Július 5-én, Venezuela magyarországi nagykövetsége ünnepséget tartott az ország függetlenségének 201. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

Az ünnepségen, amelyre a Latin-Amerika Társaság is meghívást kapott, mások mellett részt vett Brazília, Chile, Ecuador, Kuba nagykövete, számos szervezet képviselője, valamint polgármesterek, képviselők, diplomaták, professzorok. A jeles napon kiemelt szerep jutott Francisco de Miranda alakjának, akinek nagy szerepe volt Venezuela függetlenségének kivívásában, és aki a szabadságharc szervezése közben Magyarországon is járt.

Adriana Gottberg Gil, ünnepi beszédében párhuzamot vont a magyar és a venezuelai nép történelme között, hiszen mindkét nép sokat harcolt és nagy áldozatokat hozott a szabadságért. Elmondta, hogy Venezuela a szabadsághoz való viszonyát négy nagy alak, Simón Bolívar, Simón Rodriguez, Francisco de Miranda és José Martí. Kiemelte, hogy Miranda három kontinensen is harcolt a szabadságért, és kora három történelmi jelentőségű eseményében is részt vett, a francia forradalomban, az észak-amerikai függetlenségi háborúban, és a Latin-Amerika szabadságáért folytatott harcban. Amikor pedig nem harcolt, Miranda támogatókat keresett a latin-amerikai felszabadítási harchoz. E célból például Oroszországban is megfordult. Oda tartván pedig Ausztriából érkezve Magyarországot is érintette. Fertődön Esterházy Fényes Miklós kastélyában a híres zeneszerző, Joseph Haydn vendégeként három napot töltött. Arcképe ma is ott látható a kastély falán sok más európai és amerikai prominens személyiség között.

Ennek a látogatásnak az emlékére Venezuela, nemzeti ünnepe alkalmából, egy Francisco de Miranda mellszobrot adományozott Fertőd városának. Az ajándékot Kocsis Ferenc, a város polgármestere vette át. Köszönő beszédében a polgármester elmondta, hogy a város kollektív emlékezetében él Haydn és Miranda találkozásának emléke. Arról is beszélt, hogy a zeneoktatásban nagy múltú Fertőd Haydnről elnevezett zeneiskolája szívesen fogadná testvérintézményéül az egyik venezuelai zeneiskolát, továbbá a város örömmel adna otthont venezuelai vendégzenészek koncertjeinek. Végezetül pedig Kocsis köszönetét és üdvözletét küldte Hugo Chávez elnöknek, és kinyilvánította abbéli reményét, hogy vezetésével erősödnek a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatai.

A jeles nap alkalmából egy harmadik eseményre is sor került. A venezuelai nagykövetség korábban egy pályázatot hirdetett meg, amelyre középiskolásokból álló csapatok jelentkezhettek. A pályázat célja az volt, hogy a csapatok portfóliókon keresztül bemutassák Miranda alakját, és összekössék a két nép történelmét, hiszen mind Venezuela, mind pedig Magyarország történetének meghatározó eleme volt a függetlenségért folytatott küzdelem. A pályázatra 15 egyenként 5-6 fős csapat jelentkezett Veszprémből, Szegedről, Debrecenből és Székesfehérvárról. A dél-amerikai ország nemzeti ünnepén került sor a pályázat nyerteseinek kihirdetésére is. A háromfős zsűri nevében Opitz Tamás ismertette a zsűri döntését. Ennek értelmében a Ribizli nevű csapat érte el a harmadik helyezést, a Sombreros lett a második és a Rosabimboz nyerte meg a pályázatot.