Ötödik alkalommal látogattuk meg Gerardo Hernándezt, és, szokás szerint, az ő lelkiereje nagyobbnak bizonyult a miénknél, annak ellenére, hogy a legszigorúbban őrzött szövetségi börtönök egyikében él.
Gerardo és három másik kubai hírszerző ügynök lassan a tizennegyedik évét tölti bezártságban – mindannyian más és más fegyintézetben. René Gonzálezt, a Kubai Ötök ötödik tagját tizenhárom év után feltételesen szabadlábra helyezték, de nem engedélyezték neki, hogy engedély nélkül elhagyja Dél-Floridát további két és fél évig.
Az rabruha, amit Gerardo aznap kapott, három számmal nagyobbnak tűnik. Azonban a lógó barna kezeslábas nem befolyásolja Gerardo mosolyát vagy a forró ölelést, amivel üdvözöl minket.
Látott néhány adást a CNN „Situation Room” című műsorából, amelyekben Wolf Blitzer különböző szereplőket interjúvolt meg – Hilary Clinton Külügyminisztert, Victoria Nulandot, a külügyminisztérium szóvivőjét, Alan Grosst, akit Kubában rendszerellenes tevékenységekért ítéltek el és Josefina Vidalt, a kubai külügyminisztérium észak-amerikai felelősét. Mindannyian elmondták a véleményüket Gross és az Ötök ügyének igazságos vagy igazságtalan voltában.
Kuba az 1990-es években küldte az Ötöket Floridába, hogy állítsák meg a Kuba elleni terrorizmust, mert ott tervelik ki a szállodákban, bárokban és klubokban elkövetett robbantásokat, mondta. 2009-ben, „Gross egy amerikai terv részeként ment Kubába, hogy ott »rendszerváltást« csikarjon ki”, állította Gerardo.
Gross kétségbeesettnek tűnt, amikor Wolf Blitzer műsorában beszélt. Így beszélt a katonai kórházbeli fogva tartásáról: „Olyan ez, mint egy börtön, rácsok vannak az ablakokon.” Talán elfelejtette, hogy tizenöt évet kapott?
Gerardónak a rácsok, a szögesdrót, az elektronikus vezérlésű vasajtók és az állandóan figyelő és időről-időre parancsokat ordító őrök jelentik a mindennapokat a Victorville Szövetségi Fegyintézetben.
Gerardo egy marhahúsos szendvicset eszik, amit mi vettünk neki a látogatószoba automatájából és mikróban megmelegítettünk. Mindannyian gyorskaját nyammogunk, amit ugyanabból a szadisztikus berendezésból vásároltunk, ami mérgek széles skáláját kínálja nekünk.
A többi rab, legtöbbjük kábítószerrel való kereskedés miatt van rács mögött, a feleségeikkel vagy más nőtársasággal valamint gyerekekkel üldögél egy fölöttük lévő platformon álló három őr vigyázó szemeitől kísérve. A rabruhás férfiak kuncognak és börtönpletykákat mesélnek; mi azonban Gerardo ügyéről beszélünk.
A miami szövetségi bíró két egymást követő életfogytiglani plusz tizenöt évi fegyházbüntetésre ítélte őt gyilkosság elkövetésére és kémkedés elkövetésére való összeesküvésért. Gerardo az Egyesült Államok érdekes igazságfogalmának lett az áldozata Miamiban, ahol az ügyész nem mutatott be egy darab bizonyítékot sem, ami arra utalt volna, hogy Gerardo Hernández tudott Havanna azon tervéről, hogy lelőnek a két repülőgépet, amelyek a kubai légtér fölött repülnek át (ez volt a „gyilkosság”); sem pedig arról, hogy bármilyen befolyása vagy szerepe lett volna az 1996. február 24-én történtek eseményekben, amikor két kubai MIG vadászgép rakétát lőtt ki a Brothers to the Rescue két gépére, megölve ezzel a repülőgépek pilótáit és másodpilótáit – épp ahogyan erre Kuba figyelmeztette az Egyesült Államok kormányát arra az esetre, ha az illegális átrepülések folytatódnának.
Valójában a bizonyítékok egy merőben más képet festettek arról, amiről Gerardo Hernández tényleg tudott. A kubai állambiztonság aligha értesíthette a közepes beosztásban lévő ügynököt arról a döntésről, amit a kubai vezetők hoztak meg egy sor Washingtonnak küldött figyelmeztetés után, hogy tudniillik lelövik a betolakodó repülőgépet.
Valójában, ahogy Stephen Kimber új könyve bemutatja „az üzenetváltások Havanna és a MIG vadászgépek rakétáit a Brothers gépeire elindító főtisztek között világossá teszik, hogy már minden tudott volt – és Gerardo Hernándeznek nem volt szüksége arra, hogy tudja mire készül a kubai hadsereg.” (Lelövés: A Brothers to the Rescue és a Kubai Ötök igazi története, ekönyv formájában érhető el)
Gerardo, a kubai kormányhoz hasonlóan ragaszkodik hozzá, hogy Brothers gépeit a kubai légtér fölött lőtték le nem pedig a nemzetközi vizeken, ahogyan ezt Washington állítja. Azonban a Nemzetbiztonsági Ügynökség, amely műholdfelvételekkel rendelkezik a végzetes eseményről elutasította, hogy kiadja ezeket.
A Brothers gépei több mint egy fél éven keresztül (1995-1996) hajtottak végre átrepüléseket a kubai légtér fölött, mielőtt kipenderítették volna őket. Kuba többször figyelmeztette a Fehér Házat, és a Nemzetbiztonsági Tanács írásban kérte a Szövetségi Légügyi Hatóságot, hogy vonja vissza a Brothers pilótáinak engedélyét – hiába.
A Brothers to the Rescue-ba beépült kubai hírszerző ügynökök tájékoztatták Havannát, hogy José Basulto, a Brothers vezetője sikeresen tesztelt levegő-föld fegyvereket, amelyeket, lehet, hogy használni is fog Kuba ellen. Kuba számára a Brothers biztonsági fenyegetést jelentett.
Azonban az NSA-dokumentumok soha nem érkeztek meg a tárgyalásra, és Gerardo ügyvédei sem kapták meg őket a fellebbezésekhez.
Gerardo felmentése a gyilkosságra való összeesküvés vádja alól egyetlen egyszerű tény megállapításán nyugszik: ha a lövések a kubai légtér fölött történtek, akkor semmilyen bűncselekmény nem történt.
Ami a kémkedést illeti, a kormány elfogadta Gerardo beismerését, hogy ő kubai hírszerző ügynök volt, ahelyett, hogy bizonyítékot keressen arra, hogy titkos dokumentumokhoz vagy bármilyen titkosított anyaghoz hozzá próbált volna férni. Gerardo feladata az volt, hogy a Miamiban élő emigránsok Kuba elleni terrorakcióit megelőzze, nem pedig az, hogy titkos amerikai kormányzati szervekbe hatoljon be.
Az autonóm Miami Köztársaság igazságszolgáltatása az öt terrorelhárítót börtönbe küldte. Gerardo mosolyog, talán így közli velünk, hogy továbbra is meg van győződve arról, hogy helyesen cselekedett, vagyis hű maradt a meggyőződéséhez. Azon tűnődünk, hogy mi kibírnánk-e 14 évet egy szigorúan őrzött létesítményben.
Danny Glover és Saul Landau
Kapcsolódó cikkünk: