Paraguay hivatalosan is maláriától mentes ország lett, jelentette be hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Ezzel ő lett negyvenöt év óta az első ország az amerikai kontinensen, amely felszámolta ezt a halálos betegséget, ami a világ más részein viszont egyre inkább újra felüti a fejét.

2016-ban közel félmillió ember – főleg afrikai csecsemők és gyerekek – halt meg a szúnyogok által terjesztett maláriában, és legkevesebb 216 millió ember kapta el a betegséget. Ez a WHO adatai szerint öt százalékos emelkedés volt 2015-höz képest.

Paraguayban immáron hivatalosan sincs jelen a malária - Fotó: CDC/Phanie/Rex/Shutterstock

Mivel az elmúlt öt évben egyetlen megbetegedés sem történt Paraguayban, ő lett az első ország a térségben, amely megszüntette a maláriát azóta, hogy 1973-ban Kubának sikerült ugyanezt elérnie, állapította meg a WHO. Legutóbb Srí Lankát nyilvánították maláriamentes területté 2016-ban.

„Nagy örömömre szolgál, hogy ma Paraguayt hivatalosan is maláriától mentes területté nyilváníthatom” – írta egy közleményben a WHO vezetője, Adhanom Ghebreyesus.

„A Paraguayéhoz hasonló sikertörténetek megmutatják, hogy mi lehetséges. Ha a maláriát fel lehet számolni egy országban, akkor minden országban fel lehet számolni.”

Bár az elmúlt húsz évben jelentős haladás történt a maláriás megbetegedések és halálesetek csökkentésében, 2016-ban egy évtized után a maláriás esetek újra növekedést mutattak, és egyes területeken újra megjelent a betegség, mondta a WHO.

Egészségügyi szakemberek szerint ennek okait részben a maláriát terjesztő szúnyogok ellen alkalmazott permetezésekkel és a gyógyszerekkel szembeni egyre nagyobb ellenállóképesség és az élősködők jelentik. Azt is mondják, hogy belejátszik még az is, hogy világszinten 2010 óta nem nőttek a malária elleni küzdelemre fordított összegek. Az éghajlatváltozás és a háborúk is fokozhatják a malária terjedését.

„Ez egy erőteljes emlékeztető a térség számára, hogy mit lehet elérni, amikor az országok egy fontos célra összpontosítanak” – mondta Carissa Etienne, a WHO regionális szervezete, a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) igazgatója. „Azt reméljük, hogy más országok is hamarosan csatlakoznak Paraguayhoz a malária felszámolásában” – fogalmazott Etienne.

A WHO 2016-ban Paraguayt aközé a huszonegy ország közé sorolta, amelyek potenciálisan megszüntethetik a maláriát 2020-ra. A WHO szerint Algéria, Argentína és Üzbegisztán lehetnek a következők, akiket maláriától mentes országgá nyilváníthatnak idén.

Forrás: The Guardian

Fordította: Latin-Amerika Társaság