Mexikóvárosban a drogkartellek vezetőinek lefoglalt luxusingatlanjait bocsátották árverésre. Medencés házak és menekülő alagutak, valamint egy nagy birtok is kalapács alá kerültek, de volt a tételek között egy olyan lakás is, ahol az egyik kartellvezért meggyilkolták. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök elmondta, hogy az így befolyó pénzt a bűnözői erőszak áldozatainak megsegítésére fogják fordítani.

Mindazonáltal a huszonhét árverési tételből csupán kilenc kelt el. A mexikói sajtó szerint az aukció a remélt 167 millió helyett csak 56,6 millió peso (hárommillió dollár) bevételt termelt.

Az árverésen befolyt pénzt az erőszak áldozatai kapják majd - Fotó: Reuters

López Obrador szerint ezt az összeget az erőszak által sújtott Guerrero állam szegény és peremre szorult közösségei fogják megkapni.

Május végén egy hasonló árverésen másfél millió dollár jött össze bűnözők házainak és autóinak eladásából. A korábbi tulajdonosok legalább egyike egykor politikus volt. A tételek között volt egy Lamborghini is.

A hatóságok szerint a következő hónapokban több ilyen árverést is tartanak majd.

A tavaly megválasztott López Obrador korábban azt ígérte, hogy eladja az elnöki különgépet is, hogy a pénzt az illegális migráció megfékezésére fordítsa.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság