Idén július 1-e és 24-e között Argentínában rendezték meg a dél-amerikai labdarúgás legfontosabb eseményét, a Copa Américát. Ez alkalomból igyekszünk egy cikksorozattal közelebb hozni az olvasók számára eme térség futballéletét, ennek negyedik felvonásaként megnézzük, hogy a válogatottakon kívül a klubcsapatok számára milyen megméretési lehetőségek vannak, ezek közül a legismertebbel és legrangosabbal, a Copa Libertadoressel közelebbről is megismerkedünk.
A kezdetek
1916-tól kezdve a dél-amerikai kontinensen a válogatottak között volt állandó megméretés, a Copa América, a klubcsapatok között is kiírásra kerültek kupák, azonban ekkoriban még elég rendszertelenül, és közel se annyi országot érintve, mint napjainkban. Az első ilyen kupa a Copa Rio de La Plata volt, amelyben az argentin és az uruguayi bajnok csaptak össze. Először 1914-ben került megrendezésre az argentin Estudiantes és az uruguayi River Plate (nem összekeverendő az azonos nevű, de argentin csapattal, amely még a mai napig létezik!) között. Ez a kupa kisebb-nagyobb megszakításokkal az ’50-es évekig volt életképes.
1948-ban a chilei Santiagóban került sor a dél-amerikai bajnokok kupájára, amely a legelső kontinentális bajnokság volt a sport történetében. A végső győzelmet a brazil Vasco da Gama szerezte meg, veretlenül, hat mérkőzése egyikén se talált legyőzőre.
Csak az ezüstérmes argentin River Plate és a házigazda Colo Colo volt képes pontot rabolni tőlük. A harmadik helyet az uruguayi Nacional csapata szerezte meg.
Ez a torna nagy hatással volt az európai futballra is. Egy francia újságírót - név szerint Jacques Ferrant, aki a L’Equipe tudósítójaként vett részt az eseményen – annyira lenyűgözte a küzdelem, hogy felvetette a lap főszerkesztőjének Gabriel Hanotnak, hogy mi lenne, ha Európában is lenne egy ehhez hasonló sorozat. Az eredmény ismert, 1954-ben megalakult az UEFA, amely megrendezte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, amely ma Bajnokok Ligája névre hallgat, és a világon a legnézettebb sportesemények közé tartozik.
És megszületik a Libertadores-kupa
12 évet kellett várni arra, hogy újra folytatódjon a küzdelem a klubcsapatok között. 1960-ban írta ki a CONMEBOL a Libertadores-kupát, amelynek elnevezése a Libertadores szóból származik, (portugálul és spanyolul felszabadítók), és a latin-amerikai függetlenségi háborúk legnagyobb vezetőire utal, például: Simón Bolívar, Pedro I, José de San Martín, Antonio José de Sucre, Bernardo O'Higgins, José Miguel Carrera és José Gervasio Artigas. A csapatok a bajnoki címért versengenek, amit Hispano-Amerikában Sueno Libertadornak, Brazíliában pedig Projeto Tóquiónak hívnak.
Az első kupán hét csapat vett részt, az argentin San Lorenzo, a brazil Bahia, a bolíviai Jorge Wilstermann, a chilei Universidad de Chile, a kolumbiai Millonarios, a paraguayi Olimpia és az uruguayi Penarol. Az első mérkőzésre 1960. április 19-én került sor, amelyen a Penarol 7-1-re verte meg a Jorge Wilstermannt. Az első gólt a penarolos Carlos Borges szerezte. A döntőben az uruguayiak az Olimpiát győzték le, majd 1961-ben sikeresen megvédték a címűket.
A Penarol után a Santos két győzelme következett, Pelé vezetésével, majd 1964-ben született meg az első argentin győzelem, az Independiente révén. Az Independiente mai napig a legsikeresebb csapat, ami a végső győzelmek számát illeti, hét alkalommal lett övék a trófea.
Legtöbbször egymás után, három alkalommal a szintén argentin Estudiantes végzett az élen, ennek köszönhetően ők voltak azok, akik megtarthatták az eredeti trófeát. Azóta az Independiente vitrinjében is található állandó kiállításon egy ilyen - persze nem ugyanaz - kupa, hiszen ők a ’70-es években nyertek zsinórban háromszor.
A Libertadores-kupát jellemzően az argentin és brazil csapatok dominálják. Ha végiglapozzuk a történelemkönyveket, akkor a leghosszabb időszak, amikor egyik ország csapata sem vett részt a döntőben, az mindössze három évig tartott (1989-91). Az elmúlt tíz évben mindössze három kiírásban nem a két nagy csapatai nyertek, a kivételek időrendi sorrendben a paraguayi Olimpia, a kolumbiai Once Caldas és az ecuadori LDU Quito.
Folyamatosan változó lebonyolítási rendszer
Kezdetekben csak a különböző bajnokok vettek részt a küzdelmekben, majd a ’70-es évektől már a második helyezettek is és venezuelai csapatok is bekapcsolódtak. A későbbiek további létszámnövekedés volt, előbb 24, majd 28, 32 és végül 38 lett a résztvevők száma.
Ma is 38 csapat indul el a végső győzelem felé vezető úton. Közülük 26-an eleve a csoportkörben kezdenek, 12-en selejtezőt játszanak. A 38 csapat a követkő módon áll össze: 5-5 csapatot küldhet Argentína, Brazília, 3-3 csapatot Bolívia, Chile, Ecuador, Kolumbia, Mexikó (meghívottként), Paraguay, Peru, Uruguay és Venezuela, illetőleg az előző évi bajnok automatikusan indulhat. Azt, hogy egy országból mely csapatok vehetnek részt, azt többnyire a bajnokságok végeredménye alapján dől el, de Brazília (Copa do Brasil), Mexikó (InterLiga) és Uruguay (Liguilla Pre-Libertadores) lehetőséget ad a kvalifikációra más tornák keretében (ezek nevét zárójelben olvashatjuk).
Az európai klubtornákkal ellentétben a Libertadores-kupában nem használják a hosszabbítást vagy az idegenben lőtt gól szabályát, hogy eldöntse a továbbjutót. 1960-tól 1987-ig az oda-visszavágós rendszerben a pontok döntöttek (2 pont járt a győzelemért, 1 pont a döntetlenért és 0 a vereségért), a gólkülönbséget nem vették figyelembe. Ha mindkét csapat azonos pontszámmal rendelkezett a két mérkőzést követően, akkor egy harmadik találkozót rendeztek semleges pályán. Ha a harmadik találkozó nem hozott azonnali döntést, akkor büntetőpárbajjal döntötték el a továbbjutó kilétét.
1988-tól 2004-ig az összesített gólkülönbséget nézték azonos „pontszám” esetén, amit azonnali büntetőpárbaj követett a második mérkőzés utáni összesített döntetlent követően.
A szabályok folyamatos változása közepette előfordult, hogy bizonyos „európai” normák léptek elő döntő fontosságúvá, például az idegenben lőtt gól szabálya miatt 2004-ben a kolumbiai Once Caldas volt a bajnok.
A 2005-ös kiírástól kezdődően a CONMEBOL is elkezdte alkalmazni az idegenben lőtt gól szabályát, valamint a hosszabbítást, de csupán a döntőben. A Libertadores-kupa ma az egyik legnézettebb sportrendezvény a világon, 135 országban közvetítik a mérkőzéseit, köztük itthon, Magyarországon is az egyik sportcsatornán.
Élet a Libertadoresen kívül
Nem csak a Libertadores-kupa az egyetlen versenysorozat a kontinensen. Jelenleg a Copa Sudamericana a másik, amelyben a Libertadores-kupába be nem jutó csapatok mérik össze erejüket. 39 csapat vesz részt a küzdelemben, a legtöbben, szám szerint nyolcan Brazíliából, hatan Argentínából, három-három csapatot küldhet a többi dél-amerikai ország, Mexikó nem vesz részt ennek a kupának a küzdelmeiben, bár korábban adott végső győztest is a szériának.
A legtöbb győzelmet argentin csapatok könyvelhetik el, de volt már ecuadori, perui, mexikói győztes is. A brazilok, bár a legtöbb csapatot indíthatják a sorozatban, eddig nem brillíroztak, hiszen mindösszesen egy alkalommal diadalmaskodott csapatuk a végén, 2008-ban az Internacional.
A Libertadores-kupa győztese és a Copa Sudamericano győztese számára rendezi a CONMEBOL a Recopa Sudamericanat, amely egyfajta szuperkupaként funkcionál. Ezt 2010-ben az ecuadori LDU Quito nyerte meg, 4-1-es „pontozással”, ugyanis itt a Libertadores-kupában korábban használt pontrendszer működik, vagyis a két mérkőzés alapján megszerzett pontok száma alapján hirdetik ki a bajnokot, ha ez a pontszám megegyezik, akkor a gólkülönbség dönt.
A Libertadores-kupa győztese számára tartogat még egy nemzetközi megmérettetést az év, méghozzá a klub világkupa, amelyen a különböző kontinensek bajnokai számára megrendezett bajnokságok győztesei csapnak össze.
Itt a döntőt jobbára az európai és a dél-amerikai résztvevő szokta vívni, bár tavaly a kongói TP Mazembe meglepte brazil ellenfelét az elődöntőben, és kiejtette.
A Copa Sudamericana győztese is megméretheti magát még egy interkontinentális eseményen méghozzá a Suruga Bank kupán.
Ez egy egymérkőzéses megméretés, ahol a dél-amerikai csapatnak a japán bajnokság (J-League) mellett kvázi ligakupaként működő J-League Cup győztese találkozik.
Bakó András