A latin-amerikai országok növelték az érdekeltségeiket Afrikában annak az ideológiai felismerésnek köszönhetően, amely lehetővé teszi a dél-dél kapcsolatokat, jelentette ki a venezuelai külügyminiszter-helyettes, Reinaldo Bolívar.

Korábban az úgynevezett fekete kontinenssel való kapcsolatokat Kuba, Brazília és Venezuela lendítette fel, de mára már olyan más országok is, mint Ecuador és Argentína is érdeklődnek a kultúra és a történelem ezen szelete iránt, mondta a tisztviselő a Prensa Latinának.

Az Afrikáért felelős külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy ez az új hozzáállás a kapitalista modell a térségben tapasztalható kifulladásának, valamint az olyan progresszív kormányok felemelkedésének köszönhető, amelyek elutasítják a régi északi dominanciát.

A politikus szerint, aki részt vett a venezuelai fővárosban megrendezett az afrikai leszármazottakról megemlékező valamint a dekolonializációval foglalkozó első nemzetközi fórumon, az afrikaiak erejét, természeti és emberi erőforrásait elrejti a mainstream média és a vállalatok.

Az Egyesült Államok és Európa is így tesz, mivel el akarják kerülni, hogy kapcsolatok épüljenek ki Latin-Amerika és Afrika között, mert ezek rendkívül erősek lennének, hiszen a két régió rendelkezik a bolygó erőforrásainak jelentős részével, és az emberi fejlődés áhítja a fejlődést, mondta.

Ennek tükrében, Bolívar úgy fogalmazott, hogy a venezuelai Guaricóban megrendezett fórum jó lehetőség volt az eszmecserére, meg lehetett vitatni a közös pontokat és a nézeteltéréseket, lehetőség nyílt átbeszélni és tisztázni bizonyos kétségeket.

Az augusztus 20-25. között megrendezett találkozóra többek között Argentínából, Kubából, Ecuadorból, Gabonból, Kongóból, Elefántcsontpartról és Dél-Afrikából érkeztek delegációk.