Több mint ötszázmillió méh pusztult el Brazíliában három hónap alatt. Rio Grande do Sul államban négyszázmillió elpusztult méhet találtak, és a méhészek négy másik államban is tapasztaltak tömeges halálozásokat.

Kutatók a kártevők irtására szolgáló vegyi anyagokat teszik felelőssé az esetért. A méheknek nagyon fontos szerepük van a táplálékláncban, mert az emberek által elfogyasztott élelmiszerek körülbelül egyharmadának előállításához beporzásra van szükség, amit főleg méhek végeznek. Olyan gyümölcsökről és zöldségekről van szó, mint az avokádó, a brokkoli, a cseresznye vagy a meggy.

A méheknek létfontosságú szerepük van a táplálékláncban - Fotó: Getty Images

Mi történt a brazil méhekkel?

A méhpusztulás fő oka a rovarirtó szerek használata, amelyek között olyanok is vannak, amelyeket Európában már betiltottak, például a neonikotinoidok és a fipronil. Az Európai Unió tavaly áprilisban szinte teljesen betiltotta a neonikotinoidokat, mert azok súlyosan ártalmasak lehetnek a méhekre.

Ugyancsak tavaly Brazília azonban feloldotta a rovarirtókra vonatkozó korlátozásokat, noha környezetvédők tiltakoztak ellene, és „méregcsomagnak” nevezték az intézkedést. A Greenpeace szerint nő a rovarölő szerek használata Brazíliában, és az elmúlt három évben 193 olyan vegyszert jegyeztek be, amelyek az Európai Unióban betiltott anyagokat tartalmaznak.

A dél-amerikai ország azért használ rovarölő szereket, mert gazdasága nagyban függ a mezőgazdaságtól.

Mi a helyzet globális szinten?

A dolgok világszerte sem állnak jól.

Az Egyesült Államokban a méhészek tavaly tíz mézelőméh-családból négyet elvesztettek a rekord hideg tél miatt. Oroszországban húsz régióból jelentettek tömeges méhpusztulást, és tisztviselők azt is elmondták, hogy ez akár húsz százalékkal kevesebb mézet jelenthet.

2018 novemberében legkevesebb egymillió méh pusztult el Dél-Afrikában, amiért a fipronilt tették felelőssé. Ezenkívül más országokból, például Kanadából, Mexikóból, Argentínából és Törökországból szintén érkeztek hírek tömeges halálozásokról az elmúlt tizennyolc hónapban.

Hogyan lehet segíteni a méheken?

A WWF szerint a korábban megművelt, ám mostanra elhagyatottá vált földeken lehetne védett méhpopulációkat kinevelni. A szervezet azt is hozzáteszi, hogy a növekvő urbanizáció miatt több városi zöld területen is kellene védeni a méheket.

Egyes kutatók azt mondják, hogy a vadvilágra tekintettel lévő mezőgazdaságnak és kertészetnek – amelyeken például olyan foltokat hoznak létre, amelyeken vadon termő növények nőnek, hogy ezzel ösztönözzék a beporzást végző rovarokat – szintén pozitív hatása lehet.

Az is segíthet, ha a kertünkben olyan növényeket is termesztünk, amelyek ösztönzőleg hatnak a méhek általi beporzásra, ha pedig nagyobbra hagyjuk nőni a füvet, akkor a méheknek több menedékük lesz.

A vadvilággal foglalkozó Buglife civil szervezet szerint az jó, ha az emberek a fáradt méheket virágokra helyezik, ahol találhatnak a számukra szükséges tápanyagokat tartalmazó nektárt, a cukros víz azonban ártalmas lehet számukra.

Készíthetünk méhfürdőt is, ami egy kis edényt jelent, amibe vizet töltünk és köveket helyezünk, amelyekre a méhek le tudnak szállni, hogy igyanak.

Számos környezetvédő szervezet, például a Greenpeace és a Friends of the Earth pedig azt mondja, hogy a káros rovarirtók betiltása létfontosságú a méhpusztulások megállításához.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság