Egy kicsi, de harcos csoport gyűlt össze Londonban a hondurasi nagykövetség előtt június 28-án, szombaton az egy évvel ezelőtti katonai puccs évfordulóján, hogy szolidaritásukról biztosítsák a hondurasi népi ellenállást. Hasonló akciókra került sor a világ számos országában, több nagyvárosban is.
Kubát választották ma az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának elnökhelyettesévé. A szervezet évi ülése során közfelkiáltással megválasztották e funkció betöltésére Rodolfo Reyes Rodríguez kubai nagykövetet. Ebben a szigetország e téren kifejtett tevékenységének elismerését látják.
A bolíviai választási rendszer átalakításának eddigi legjelentősebb eredménye az OEP, az Országos Választási Bizottság. Ezzel folytatódik az alkotmányos reform. A bolíviai szenátus a múlt hét végén elfogadta azt az új törvényt, amely a jövőben szabályozza az elnökválasztás, a parlamenti választások új rendjét. Ez új módon szabályozza a pártfinanszírozás kérdését, a választási reklámok és a média szerepét.
Vasárnap 18 ember vesztette életét a közép-amerikai El Salvadorban, amikor ismeretlenek felgyújtottak egy buszt, majd lövéseket adtak le a járműre. További tizenkét ember sérült meg súlyosan. A bűncselekmény a főváros San Salvador külvárosában, Mejicanosban történt, ahol 140.000 ezer ember él.
Izrael és az Egyesült Államok Venezuela és Szíria közös ellenségei - jelentette ki helyi idő szerint vasárnap Hugo Chávez venezuelai elnök, amikor fogadta a latin-amerikai körúton járó szíriai kollégáját, Bassár el-Aszadot.