Abban, hogy az ENSZ szerint El Salvador rendelkezik a világ egyik legmagasabb gyilkossági arányával, nem kis szerepe van a bandakultúrának. Az El Salvador-i közösségekben gyakran a nők szenvedik el azt a rengeteg fenyegetést és erőszakot, amit ezek a bandák okoznak – és mostanra a bandák új módszert találtak a megfélemlítésükre és az ellenőrzésükre.

Egy váratlan kopogtatással Damary egyetlen pillanat leforgása alatt újra anyává vált. Este éppen a tévé előtt vacsorázott, amikor látogatója érkezett. A huszonhárom éves nő félretolta az ételt, és sietett ajtót nyitni.

A kiszemelt nőknek nincs más választásuk, mint elfogadni a feladatot - Fotó: BBC/Oliver De Ros

Egy fiúval találta szemben magát, egy bandataggal, aki zöld színű rongyokba tekerve egy csecsemőt tartott a kezében. Ő maga is szinte még gyerek volt, alig tizenhat éves. A vékony, napbarnított fiú egy telefont nyújtott Damary felé: „Valaki beszélni akar veled.” A vonal másik végén a nő egy helyi bandatag hangját ismerte fel, aki egy évvel korábban került börtönbe.

„Tudod, hogy kinek a gyereke ez, úgyhogy úgy viseld gondját” – fenyegette meg a bandatag. „Ha bármi is történne a gyerekkel, rajtad fogjuk tartani a szemünket.”

A gyerek a karjában annyira kicsi volt, hogy Damary azt gondolta, hogy nem lehet több ötnaposnál. Visszament a nappaliba anélkül, hogy bármi mást kérdezett volna, leült, és sírva fakadt: épp most „lett” egy gyermeke.

Az anyja, akinél azon az éjszakán Damary hároméves kislánya aludt, kijött a hálószobából. Arról beszéltek, hogy hogyan fognak megbirkózni két gyermekkel munka nélkül. Az anyja azt mondta Damarynak, hogy adja meg magát a sorsának – a legjobb, ha az új „lányára” áldásként tekint. Így feküdtek le aludni.

Akkor, amikor még csak egy gyereke volt, Damary még csak-csak boldogult. Az anyja besegített neki, és a lány továbbra is tudott iskolába járni. Két gyerekkel azonban a dolgok megváltoztak. Annyira nem volt pénzük, hogy az tűnt észszerűnek, ha otthagyja az iskolát, és inkább a gyerekeket gondozza.

Telt az idő. Damary új lánya már kétéves, és egyike lett annak a számos gyereknek, akik szaladgálnak, játszanak és sírnak San Salvador ezen szegény közösségében. „Mamának” hívja Damaryt, de a nő élete állandó bizonytalanban telik. Még mindig nincsenek hivatalos iratai a gyerekről, nincs születési anyakönyvi kivonata. Senki sem tudja, hogy hol született.

Damary adott neki egy nevet és egy születési dátumot, így el tudta adni a kislányt sajátjának, de azt még mindig nem tudja, hogy mit fog csinálni akkor, amikor be kell íratni az iskolába, vagy ha egyszer orvoshoz kell vinni – vagy mit fog mondani, ha a hatóságok egyszer magyarázatot kérnek tőle.

Nem tesz különbséget két lánya között: egyformán szereti őket és törődik velük. Fésüli a hajukat, használt ruhákat vesz nekik, és énekel nekik elalvás előtt. Máshogy néznek ki, de számára ugyanolyanok.

Damary és én egy játszótéren beszélgetünk, amikor megcsörren a telefonja. Távolabb megy, majd erőltetett mosollyal az arcán tér vissza néhány perccel később. „A börtönből hívtak?” – kérdezem. „Igen” – mondja, és jól körülnéz. „Azt hittem, hogy észrevettek minket, de csak a kislányról érdeklődtek.”

Gyakran hívja fel a bandatag a börtönből. Olyan, mint a kakukkmadár, ami másokkal nevelteti fel a gyerekét – manipulálja a kiszemeltet, hogy úgy viselje gondját az utódjának, mintha az övé volna. Tudósok úgy vélik, hogy ha a pótanya madár megpróbálja eltávolítani a nem kívánatos kiskakukkot, akkor a kakukkszülők bosszúból elpusztítják a fészket vagy bántják a többi fiókát.

A kakukk soha nem megy messzire a befogadó fészektől – készen arra, hogy emlékeztesse a „gondozót” kényszerű kötelességére. A Kakukk Damaryn tartja a szemét. Az El Salvador-i bandáknak nagy hatalmuk van az ehhez hasonló szegény közösségek felett, és minden alkalommal, amikor „dadát” fogadnak, akkor az az egész családját veszélybe sodorja.

Elemzők azt mondják, hogy az El Salvadorban tomboló járványszerű bandaerőszakot az szította fel, hogy az Egyesült Államok az 1990-es években kitoloncolta az MS-13 banda tagjait. Az Egyesült Államok Maryland államában élő egyik bevándorló a New York Timesnak úgy fogalmazott, hogy a közép-amerikai országot „elárasztották a bandák”.

„Abban a pillanatban, hogy megérkeztünk, már jöttek is, hogy pénzt követeljenek tőlünk” – mondta Noe Duarte, akinek két kisvállalkozása, egy takarító és egy szobafestő cége van. „És ha nem adunk, akkor megölnek.”

2016 elején jártam először El Salvador ezen részén. Nem írhatom le az igazi nevét – mert azzal veszélybe sodornám azokat a nőket, akik elmondták nekem a történetüket – ezért nevezzük „Barrio 18”-nak. Ez nem egy eldugott vagy elszigetelt közösség. Igazából még a fővárostól, San Salvadortól sincs messze.

Gyakran lehet rendőröket látni az utcákon. Katonák is járőröznek, rendszeresen megállítják és átkutatják a fiatal férfiakat. Éjszakánként rajtaütések zajlanak, és néha fegyverek is eldördülnek. Úgy tűnhet, hogy a hatóságok urai a helyzetnek – ez azonban nincs így.

A „Barrio 18” a Barrio 18 Forradalmárai bandához tartozik. Ők ellenőrzik, hogy ki jöhet be, mehet ki, ki fizet védelmi pénzt, és végül, de nem utolsó sorban, ki élhet, és kinek kell meghalnia.

A banda vaskézzel irányítja a közösséget, ők döntik el, hogy milyen ruhát hordjanak a fiatalok, melyik iskolába járjanak, milyen zenét játsszanak az utcán, és mikor kell abbahagyni az utcai alkoholfogyasztást esténként.

Ezek íratlan szabályok, de mindenkinek, aki itt él, ajánlatos megismerkedni velük, vagy pórul jár. Azok, akik erre nem hajlandóak, vagy túl közel kerülnek a rendőrséghez vagy a rivális bandához, már nem élnek, hogy elmondják a tanulságot. A banda ott van mindenütt: a nagy hatalmú „kápók” fiatal férfiak – némelyikük még csak tinédzser. Egyesek, ahogy Kakukk is, börtönben vannak. Mindenki tudja, hogy kik azok, és az emberek azt teszik, amire utasítják őket.

„Az anyám imádkozik”

Damaryhoz hasonlóan, María szintén egyetlen éjszaka alatt lett „anya”, bár a gyermek, akit kapott nem csecsemő, hanem egy nyolcéves fiú volt. Korábban szombatonként María egy evangélikus templomban végzett önkéntes munkát. Volt ott egy gyerekcsoport, amelyben a gyerekek jól érezték magukat, tanultak egy keveset és édességet ettek.

Andrés egyike volt az oda járó gyerekeknek. Egy nap a foglalkozás végén senki sem jött érte. María felajánlotta a gyereknek, hogy hazaviszi, de amikor megérkeztek, senki sem nyitott ajtót. Később odatelefonáltak, de nem vették fel. Ez nem jelentett jót. Végül María hazavitte magához Andrést.

Másnap kapott egy hívást. „Egy férfi volt az. Azt mondta, hogy mostantól én gondoskodom Andrésről” – meséli. „Ha bármi történik vele, velem még rosszabb fog történni. Azt mondta, hogy ismeri a családomat. Könnyedén bosszút állhat.”

„Tudtad, hogy kivel beszélsz? Bemutatkozott a férfi?” – kérdezem. „Nem volt rá szükség” – mondja María. „Egyszerűen tudod, hogy kik azok. Hallod a hangjukat, és ez elég. Rémisztő.”

„Mindig »ők« és »mi«. Tudják, hogy árthatnak nekem. Voltak olyan idők, amikor csak felhívtak és nem szóltak bele a kagylóba, csak ziháltak, hogy emlékeztessenek, hogy a fenevad a közelben van.”

Amióta Andrésről gondoskodik egyetlen egyszer érdeklődött egy nő a fiúról. A hívás megszakadt. „Az anyja lehetett. Szerintem mindkét szülője börtönben van” – mondja María. Azóta már van saját gyereke is, de ez sem volt könnyű számára. „Az anyám folyamatosan imádkozik értünk” – mondja.

„Szeretne segíteni, de nem sok mindent tud tenni. Azt mondja, hogy fogadjam el a tényeket, és tekintsem az egészet áldásnak. Csak ő és a bátyám tudják, hogy valójában honnan is van Andrés. „Kedvesen bánok a fiúval, de ha őszinte akarok lenni, azt kívánom, hogy bárcsak elvinnék a szülei.”

Nehéz megbecsülni, hogy hány kakukkcsalád él El Salvadorban. Az oknyomozó újságírásra specializálódott közép-amerikai Factum magazin hónapokig kutatta a jelenséget Barrio 18-ban és két másik helyszínen, egy San Salvador-i és egy Santa Ana-i közösségben.

Csak Barrio 18-ban legkevesebb tizenkét kakukkcsaládot találtak, és interjút készítettek hat olyan nővel, akik kényszerűségből bandatagok gyerekeit nevelik.

A gyerekjogokkal foglalkozó kormányzati szervezet, a Conna szerint nem jelentettek ilyen eseteket. Valójában a Conna alelnöke, Griselda González azt mondja, hogy nem tud egyetlen ilyen esetről sem. Ha tudomására jutnának ilyen esetek, akkor González azt mondja, hogy a gyerekeket elvennék a nevelőszüleiktől, mivel azok nem rendelkeznek hivatalos papírokkal róluk. A nők azt mondják, hogy a gondjaikra bízott gyerekek elvétele majdnem biztosan egyet jelentene számukra a halállal.

A legtöbb segítséget ezek a nők az El Salvador peremre szorult közösségeiben tevékenykedő civil szervezetektől kapják. Eddig ezek a szervezetek voltak az egyetlenek, akik beleláttak a „kényszerített gondoskodás” jelenségébe, és nemzetközi együttműködésekből szereztek pénzt, hogy megpróbáljanak enyhíteni egyes nehézségeken.

Donald Trump jelenlegi kormányzata erőteljes kitoloncolási politikát szorgalmaz, amelynek keretében idén El Salvador-i bevándorlókat fosztottak meg a jogtól, hogy az Egyesült Államokban maradjanak. Több százezer bevándorlót fenyeget a kitoloncolás lehetősége, és sokan azt mondják, hogy fennáll a veszélye, hogy a bandák áldozatául esnek, ha visszatérnek El Salvadorba.

Trump döntésének bírálói rámutattak, hogy magának az amerikai külügyminisztériumnak az útmutatója is „a világ egyik legmagasabb gyilkossági arányával rendelkező országának” nevezi El Salvadort. „El Salvador egyszerűen nincs felkészülve, sem gazdaságilag, sem pedig intézményileg, hogy egy ilyen visszaáramlást fogadni tudjon, vagy kezelni tudja a 192.700 gyermeküket, akik közül sokan tökéletes korban vannak ahhoz, hogy beszervezzék őket a bandák, vagy azok áldozataivá váljanak” – írta a múlt hónapban a Nemzetközi Válságcsoport nevű segélyszervezet.

Kis Tony

Tony egy „bandagyerek”, aki egy olyan nővel él, aki nem az anyja. Fiatal kora ellenére már bandatagként kezd viselkedni. Ehhez szokott hozzá. Tisztelettel bánik vele a többi „otthoni fiú”, ahogy a salvadori szlengben a bandatagokat nevezik.

Hallgatag fiú. Magabiztos bandatagként arrogáns pillantással néz másokra, és soha nem beszél idegenekkel. Nem lehet lekenyerezni, és tudja, hogy a család, aki gondoskodik róla, nem az igazi családja. Nincs kétsége afelől, hogy ki az – és ki nem –, aki megmondhatja neki, hogy mit csináljon.

Tony csak akkor szabadul fel, amikor a bandával van. Együtt lógnak; egy beton focipályán vagy a park padjain ülnek. Nevet a vicceiken. Otthon érzi magát a Barrio 18 bandája körében, és ők saját maguk közül valóként kezelik – még beceneve is van a bandában. Tudja, hogy az apja egy bandatag, és ő is úgy viselkedik, mint ő. Az utcán vizel, ha úgy tartja kedve. Verekszik, felvág és tiszteletlenül bánik a „nevelőanyjával”. Tony egy kis gengszter.

Tony négyéves.

A tény, hogy Marcela maga is nagyon fiatal, nem lényeges – kiválasztották, és most neki kell gondoskodnia róla. A sajátjaként kell felnevelnie, de a banda szabályai szerint. Ha Tony az utcán akar lógni, a bandával játszani, nem akadályozhatja meg – és nem is ajánlatos megpróbálnia.

Most azonban Tony elfáradt, és az ölében alszik. Marcela a hajával játszik, legyezi és ringatja. Elmondja, hogy Tonyval kapcsolatban az egyik legszórakoztatóbb dolog azt hallgatni, ahogy az apja hőstetteiről beszél. Ismer minden történetet: a banda mindent elmondott neki.

Más „bandagyerekekhez” hasonlóan Tonynak nincs hivatalos személyazonossága, nincs születési anyakönyvi kivonata, sem pedig személyi igazolványa.

„Nemsokára iskolás lesz. Hogy fogod beíratni?” – kérdezem Marcelától. „Megnézem majd, hogy a városházán szerepel-e a születési nyilvántartásban” – mondja. „És hogy fogod megmagyarázni a kapcsolatodat vele?” – teszem fel a következő kérdést. „Rendszerint nem kérdeznek túl sokat. Ha mégis megteszik, akkor azt mondom, hogy én vagyok az anyja” – válaszolja. „És ha egyszer el kell vinni orvoshoz?” – érdeklődöm. „Tényleg nem tudom. Keresni fogok valakit, aki segít, de óvatosnak kell lennem, nehogy elvegyék tőlem.”

A közelmúltig a bandák három egyértelmű szerepet szántak a nőknek: „jainas” vagyis barátnők, segítők vagy szexrabszolgák. Most már „nevelőszülők” is lehetnek. Damaryban, Maríában és Marcelában van valami közös: a banda jó anyának tartja őket.

A banda új módszert talált a rabszolgasorba taszításukra: vagy „bandagyerekeket” nevelnek vagy meghalnak. Otthonaikat modernkori kakukkfészekké változtatták.

A cikk szerzője az interjúalanyok biztonsága érdekében a személyek és a helyek neveit megváltoztatta.

Írta: Bryan Avelar

Forrás: BBC Mundo

Fordította: Latin-Amerika Társaság