Vitória egy kis kétszobás házban lakik kisfiával, Lucasszal és édesanyjával, Laurával Jardim Guaraniban, a brazíliai São Paulo északi külvárosában. Kávéval kínál minket kis konyhájában, ami egyben a nappali is. A család a holmijait egy priccsszerű ágy mellett tartja, amelyen együtt alszanak, és amit gyakran elönt a fürdőszobából kifolyó víz.

Karin Arroyo családja 1979-ben érkezett Montrealba a chilei Valparaísóból. A fiatal család a Pinochet-diktatúra elől menekült el a dél-amerikai országból, bár a politika nem nagyon érdekelte a hároméves kislányt, aki csak az édesapját akarta látni. Az apa hat hónappal korábban érkezett Kanadába.

A terrortámadások továbbra is címoldalakon vannak, hogy vajon hol hajtanak újra a járókelők közé a nagy európai városokban, vagy hogyan halnak meg vagy menekülnek el emberek százai a Közel-Keletről és Afrikából a politikai instabilitás és a háború miatt.

Megbocsátható, ha valakinek Haitiről egyből a katasztrófák jutnak az eszébe: amikor az ország szóba kerül, az rendszerint olyan szavak kíséretében történik, mint a „földrengés”, „hurrikán”, „politikai káosz” és „kolera”.

A vízen lebegő holttestek, a pusztító özönvíz és az összetákolt szigeteken csapdába esett emberek elborzasztó képei mellett egy másik kitörölhetetlen kép is felbukkant a Harvey hurrikán katasztrófája nyomán. A vihar tombolása közben a helyiek elkezdtek megosztani olyan képeket, amelyeken tűzhangyák összekapaszkodva tutajt alkotnak a vízen, így védik a királynőjüket, a tojásokat és a fiatal egyedeket.