Ezt a kiáltvány a Forradalmi Marxista Irányzat adta ki, mint reakciót Chávez elnök alkotmánymódosítási javaslatára. Ez a módosítás eltörli azt a korlátozást, hogy az elnököt csak egyszer lehet újraválasztani. A kiáltvány amellett érvel, hogy megérkezett az idő, amikor szónoklatok helyett cselekedni kell, ha a szocializmusról van szó és felszólít minden venezuelai forradalmárt, hogy kezdje meg a harcot a bolivári mozgalomban.
November 28-án, pénteken Brit-Kolumbia Munkás Szövetségének (http://www.bcfed.ca) gyűlésén 1200 szakszervezeti tag nyílt szavazáson támogatta a Hands off Venezuela kampányhoz való csatlakozásukat. A szövetségnek 450.000 szakszervezeti tagja van a kanadai Brit-Kolumbia államban. A venezuelai szolidaritási mozgalom ezen győzelme évek türelmes munkájával jött létre a szakszervezeti mozgalommal való közös munka eredményeként.  
Szombaton megkezdte Raúl Castro kubai államfő első hivatalos külföldi útját, amióta átvette az ország vezetését. Első útja Venezuelába vezetett, ahol már a maiquetiai nemzetközi reptéren fogadta Hugo Chávez venezuelai elnök.
A Venezuelai Kommunista Párt (PCV) felkérte a kormányt, hogy sürgősen akadályozza meg a drogbandák további terjeszkedését a barriosokban, a szegényebb városrészekben. Itt a drogbandák félkatonai szervezetekkel szövetkezve egyre nagyobb befolyást szereznek.
A hétvégén több tízezer ember ünnepelte Caracas központjában, a Miraflores elnöki palota előtti téren a bolivári forradalom tíz éves évfordulóját. 1998. december 6-án választották meg első alkalommal Hugo Chávezt, mint a „Hazafias Szövetség” jelöltjét a Venezuelai Köztársaság elnökének.