A Save the Children civil szervezet jelentésében Kubát jelölte meg azon latin-amerikai országként, amely a legtöbb hasznos támogatást biztosítja az anyák számára. A szigetországot Argentína és Uruguay követi.

A tanulmány egy sor tényezőt mérlegelt, olyanokat, mint az egészségügyi ellátás, vagy az anyák iskolázottsági és gazdasági szintje. A gyerekek jólétét olyan mutatókkal mérték, mint például a gyermekhalandósági ráta és a megfelelő táplálék hiányának százalékos aránya.

A jelentés szerint, amely százhatvanöt országban becsülte meg az anyák életkörülményeit, a leghátrébb sorolt országok a régióban: Nicaragua, a negyvenkilencedik, Honduras, a hatvanadik és Guatemala, a hatvannyolcadik. Minderről a Prensa Latina számolt be.

alt

Másrészről a világon Norvégiában a legjobb anyának lenni, őt követi Izland és Svédország, majd Ausztrália és Kanada következik.

A jelentés jelezte, hogy Fekete-Afrika nagy részén a körülmények, amellyel az anyáknak szembe kell nézniük siralmasak. Becslések szerint az ott élő nők várható élettartama ötvenhat év, minden tizenhat halálesetből egy a terhességgel összefüggésbe hozható komplikáció miatt következik be, és a nők mindössze 5 százaléka használ modern fogamzásgátló eszközöket, továbbá minden harmadik gyermek szenved alultápláltságtól.

A Save the Children hangsúlyozta, hogy a csak a szoptatás egymagában egymillió gyermekhalált előzhetne meg, noha a fejlett országokbeli csecsemők kevesebb mint 40 százalékát szoptatják az argentin Télam hírügynökség szerint.

A londoni székhelyű civil szervezet arra figyelmeztetett, hogy ha a világ legszegényebb országok politikája nem változik, akkor legalább négyszázötven millió gyermek szenved majd alultápláltságban az elkövetkezendő tizenöt évben.