A venezuelai kormány a néhai Hugo Chávez elnök életéről szóló televíziós minisorozat gyártását tervezi, amit „ellentámadásnak” szán a Sony Pictures ugyanezen tárgyú sorozatával szemben. A Sony Pictures El Comandante című sorozatának első részét ma mutatják be Kolumbiában.

Nicolás Maduro venezuelai elnök azt mondta, hogy az El Comandante torz képet fest hivatali elődjéről. Chávez 2013 márciusában hunyt el.

Andrés Parra (baloldalt) a Sony sorozatában - Fotó: EPA

A venezuelaiaknak megoszlik a véleményük a korábbi elnökükről és örökségéről. Hívei megingathatatlan támogatásukat azzal magyarázzák, hogy hivatali ideje alatt, vagyis 1999 és tizennégy évvel későbbi halála között Chávez jelentősen csökkentette az egyenlőtlenséget, a szegénységet és az alultápláltságot Venezuelában.

Bírálói viszont azt mondják, hogy egy populista volt, aki hozzá nem értésével tönkretette Venezuela egykoron virágzó gazdaságát.

A Sony Pictures szerint a Chávez életén alapuló El Comandante egy fikciós történet, amelyben sok a „romantika, a kémkedés, az árulás és a hősiesség”.

A néhai venezuelai vezető gyermek-, serdülő és felnőttkorát felölelő hatvan perces epizódokból álló sorozatban Chávezt három színész játssza. A felnőttkori énjét ugyanaz a kolumbiai színész, Andrés Parra alakítja, aki az El Patrón del Mal (A gonosz főnöke) című tévésorozatban a kolumbiai drogbárót, Pablo Escobart játszotta.

Parra elmondta, hogy sok időt töltött azzal, elsajátítsa Chávez különleges előadásmódját és retorikai szóvirágait, akiknek hosszú beszédei hatalmas tömegeket vonzottak.

Chávez hivatali utódja, Maduro elnök azonban élesen bírálta a sorozatot, és azzal vádolta, hogy „kiforgatja az igazságot”. „Ellentámadásba kell lendülnünk” – mondta Maduro.

Vasárnap a venezuelai kulturális miniszter, Adán Chávez bejelentette, hogy hamarosan elkezdenek forgatni egy venezuelai-kubai koprodukciót Hugo Chávez életéről. A miniszter, aki a néhai elnök bátyja, elmondta, hogy az alkotás munkacíme az lesz, hogy „Az igazi Chávez”.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság