Több mint húsz év telt el a guatemalai polgárháború vége és Chile a demokráciához való visszatérése óta, de a szélsőséges állami erőszak hatása még ma is érezhető. A BBC a protest művészetről szóló több részes rádióműsora készítése közben Louise Morris mindkét országba ellátogatott, és azt próbálta megtudni, hogy milyen szerepet játszik a művészet az igazságszolgáltatás kikényszerítésében és az áldozatokra való kollektív emlékezésben.

Egy nő ül a színpad közepén, és hangosan olvas. Bizonyos időközönként egy fogorvos lép be, és érzéstelenítőt fecskendez a szájába. A hetven perces előadás ideje alatt a nő beszéde egyre tompább lesz, de soha hallgat el.

Galindo előadásában őslakos maja nők tanúvallomásait olvassa fel - Fotó: Marlon García

Ez Regina José Galindo előadóművész Az igazság című darabja. Olyan őslakos maják vallomásait olvassa fel, akik a közép-amerikai ország 36 évig tartó polgárháborújának során mészárlásokat, kínzásokat és nemi erőszakokat szenvedtek el a guatemalai hadseregtől.

Áldozatok vallomásai

Sokan ezek közül az áldozatok közül ixil maja nők, akiknek vallomásait 2013 áprilisában kezdte meghallgatni a bíróság a népirtással vádolt egykori guatemalai elnök, Efraín Ríos Montt tábornok tárgyalásán. A tábornokot végül bűnösnek is találták népirtásban, de az ítéletet később megsemmisítették. A második tárgyalás jelenleg is zajlik.

Galindo ezt mondta az előadásáról: „A testem ragaszkodik ahhoz, hogy megmutassa, amit ezeknek a nőknek az erejéből tanult, (…) ahogyan a világ minden erejét összeszedve élnek tovább.” Darabja elementáris erejű, megtestesíti az igazság kimondásának nehézségét és kötelességét, úgy, hogy mindeközben tisztelettel adózik az áldozatok emlékének.

Galindo egyike annak a számos embernek Latin-Amerikában, akik a művészet az érzelmekre gyakorolt hatását kihasználva vetik fel az állami erőszak és a büntetlenség kérdését, és próbálnak módot találni az áldozatokra való emlékezésnek.

Megosztott emlékek

Latin-Amerika másik végén Chile hasonló harcokat vív a kétségbe vont emlékek visszaszerzéséért.

Víctor Jara lánya azt szeretné, ha apja halálának helyszínét emlékhellyé nyilvánítanák - Fotó: Wiskerke

Augusto Pinochet tábornok 1973-as puccsa a terror éveit hozta el, amelyek során az ellenzékieket megkínozták és megölték. Pinochet 1990-ben távozott a hatalomból, és soha nem állt bíróság elé. 2006-ban halt meg.

A guatemalai és chilei diktatúrák megosztják az országok lakosságát, és részben ezért nem könnyű felelősségre vonni az elkövetőket. Sok ember inkább felejteni szeretne, mintsem állandóan szembemenni a múlttal.

Ilyen helyzetekben az emlékezés összetett és fokozott kihívás, ahol a képviselet nehézségei és az, hogy hogyan lehet a kollektív emlékezetbe vésni az állami erőszak erősen személyes élményeit állandóan visszatérő téma.

Amanda Jara, a puccsnak az elsők közt áldozatul esett chilei énekes-dalszövegíró, Víctor Jara lánya. Számára az apja emlékének teret nyitni hosszú küzdelmet jelent.

„Próbáljuk elérni, hogy a Chile Stadiont, amit ma már Víctor Jara Stadionnak hívnak, emlékhellyé nyilvánítsák, de ez nagyon nehéz, számos akadállyal szembesülünk” – mondja. A stadiont annak idején megszállták a fegyveres erők, és ez lett a puccs utáni első börtön. Itt kínozták és ölték meg Víctor Jarát. A sportlétesítményt 2009-ben a kulturális rendezvények számára bezárták, de Jarának sikerült elérnie, hogy idén szeptemberben kivételesen tarthassanak benne négy koncertet.

Azt szeretné, hogy állandó tere legyen az „élő emlékezetnek”, egy olyan hely, ami egyszerre ad teret a vallomásoknak és az élő művészetnek, összekötve a múltat a jelennel.

„Kifejezni, hogy kik vagyunk”

Visszatérve Guatemalára, ezt az emlékezés iránti kreatív elkötelezettséget gyakorolja a csak nőkből álló Mujeres Ajchowen maja színházi társulat is. „Úgy vélem, hogy ez a legjobb módja a társadalom megváltoztatásának” – mondja a társulat alapítója, Clara Alicia Sen Sipac.

A Mujeres Ajchowen előadásainak célja többek között az őslakos kultúra felélesztése - Fotó: Heidy Cabrera

Darabjaik középpontjában hagyományos maja történetek állnak, de vannak bennük üzenetek az őslakos nők társadalmi és politikai küzdelmeiről is. A háború idején a maja kultúra veszélybe került, és egyes dalok és szövési technikák elvesztek, amikor egész falvakat mészároltak le. „Most mentjük a hagyományainkat” – mondja.

Sen Sipac szerint a Mujeres Ajchowenhez hasonló színházi társulatok kulcsfontosságú „eszközei voltak a gyógyulásnak és önmagunk kifejezésének” a békemegállapodás 1996-os aláírása után. „A történtek ellenére itt vagyunk, élőbbek vagyunk, mint valaha, és igyekszünk tovább harcolni, és feléleszteni a kultúránkat” – fogalmaz.

A művészet hatásos és élénk eszközével ébresztik fel az emlékezetet és vonják kérdőre a feldolgozatlan múltat Guatemala és Chile konfliktus utáni korszakában. A művészeten keresztül a kollektív emlékezet fennmarad.

Ereje dacára azonban a művészet csekély vigaszt nyújt, amikor az elkövetők továbbra sem kerülnek bíróság elé, és még vannak olyan eltűntek, akik még mindig nem kerültek elő.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság