Sosem értettem igazán az élelmiszertrendeket. Mármint értem, hogy mi a funkciójuk, de az értelmüket nem. Hogyan lehet egy élelmiszer felkapott? Hogyan jöhet divatba vagy mehet ki a divatból egy élelmiszer? A divatban egy tervező létrehozhat egy új esztétikumot, amely sikeres lehet egy darabig mielőtt végül idejét múlttá válik, majd a tömegek rákapnak az Új Nagy Dologra – ezt értem én, de az élelmiszer egészen más.
Például a fodros kel egy nagyon felkapott élelmiszer, amely annyira jellemző manapság a hipszterekre, mint a kockás ingek vagy a bozontos szakállak, pedig a kel mindig is létezett – mindig is elérhető volt a számunkra – de miért van az, hogy ma sokkal felkapottabb, mint tíz évvel ezelőtt?
Az élelmiszerdivatok nagyon káros hatással lehetnek az élelmiszerek eredeti fogyasztóira nézve - Fotó: Highsnobiety
Be kell vallanom, hogy ez félig-meddig retorikai kérdés: azért trendi, mert trendi emberek eszik, mert a húszas és harmincas éveikben járó, sok Instagram-követővel rendelkező kozmopoliták szeretnek esztétikailag tetszetős képeket posztolni a divatos, felkapott, Monsanto-mentes összetevőkből készített ételeikről, az egész közösségi média szerte. Néha ezt egészségügyi okokból teszik, néha nem. De akárhogy is, ez még mindig elég abszurd.
Ha egy nagy nyugati városban laksz és kicsit is ismered az aktuális divatot, akkor valószínűleg érted, hogy mire gondolok, amikor „divatos élelmiszerekről” írok. Ahogyan korábban említettem a kel egy divatos élelmiszer. Avokádós pirítós? Határozottan divatos. A quinoa (rizsparéj) egy kicsit túl 2012-es, de azért beleillik ebbe a kategóriába. Kelkáposzta? Alapvetően az a zöldségek Brooklynja. Talán van valami titkos élelmiszermarketing-kampány, amit nem ismerek, de ezek az élelmiszerfajták akkor tesznek szert népszerűségre, amikor a táplálkozás-tudatos, médiaműveltséggel rendelkező, középosztálybeliek felfedezik valaminek a kevésbé ismert egészséges hatását, majd abból rengeteget fogyasztanak.
Elkerülhetetlen, hogy a jelentősebb nagyvárosi lapok életmód rovatai átvegyék a legújabb ételtrendeket, ezzel exponenciálisan felerősítve azok népszerűségét, és mielőtt észrevennéd, már mindenütt ott is van; amelyről úgy beszélnek, hogy ha nem ezt eszed, akkor kulinárisan elmaradottnak érezheted magad. Van ebben valami ironikus: bár ezeknek az élelmiszereknek a szeretetét a kozmopolita kifinomultság jelévé emelték, van ennek egy sötét oldala, amiről ritkán beszélnek. Az összes feltételezett liberális értékkel, amelyeket ezek az élelmiszerek képviselnek, a divatossá válásuknak gyakran szörnyű hatása van azokra a szegény emberekre, akik azokat hagyományosan fogyasztják. Bár a divatos élelmiszer fogalma abszurdan hangozhat, az nagyon is valódi, ez egyfajta élelmiszer-dzsentrifikáció.
Vegyük a quinoa példáját. Ezzel a dél-amerikai gabonával egy hippi barátom ismertetett meg, aki hétvégente előszeretettel sétál mezítláb az angol vidéken, és az „energiáról”, valamint az „univerzumról” beszél, minden irónia nélkül. Peru és Bolívia egyes részein, ahol évezredek óta termesztik, a quinoa ugyanúgy a helyi táplálkozás egyik sarokkövévé vált, akárcsak a rizs Ázsiában vagy a kenyér Európában. Azonban a nyugati kereslet megnövekedésének következtében az ára 2006 és 2013 között megháromszorozódott.
Ennek az időszaknak a végére a quinoa drágább lett Limában, a perui fővárosban, mint a csirke, nem beszélve arról, hogy a kínálat is csökkent, mivel nagyobb haszonnal kecsegtetett azt a pénzes tengerentúli piacokra exportálni. Ez arra kényszerítette a helyi lakosságot, hogy a pénzéből olcsó, nyugati gyorsételeket vásároljon, mert csak azokat tudta megfizetni. Ennyit az egyetemes szeretet hippi ideájáról.
Hasonló párhuzam figyelhető meg a kelkáposzta az amerikai okoskodó értelmiségiek körében történő növekvő népszerűsége körül. A kelkáposzta hagyományosan egy olcsó élelmiszer volt, ezért népszerű volt délen, különösen az afrikai-amerikai konyhában. Ahogy azonban rohamosan nőtt a népszerűsége az ára is elkerülhetetlenül emelkedett, ami miatt elérhetetlenné vált azok számára, akik inkább kényszerűségből fogyasztották, nem pedig azért, amiért a hipszterek, a munkásosztálybeli „hitelesség” iránti megszállottságból. Ezért számos afroamerikai elemző fel is emelte a szavát az „élelmiszer-dzsentrifikációjanak” nevezett tendencia ellen.
Az avokádó egy másik problematikus szuperélelmiszer a nyugati pezsgőszocialisták körében. Az ez iránti nagy kereslet és az abban rejlő méretes profit erdőirtási problémákhoz vezetett Mexikóban, ahol a michoacáni farmerek fenyőerdőket irtottak ki, hogy több helye legyen az avokádó földeknek. És mivel az avokádóültetvények vízigénye kétszerese a korábbi erdőkének, ez áttételesen hatással volt a területen élő állatokra és növényekre is, amelyek víz nélkül maradtak, nem beszélve arról, hogy avokádó miatt megnőtt a bűnözés is: Új-Zélandon tolvajok törnek be az avokádógazdaságokba, majd adják el az ellopott termést, Mexikóban pedig egyes drogkartellek, például a Templomos Lovagok, védelmi pénzeket zsarolnak ki a farmerekből. Ahogy a kábítószerrel kapcsolatos erőszak esetében is, ezt sem az élelmiszerek maguk, hanem az első világ igényei táplálják, amely miatt azok jövedelmezőek. Ez a profithajhászás vonja maga után a felelőtlen és kizsákmányoló magatartást.
Van ebben valami szörnyen ironikus. A középosztálybeli liberálisok, akik vegán kávézókban fogyasztják el villásreggelijüket, és képeket töltenek fel a quinoa salátájukról vagy avokádós pirítósukról az Instagramra, valószínűleg úgy tekintenek az étkezési szokásaikra, mint a belső nyitottságuk jelére, pedig ez valójában vitathatatlanul a gyarmatosítás legújabb változata. Ahogyan a britek kifosztották Indiát annak teájáért és fűszereiért, úgy ez a modern berendezkedés is az erősebb pénzügyi hatalmak fölényét biztosítja a szegényebb és kétségbeesett kisebb hatalmak felett. Persze van egyfajta gazdasági csere, és azért nem hasonlítható a rabszolgaság borzalmaihoz, de attól ez még mindig tiszta kizsákmányolás. A pénz csak egy civilizált felszínt biztosít neki, és arra szolgál, hogy egy kissé megnyugtassa a lelkiismeretünket.
Írta: Aleks Eror
Eredetileg a Food & Drinks oldalán jelent meg.
Fordította: Latin-Amerika Társaság