A kubai forradalmat újra megtámadták az imperialisták. Felemelik hangjukat a „demokratikus jogokért”, de ami igazán aggasztja őket az egy olyan ország, ahol a termelő eszközök magántulajdonát eltörölték, ahol a forradalom túlélte a sok hibát és nehézséget és amely ország továbbra is hivatkozási pont az elnyomott tömegek számára Latin-Amerikában. A Nemzetközi Marxista Tendencia határozottan a kubai forradalom támogatása mellett áll ki az imperialista támadásokkal szemben.
A venezuelai forradalom elérkezett egy útelágazáshoz – vagy sikerül megszüntetnie a burzsoáziát és véget vetnie a burzsoá államnak, vagy a jobboldali reakciós oligarchia elkezd terepet nyerni és fenyegetéssel lesz mindaz iránt, amit eddig sikerült elérni. Ebben az összefüggésben a PSUV, a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt a kulcsa mindennek. Egy marxista programot kell elfogadni. Ez az, amiért a marxisták elindították a Lucha de Clases-t, az Osztályharc című újságot, mint eszközt arra, hogy a PSUV átalakuljon egy marxista forradalomi párttá, ami képes vezetni egy szocialista forradalmat.
Kuba a baseballban a spanyol igától való megszabadulás szimbolikus fegyverét látta, amely később a két kultúrkör, az amerikai és a karibi összekapcsolásának egyik fő katalizátora lett. A baseball meghonosodása a 19. század második felére nyúlik vissza, s bár pontos ismereteink nincsenek arra nézve, hogy ki terjesztette el a sportot a szigeten, Luis Hernandez kubai történész szerint egy bizonyos Nenesio Guillo volt az, aki miután tanulmányait a polgárháború miatt 1864-ben félbehagyta, az Egyesült Államokból jövet magával hozott egy labdát és egy ütőt.
A del Orinoco egy napilap Venezuelában, amit a PSUV baloldali vezetője Vanessa Davies üzemeltet. A lap 100.000 példányban kerül nyomtatásra. Április 14-i számában egy egész oldalas interjút tett közzé a pakisztáni marxistával, Lal Khannal.

A Venezuelai Bolivári Köztársaság

függetlensége kikiáltásának 200 éves évfordulója alkalmából

a Venezuelai Nagykövetség tisztelettel meghívja Önt

„A haza hőseiről” című filmciklusra.

Az első film „Miranda visszatér” vetítése,

amely spanyol nyelven, magyar felirattal látható.