Az ENSZ azzal vádolja a chilei rendőrséget és fegyveres erőket, hogy súlyos emberijog-sértéseket követtek el a közelmúltbeli tömegtüntetések során. Az ENSZ vizsgálatát lefolytató szakértők szerint négy halálesetnél is bizonyítható az állami rendfenntartó erők érintettsége.

Franciaország előkészíti az egykori argentin rendőrtiszt, Mario Sandoval kitoloncolását, akit azzal vádolnak, hogy kínzást és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el az 1976 és 1983 közötti argentin katonai diktatúra idején.

Donald Trump amerikai elnök egyelőre mégsem nyilvánítja hivatalosan a mexikói drogkartelleket terroristákká. Az amerikai elnök azután beszélt ilyen irányú terveiről, hogy novemberben egy mormon közösséghez tartozó kilenc amerikai állampolgárt gyilkoltak meg Mexikóban. Azonban mexikói kollégája, Andrés Manuel López Obrador kérésére végül erre nem kerül sor.

Szakszervezetek, diákok és őslakos szervezetek tüntetnek a nagyobb kolumbiai városokban, hogy fokozzák a nyomást Iván Duque elnök kormányán. A tiltakozások majdnem két héttel ezelőtt kezdődtek, amikor több százezer ember vonult az utcákra.  A tüntetők sokféle követelést fogalmaztak meg, például azt, hogy tegyék elérhetőbbé az oktatást. A felek csütörtökön várhatóan újra tárgyalóasztalhoz ülnek, de az eddigi egyeztetések kevés eredményt hoztak.

Hét férfit találtak bűnösnek Berta Cáceres hondurasi környezetvédelmi aktivista 2016-os meggyilkolásának ügyében, és hosszú börtönbüntetésre ítélték őket. Cácerest az otthonában lőtték agyon fegyveresek. Az aktivista már korábban is kapott halálos fenyegetéseket, amiért sikeresen kampányolt egy vízerőműprojekt leállításáért. A gát az őslakos lenca nép földjeinek nagy területeit árasztotta volna el.