Harminchat évvel azután, hogy túlélte a guatemalai polgárháború egyik legszörnyűbb mészárlását, amit a hadsereg követett el, Ramiro Osorio Cristales a múlt hónapban bíróságon tanúskodott az egyik gyilkos ellen. Azonban a per vádlottja, egy Santos López nevű egykori katona, nemcsak Osorio családjának és szomszédainak feltételezett gyilkosa, de az ő nevelőapja is volt.

„Még mindig féltem tőle? Igen, féltem” – mondja a 41 éves Osorio. „De fel kellett emelnem a szavam ellene. A hangja akartam lenni azoknak, akik nem lehettek ott.”

Csak Osorio (a képen) és Oscar élték túl a Dos Erres-i mészárlást - Fotó: Richard Sennott/Ground Truth Project

Osorio megpróbáltatásai 1982. december 6-án hajnalban kezdődtek. Az akkor ötéves fiú a házukban aludt az anyjával, az apjával és hat testvérével, amikor López és az Egyesült Államok által kiképzett guatemalai különleges műveleti egység, a Kaibiles körülbelül ötven tagja behatolt a falujukba.

A gerillaelhárító elitosztag katonáit azután küldték a távoli észak-guatemalai dzsungelben lévő szegény maja faluba, hogy lázadók megtámadtak egy katonai konvojt, és megöltek huszonegy katonát.

Gerilláknak öltözve, hogy eltereljék a gyanút a hadseregről, a Kaibiles tagjai házról házra jártak, bedörömböltek minden egyes rozoga faajtón, és ordítva követelték a bent tartózkodóktól, hogy nyissák ki. Amikor Osorio megdöbbent apja engedelmeskedett, a katonák megragadták, és egy kötéllel megkötözték. A kötél másik végét Osorio anyjának nyaka köré tekerték, és kihajtották az egész családot a falu terére. Az összes nőt és kisgyereket beterelték a templomba, a férfiakat és a nagyobb gyerekeket az iskolába vitték.

Osorio emlékszik a sikolyokra és a kiabálásra, ahogyan a katonák vallatták és verték a férfiakat. Egyenként agyonlőtték őket, és holttesteiket a falu kútjába dobták.

„Amikor végeztek a férfiakkal, a nőkért és a gyerekekért jöttek” – mondja Osorio.

A falu, Dos Erres neve mára a mészárlás szinonimája lett. Körülbelül kétszázan haltak meg ott.

Összesen több mint kétszázezer ember halt meg a guatemalai hadsereg és a marxista gerillák közötti háborúban. Sokan maja őslakos civilek voltak, akiket a hadsereg azzal vádolt, hogy szimpatizálnak a lázadókkal. A háború 1996-os vége óta csupán néhány katonatisztet és alacsony rangú katonát vontak felelősségre a guatemalai polgári hatóságok. López volt a hatodik kaibil, akit bíróság elé állítottak a Dos Erres-i mészárlásért.

Amikor a bíróságon tanúskodott, Osoriónak engedélyezték, hogy mellette legyen egy pszichológus.

Azonosította Lópezt, mint az egyik olyan katonát, akik megragadták az anyját, és a hajánál fogva rángatták ki a templomból. Osorio és bátyjai kétségbeesetten kapaszkodtak a lábába, és önkívületi állapotban sikítottak. A nő könyörgött, hogy ne bántsák a gyerekeit. Az egyik katona ekkor felkapta egyik kishúgát, és „a lábainál fogva lóbálta, mint egy csirkét”. Kivitte, és hozzácsapta egy fához, „hogy abbahagyja a sírást”.

Osorio azt mondta, hogy nem látta, hogy mi történt az anyjával vagy a bátyjaival. Végül a sírástól kimerülten elaludt, és amikor felébredt, két másik kisgyereket leszámítva egyedül volt. Amikor elhagyták az immáron kihalt falut, a katonák magukkal vitték Osoriót, és az egyik másik gyereket, a hároméves Oscart.

„Menet közben fákra akasztott holttestek mellett haladtunk el, amelyeknek nem voltak végtagjaik, fejük. Az egyikükben felismertem az apámat” – mondja Osorio.

A három napig tartó Dos Erres-i öldöklés a legszörnyűbb különálló atrocitás, amit a hadsereg elkövetett a guatemalai polgárháborúban. Nyolc hónappal azután történt, hogy fiatal katonatisztek egy csoportja az újjászületett keresztény Efraín Ríos Montt tábornokkal az élükön puccsal hatalomra került, és azt ígérte, hogy szétzúzza a lázadókat és támogatóikat. Ríos Montt tizenhét hónapos kormányzása alatt (őt magát is puccsal döntötték meg 1983 augusztusában) becslések szerint ezerhétszáz maját gyilkolt meg a hadsereg. Kilencvenegy éves korában 2018 áprilisában halt, miközben népirtás miatt eljárás folyt ellene.

López a Kaibiles bázisa felé tartva kezdett el érdeklődni Osorio iránt, saját fejadagjából adott neki tejet és konzervbabot. Később a két fiúra kisméretű katonai egyenruhát adtak, mintha csak valamiféle kabalák lennének. López ezután közölte Osorióval, hogy úgy döntött, hogy hazaviszi a saját családjába az ország dél-keleti részén lévő Retalhuleuba.

Osorio azt mondja, hogy a hír hallatán először megkönnyebbült, és ezt gondolta: „Újra lesz családom”. Reményei azonban hamarosan szertefoszlottak, amikor López munkára fogta, reggeli nélkül küldte iskolába, és megverte, ha panaszkodott. „Azt mondta, hogy ha megpróbálok elszökni, bárhol megtalál, és megöl.”

Felnőve, mondja Osorio, nem felejtette el az igazi szüleit, de soha nem beszélt róluk. Egyszerűen csak annyit mondott, amikor López anyósa azt kérdezte tőle, hogy miért sír annyira, hogy „hiányzik a mamám”.

Egyre elkeseredettebben igyekezett megszabadulni kínzójától, aki „apának” hívatta magát vele, de csak huszonkét éves korában sikerült elmenekülnie – ironikus módon úgy, hogy csatlakozott a hadsereghez, ugyanahhoz a szervezethez, amely évekkel korábban meggyilkolta a szüleit.

„Nagyon elveszett voltam, nem igazán tudtam, hogy ki vagyok” – mondja. „Nagyon nehéz döntés volt, de el kellett menekülnöm, mert nagyon nehéz volt az élet velük.”

Ez már 1998-ban történt, a polgárháborúnak vége volt, és a lázadók megalapították saját politikai pártjukat. Polgári kormány vezette az országot, bár a hadseregnek még mindig nagy volt a befolyása. Osorio eljátszott a gondolattal, hogy megkér valakit a hadseregből, hogy segítsen felkutatni a családját, de túlságosan félt. Ugyanebben az évben azonban a főügyészi hivatal tisztségviselői és egy emberi jogi szervezet munkatársai keresni kezdték őt López családjának házában. Háborús bűncselekmények után nyomoztak, és hallották, hogy ő és Oscar túlélték a Dos Erres-i mészárlást. Oscart, teljes nevén Oscar Ramirez Castañedát végül az Egyesült Államokban találták meg, ahol akkor élt. Osoriótól eltérően ő boldogan nőtt fel egy másik kaibil családjával, és semmit sem tudott vér szerinti családjának sorsáról.

Hirtelen rájőve, hogy veszélyben lehet, ha a hadseregbeli felettesei rájönnek valódi kilétére, Osorio kapcsolatba lépett a nyomozókkal, akik segítettek neki, hogy biztonságos menedékre leljen Kanadában.

Amikor már ott volt, Osorio erősen elgondolkozott a történteken. Azt mondja, hogy a verések, a fenyegetések és a nehézségek ellenére még mindig érzett némi hálát López felé. Még leveleket is írt neki Kanadából. Idővel azonban rájött, hogy a férfi megfosztotta őt a gyökereitől és az identitásától. „Semmim nem volt a múltamból” – mondja. „Így hát fel kellett építenem a jövőmet.”

2016-ban Lópezt kitoloncolták az Egyesült Államokból, ahol illegálisan élt, hogy bíróság elé állítsák Guatemalában. Osorio vívódott amiatt, hogy hazatérjen-e tanúskodni, de arra jutott, hogy ez a kötelessége.

Tanúvallomása végén egy kéréssel fordult a bírókhoz.

„Eljött az idő, hogy igazságot szolgáltassanak mindazoknak, akik ma nincsenek itt, akiknek a fényét kioltották” – mondta a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremnek. „Egy fény azonban maradt, és az én vagyok. Arra kérem önöket, hogy küldjék ennek a bűncselekménynek az elkövetőit a sötétségbe.”

November 22-én Lópezt ötezer év börtönbüntetésre ítélték. Harminc évet kapott mind a 171 olyan halálesetért, amelyekért felelősnek találták, és további harminc évet kapott egy elhurcolt, és később megölt lány meggyilkolásáért.

Írta: Mike Lanchin

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság