Különböző közvélemény-kutatások eredménye szerint általános igényként jelenik meg, hogy a világnak több női vezetőre van szüksége. Jelenleg a latin-amerikai kontinens területének 40 százalékát "uralják" a nők, azonban a társadalmi problémák orvoslása érdekében a "gyengébbik nem" még hatékonyabb részvételére lenne szükség a közéletben.

A világon 603 millió nő és gyermek él olyan helyen, ahol a családon belüli erőszakot nem tekintik bűncselekménynek. tízből 7 nőt ért már fizikai vagy szexuális erőszak.”  (Ban Ki-moon, ENSZ főtitkár)

Általánosságban és világviszonylatban elmondható: több női vezetőre lenne szükség. Az összes földrész tekintetében ez az igény, mely által a nők egyrészt még inkább képviselni tudnák saját nemüket, másrészt közelebb kerülhetnénk az élet sok területén megmutatkozó esélyegyenlőtlenség okozta problémák enyhítéséhez. Azonban vannak olyan elméletek is, amelyek szerint a hatalom megszerzésével ezek az asszonyok „elférfiasodnak”, azaz férfi társaikhoz hasonló a viselkedési modellt veszik fel.

Különös paradoxon, hogy egy olyan földrészen, ahol legmagasabb az erőszakos körülmények között elhalálozottak, illetve a fiatalkorú terhes lányok száma, ott vesznek részt a nők a legnagyobb arányban a politikában.

Latin-Amerika sok szempontból a szélsőségek földrésze, ami abban is megmutatkozik, hogy a meglévő nagymértékű esélyegyenlőtlenség mellett sikeresen kezelik a jelenlegi gazdasági válságot.

Az itt élő asszonyok jelentős része még mindig elnyomásban él, azonban néhányan olyan magas szintre is eljutnak, amilyenre Európa legtöbb országában nemigen akadt még példa: egészen az elnöki székig.

Azóta, hogy 1990-ben Violeta Chamorrót megválasztották Nicaragua elnökének, napjainkra a latin-amerikai kontinens területének 40 százalékát uralják a nők: Dilma Rousseff Brazíliát, Cristina Fernández Argentínát, illetve Laura Chinchilla Costa Ricát.

Lehetőségek a latin-amerikai nők számára

Egy 2008-ban "Nők a latin-amerikai politikai életben" címen publikált mexikói tanulmány végső következtetése szerint a kontinensen pozitív folyamatok is megfigyelhetők, amelyek a helyzet javulásához vezethetnek:

  1. Előrelépés történt a készségek megszerzésének lehetőségei terén, vagyis a nők magasabb színvonalú oktatásban részesülhetnek.

A volt kolumbiai oktatási és külügyminiszter, María Emma Mejia, az Unasur (Dél-Amerikai Nemzetek Uniója) általános titkára szintén bizakodó: „A felsőoktatásban jelenleg a nők vannak többségben. Az egyetemisták 53 százaléka nő, akik az iskola befejezése után fontos hatalmi pozíciókat fognak betölteni, és amikor ez bekövetkezik, esély lesz a legfontosabb jogszabályi változások végrehajtására isChile volt elnöke, Michelle Bachelet erre az élő példa, aki 2006-2010. közötti mandátuma során precedens értékű eredményeket ért el, mint például a váláshoz való jog törvényi szabályozása”.

  1. Fontos megemlíteni, hogy a kulturális nyitottságnak köszönhetően emelkedett a nők részvételi aránya a közéletben, amelyhez nagyban hozzájárult a sokéves múltra visszatekintő feminista megmozdulások mellett a társadalmi élet átalakulása, a globalizáció és a telekommunikáció forradalma. A kulturális változás következtében megváltozott a nőkről alkotott politikai felfogás.

A Latinobarómetro közvélemény-kutatással foglalkozó szervezet 2004-es felmérése szerint a megkérdezettek kevesebb mint fele gondolta akkor úgy, hogy a férfiak jobb vezetők lennének, mint női társaik. (A Latinobarómetro évente körülbelül 19 ezer interjút dolgoz fel, 18 latin-amerikai országban, több mint 400 millió ember megkérdezésével - szerk.) A Gallup egy hasonló felmérésében a megkérdezettek 57 százaléka gondolja úgy, hogy a nők jobb vezetők, mint a férfiak.

  1. Harmadik lehetőségként a tanulmány a latin-amerikai országok politikai légkörének változását tartják. Az új jogalkotási gyakorlat utat nyitott a nőket érintő témák megtárgyalására a parlamentekben. A különböző megerősítő intézkedések és kvóták pedig mindenhol garantálnak egyfajta minimális női jelenlétet a törvényhozásban. Azonban ahhoz, hogy egy nő a politikai életben szerephez juthasson, egy hosszú folyamaton kell keresztülmennie.

Írta: Szita Zsuzsanna

Forrás: kitekintő.hu