Hétfőn beiktatták Panama elnökének a balközép Demokratikus Forradalmi Párthoz (PRD) tartozó Laurentino „Nito” Cortizót, aki májusban szoros versenyben legyőzte Rómulo Roux jobboldali jelöltet.

Jair Bolsonaro brazil elnök kezdeményezte a kubai Cohíba szivarok betiltását Brazíliában. Az O Globo brazil napilap szerint Bolsonaro kormánya azzal indokolta a lépést, hogy Brazil Országos Egészségügyi Ellenőrző Hivatal (Anvisa) a szivarokban „túlzott mértékű szorbinsavat” talált.

A hondurasi katonai rendőrség tüzet nyitott a főváros, Tegucigalpa egyik egyeteménél tüntető diákokra, és legkevesebb négy embert megsebesített, számoltak be róla tisztviselők. Az egyetemnél több száz maszkos tüntető követelte Juan Orlando Hernández elnök lemondását.

Megszökött uruguayi börtönéből a „milánói kokainkirálynak” is nevezett Rocco Morabito, jelentette be tegnap a dél-amerikai ország belügyminisztériuma. Az Olaszországnak való kiadatására váró ötvenhárom éves olasz maffiavezér egy tetőn vágott lyukon keresztül távozott a montevideói büntetés-végrehajtási intézetből. Morabito Olaszország legnagyobb hatalommal rendelkező bűnszervezetének, a calabriai ’Ndranghetának volt a vezetője.

Az ENSZ Oktatásügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) elfogadta a Galápagos Bioszféra Rezervátum területének megnövelését, jelentette be hétfőn az ecuadori környezetvédelmi minisztérium.