. Megpróbáljuk elvenni tőlük a piacot, megismerve az ügyfeleiket, az embereket, és amikor látjuk, hogy valaki túl sokat fogyaszt, vagy hajlik erre, azt mondhatjuk neki: „Fiam, óvatosnak kell lennie, mert önnek egészségügyi problémái vannak”. Ha továbbra is rejtve marad, akkor nem tudjuk elvégezni ezt a feladatot. De nem tudjuk ez működni fog-e. Ki kell próbálnunk. Mi egy nagyon intézményesített kis nemzet vagyunk. Az állam mindenütt ott van, és hosszú hagyománya van nálunk annak, hogy ha problémáink vannak, azt nem elrejtjük, hanem kirakjuk őket az asztalra. Ez történelmünk része. 1914: felismerik a prostitúció problémáját és regisztrációs rendszert hoznak létre a kor utcanői számára. Az állam megvásárolta a szeszfőzés jogát, és 50 éven keresztül az állam volt az egyetlen, mely alkoholt állított elő. Az alkohol jó minőségű volt, és forrásokat biztosított a közegészségügy finanszírozására. Ezzel egyidejűleg az állam alapított egy női egyetemet, hogy arra bátorítsa a családokat, hogy lányaikat tanulni küldjék, mert azok olyan konzervatívak voltak, hogy azt hitték, ha a nők együtt tanulnak a férfiakkal, akkor elveszítik családi kötelékeiket és nőiességüket. Van egy történelmünk, és ugyanígy folytatjuk. Ezzel a marihuána-dologgal, mi nem védelmezzük a marihuána- vagy a drogfogyasztást. Ellenkezőleg, ezek függőségek. Amit szeretnénk, az a kábítószer-kereskedelem elleni harc, mert a kábítószer-kereskedelem rosszabb, mint a marihuána. Társadalmi hatásai vannak, korrumpálja a rendőri szerveket, rothasztja társadalmunkat, mert azt az üzenetet közvetíti: pénzt vagy golyót. És hát ez az a harc, melyet előbbre akarunk vinni.

RT: Mégis mit gondol: mennyi időre van szüksége az országnak, hogy felmérje ennek a kísérletnek a hatásait?

Mujica: Minimum három vagy négy évre. De el kell oszlatnunk azokat a hiedelmeket, hogy majd lesz egy turizmus, hogy átmész Uruguayba, és egy kávézóban veszel marihuánát. Nem, nem, ez nem így van. Nem vagyunk ilyen naivak, nem.

RT: De vannak országok, amelyek már gyárak, valószínűleg gyógyszergyárak létesítését javasolják Uruguayban.

Mujica: Nem, Uruguayban nem lesz szerencséjük. Sok dolgot mondanak. Aki gyógyszert akar gyártani jöjjön, és ott csinál, ahol akar. Uruguayban egy vagy két helyen lesz csak termesztés klónokkal, hogy azonosítható legyen, mert úgy kell eljárnunk, hogy ne okozzunk kárt a szomszédainknak. Másodszor: ha fogyasztó vagy, regisztráltatnod kell magad, és kapsz egy hónapra való adagot. Ha többet akarsz, kezeltetned kell orvosilag magad. Be akarjuk azonosítani ezeket az embereket. Vannak országok, akik beleestek a cinizmusba. Bemész bizonyos kereskedésekbe, vannak receptek egy orvos aláírásával és azt mondod: „Ennyi és ennyi gramm marihuánára van szükségem, mert fáj a nyakam vagy a fülem”, és már van is egy recepted orvosi aláírással és ezzel mész, és vásárolsz marihuánát. Nem. Ez csapda, ez cinizmus. Egyenes úton kell járnunk. A kábítószerek fogyasztása nem jó dolog. Nem kell védelmezni a kábítószerek fogyasztását. A kábítószer-függőség büntetés. Az ellenkezőjéért kell harcolni: hogy az emberek ne legyenek függők. Az egyetlen függőség, ami értékes ezen a földön az a szeretet. A többi függőségben nincs köszönet. Nem kell védelmezni őket. De inkább tanítani kell és ellenőrizni, mint elnyomni.

RT: És mi van a régió azon országaival, akik szintén alkalmazni fogják ezt a törvényt?

Mujica: Meglátjuk, mi egy próbaterep vagyunk, az emberiség sokat adott nekünk. Ha mi képesek lennénk egy olyan tudást és technikát elterjeszteni, amely segít más népeknek, akkor megtesszük. Kicsivel több, mint hárommillió lakosunk van. Olyan országunk van, ahol nincs analfabetizmus, jók a kommunikációs lehetőségek és elfogadható az oktatás szintje. Ideális ország ilyen kísérlet lefolytatására. Van, aki fél a kísérlet szótól. Mi épp ellenkezőleg, hisszük, hogy a haladás útja a próbálkozás és a kudarc, és a próbálkozás és az ebből való tanulás.

RT: Elnök úr, egy neves napilap 2013-ban az év országává választotta Uruguay-t. Mi az ön véleménye erről? És hogyan érték el ezt?

Mujica: Ha ez az év országa, akkor a világnak nagyon rosszul áll! Megvannak a magunk bajai. Tudom, hogy latin-amerikai mércével mérve átlagosan gazdag ország vagyunk. Tíz éve még 39 százalékos volt a szegények aránya. Ma ez egy számjegyű. Nagyban csökkentettük a nyomort, jó a foglalkoztatottság mértéke, de sok problémánk van. Tudja mi a legnagyobb bajunk? Az alacsony születésszám.

RT: És az ország tesz valamit ennek leküzdésére?

Mujica: Tennünk kell, mert ha nem, a jövő öregjeinek szociális jogai kerülnek veszélybe, mert a fiatal, munkaképes korú szektor egyre csökken a passzív szektorhoz képest. Ez az emberiségnek egy stratégiai problémája, de minket különösen erősen sújt. Idén elindult egy emigrációs áramlás, és a világon olyan sok konfliktus van, hogy igazán jöhetnének Uruguayba is élni.

RT: Mondhatjuk, hogy sok ember meglepődését és csodálatát vívja ki szerény életvitelével. Nehéz önmagának maradni és egyszerre elnöknek lenni?

Mujica: Sok évet éltem egy szobában, és elégedett voltam az éjszakákkal, mert kaptam egy matracot. Most kevés dologra van szükségem az élethez. Mert, ha nem tudod elérni a boldogságok a kevéssel, akkor nem fogod a sokkal sem. Senecával vallom: „azok a szegények, akiknek sok kell”. Mert semmi sem elegendő neked és az életed múlik, elmúlik. Szükség van bizonyos dolgokra az élethez, de nem szabad teljesen feláldozni az életet dolgok birtoklásáért, mert az életet nem vásárolhatod meg, az elmúlik. Azt élned kell, és hogy éljed, időre van szükséged. Ha az életed számlák fizetésével, és a pénzért való harccal telik, hogy még több dolgot vásárolhass és aztán őrzöd, amit vásároltál, visszatekintve elfecsérelted az életed. Nem mehetsz a szupermarketbe és mondhatod: „uram, adj tíz évet”. Ezért vagyok szerény, és harcolok a szerénységért, hogy kevéssel éljünk. Kis ház kevés dologgal, mert a párom és én egy pillanat alatt kitakarítjuk, és kész.

RT: Így nem vesztegeti az idejét.

Mujica: Így van.

RT: Szintén a RT-nek adott interjújában azt mondta: „El kell kezdenünk nem a szegényekért, hanem a boldogtalanokért aggódni.” Ön úgy gondolja, hogy boldoggá teszi az uruguayiakat?

Mujica: Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá, de legalább felhívom a figyelmüket arra, hogy ne hagyják, hogy elszálljon az életük, az ifjúságuk, mindaz, amit ez jelent, és hogy ne érezzék egy napon úgy, hogy elhagyatottak, öregek, tönkrementek úgy, hogy nem élték meg a leggyönyörűbbet, az életet. Meg kell tanulni szeretni az életet. Ez szinte egy csoda. Ennek köze van a bűnhöz, a kábítószerekhez, hogy tönkretesszük az életünket. Meg kell őriznünk szellemi és fizikai egészségünket. Kell, hogy legyen időnk dolgozni, hogy ne éljünk mások nyakán, de kell, hogy legyen időnk az életre is. És azt látom, hogy a modern társadalomban az emberek kétségbeesésben élnek. Több a gazdagság, min valaha, több az eszközünk. Ennek ellenére szörnyű magány van a nagyvárosokban. Észrevehető, hogy rengeteg ember van egyedül, és a legszörnyűbb kínzás a magány.

RT: Köszönöm elnök úr!

Mujica: Én köszönöm önnek.

Fordította: Slakta Norbert

Forrás: Russia Today