Andrea Vargas többé nem fél, hogy megtámadják hazafelé, mivel immáron Argentína első olyan fodrászüzletében dolgozik, amelyet nemrég tíz, korábbi szexmunkás transznemű nyitott meg.

„Már máshogy érzem magam” – nyilatkozta az EFE-nek, és elmondta, hogy az éjszaka dolgozó transznemű szexmunkásokat sok támadás éri – kirabolják, megverik, sőt, akár meg is gyilkolják őket. 2016-ban tizenöt ilyen esetet jelentettek.

A fodrászat célja, hogy harcoljon a sztereotípiák ellen és segítse a homofóbia áldozatait - Fotó: teleSUR

Vargas nemrég kezdett dolgozni az önigazgatás elvén működő Buenos Aires-i fodrászatban. Ennek a kezdeményezésnek a célja a transzvesztiták, transzszexuálisok és transzneműek támogatása, és a velük kapcsolatos sztereotípiák és a megbélyegzés elleni harc.

Az ötlet 2012-ben fogalmazódott meg, amikor Claudia Vásquez, az Otrans elnevezésű emberi jogi csoport vezetője állami támogatás nélkül belevágott a projektbe.

A „Las Charapas” projekt lehetővé teszi, hogy a nők „identitást” találjanak maguknak, mondta az aktivista az EFE-nek, és határozottan kijelentette, hogy az államnak kellene alternatívákat biztosítania számukra, mivel a szexmunka a transzszemélyek 90 százalékát érinti, és az „megalázó” és „tárgyiasító” számukra.

A projekt különösen támogatja az olyan bevándorló transzszemélyeket, mint amilyen Vargas, aki két évvel ezelőtt jött Peruból, hogy megpróbálja ott folytatni a hivatását, és fodrászként dolgozzon, de végül „az utcán találta magát”.

„Én nem ezt akartam (…), de nem volt semmi pénzem” – és hozzátette, hogy a tevékenysége miatt drogfüggő is lett.

A fodrászat azonban megváltoztatta az életét: „Amikor az utcán vagy, akkor nem gondolsz a tanulásra, de most azt tervezem, hogy újságírást vagy jogot fogok tanulni, hogy segíthessem a hozzám hasonlókat.”

Mivel a szomszédok szorosabb kapcsolatba kerülnek a közösség tagjaival, a szövetkezet igyekszik megváltoztatni a transzközösséghez kötődő sztereotípiákat, amelyek leginkább a showbizniszhez, a kábítószerekhez és a bűnözéshez kötik őket.

Vásquez elítélte a transzközösséget, különösen a bevándorlókat érő intézményesült erőszakot, amelynek mértéke az „idegengyűlölő politikát” folytató Mauricio Macri elnök 2015-ös megválasztása óta megugrott.

A „szörnyű üldöztetéshez” hozzájön még az is, hogy rendkívül nehéz munkát vagy lakást találniuk, mivel Macri politikája tömeges elbocsátásokat okozott.

Az államnak olyan közpolitikákat kell bevezetnie, amelyek jobban védik a transzszemélyeket, mondta Vásquez, aki elítélte azt, hogy politikai akarat hiányában nem alkalmaznak megfelelően egy 2015 szeptemberében Buenos Aires tartományban elfogadott törvényt.

Vásquez, aki 16 évvel korábban érkezett Peruból, fodrászként kezdett dolgozni, mostanra azonban aktivistavezérré vált, és a La Plata-i Egyetemen tanít újságírást.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság