Chile fő antarktiszi telepének elhasználódása miatt bezárják a Villa Las Estrellasban lévő F-50 Iskolát, amelynek harminchárom évnyi működése során több mint háromszáz tanulója volt.

Az El Mercurio de Santiago beszámolója szerint az iskola pénzügyi segítséget várt a Punta Arenastól 1.233 kilométerre délre lévő Isla Rey Jorge szigeten működő oktatási létesítmények felújítására. Villa Las Estrellasnak azt a területet nevezik, ahol a légierő az Eduardo Frei Montalva antarktiszi bázison szolgáló tisztjeinek családjai élnek.

A Villa Las Estrellas-i iskolában több mint háromszáz gyerek tanult - Fotó: The Santiago Times

„Nosztalgikus érzés tölt el bennünket, mivel mi vagyunk Chile legdélebbi iskolája” – mondja Christian Crisóstomo professzor, aki feleségével, Fernanda Quijadával tér vissza az amerikai kontinensre. Ők ketten tanították a 2018-as évfolyam öt – hat és tizenkét év közötti – diákját. A korábbi évtizedektől eltérően idén csak gyerektelen családok és egyedülálló tisztek érkeztek a Frei bázisra.

A Chilei Légierő (FACh) főparancsnoka, Jorge Robles tábornok elmondta, hogy a Teniente Marsh felszállópálya 1980-as megnyitása nagyban javította az összeköttetést az Antarktisszal. Olyannyira, hogy a chilei felségterületen lévő bázisok száma tizennyolcról negyvenháromra nőtt, amelyeken huszonkét ország osztozik.

„Annyira az összeköttetésre és a tudományos munkára koncentráltunk, hogy az épületekről elfeledkeztünk. És az idő benyújtotta számlát” – mondta Robles. „Persze nem örülünk neki, hogy ki kell tiltanunk a gyerekeket, de ezt a döntést meg kellett hoznunk” – tette hozzá. Most a FACh egy tervet dolgoz ki, amit be fognak nyújtani a Védelmi Minisztériumhoz, hogy forrásokat találjanak a bázis, különösen a lakólétesítmények, a szennyvízelvezetés és az energiaellátás felújításához.

Azt szeretnék, ha megújulna az infrastruktúra – így az iskola ­is –, „remélhetőleg további ötven évre az Antarktiszon” – mondta Robles. A sűrű hóesésben, heves szélben és a legfeljebb mínusz tizenöt fokos hidegben Villa Las Estrellas chilei gyermekeinek legújabb generációja az általános iskola első három osztályába járt, idősebb társuk, a tizenkét éves Sofía Castro pedig magánórákat vett. A testnevelés, valamint az ének- és rajzórákon együtt vettek részt.

Forrás: MercoPress/The Santiago Times

Fordította: Latin-Amerika Társaság