A perui Apurimac folyó fölött átívelő kézzel font Q’eswachaka hidat legalább hatszáz éve használják. Egykoron az inka birodalom legfontosabb városait és falvait összekötő úthálózat része volt, és az UNESCO 2013-ban nyilvánította a világörökség részévé.
Generációról-generációra öröklődik annak hagyománya, hogy a híd mindkét oldalán élő közösségek felnőtt tagjai évente összegyűlnek, hogy újjáépítsék az átkelőhelyet.
A híd megépítéséhez semmilyen modern anyagot vagy technológiát nem használnak - Fotó: Jordi Busqué
A hagyomány szerint csak férfiak dolgozhatnak magának a hídnak a kialakításán. A nők vékonyabb köteleket fonnak, amelyekből a híd felsőbb részei készülnek.
Az újjáépítés első napján a férfiak a régi híd köré gyűlnek, és a vékonyabb kötelekből vastagabbakat készítenek. A híd fő szerkezetét hat darab, körülbelül harminc centiméter vastag hármas fonatú kötél alkotja, amelyek mindegyikéhez százhúsz darab vékonyabb kötelet használnak fel.
Minden család kétfonatú kötéldarabokkal járul hozzá a munkálatokhoz, amelyeket kézzel készítenek egy arrafelé qoya inchunak nevezett erős fűféléből. Hogy hajlékonyabb legyen, a füvet először egy kerek kővel megütögetik, majd vízbe áztatják.
Miközben az emberek dolgoznak, számos falubeli külön erre célra a helyszínen felállított fatüzelésű kályhákon főzi az ebédet. Csirke, cuy (tengerimalac) és az Apurimac folyóból származó pisztráng a leggyakrabban készített fogások, amelyekhez köretként különböző méretű és színű helyi krumplit esznek.
A régi hidat levágják, és hagyják, hogy beleessen a folyóba, ahol egyszerűen elrohad, tekintve, hogy fűből készült.
A hat fűből font kötélből négy lesz a híd alja, a másik kettő pedig kapaszkodóként szolgál. Mind a hat kötelet a kanyon két oldalán lévő, faragott kövekből készült hídfőkhöz erősítik. Közel egynapos munkát jelent a férfiaknak, hogy megfelelő feszességűre húzzák ki őket.
A harmadik napon néhány férfi, aki nem fél a magasságtól, végigmegy a szerkezeten, és kis kötelekkel kötik össze a híd alját a kapaszkodókkal. Az így létrejövő oldalháló segítségével immáron bárki biztonságosan átkelhet a hídon.
A hídépítés során nem használnak semmilyen modern anyagot, eszközt vagy gépet, csak füvet és emberi erőt.
A Q’eswachakát minden évben újraépítik, és az éves eseményt a negyedik napon evéssel-ivással kísért zenés ünnepséggel zárják, ami mindig június második vasárnapjára esik.
További képek itt.
Forrás: BBC
Fordította Latin-Amerika Társaság